A legnagyobb láthatatlan szennyező a globális élelmiszer-termelés: az összes emberi üvegházhatásúgáz-kibocsátás közel negyedéért felelős. Ebből az összesített terhelésből körülbelül egyharmad a feleslegesen keletkező termékekből ered, amelyeket soha nem fogyaszt el senki. A kérdés tehát nemcsak az, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy mennyit dobunk ki. Magyarországon a Nébih (Nemzeti Élelmiszer-biztonsági és Fogyasztóvédelmi Hivatal) 2025-ös adatai szerint a háztartások évente fejenként átlagosan 60,7 kilogramm élelmiszerhulladékot termelnek; ebből körülbelül 20 kilogramm az elkerülhető pazarlás, ami az ország szintjén nagyjából 198 ezer tonnát jelent. A jó hír az, hogy az elkerülhető pazarlás 9 év alatt 37,2 százalékkal csökkent. A kevésbé jó hír az, hogy az abszolút szint még mindig jelentős, és a kidobott élelmiszer nem csupán pénzkidobás.

Ami a szemétbe kerül, nem tűnik el

Amikor egy fej saláta a szemétbe kerül, nem csupán a saláta vész el. Elvész az előállításához felhasznált víz (a Vízlábnyom Hálózat adatai szerint egy kilogramm zöldség termesztése átlagosan 300 liter vizet igényel), a trágyázáshoz és növényvédelemhez használt energia, pazarlunk a szállítás és hűtés szén-dioxid-kibocsátásával, és a feleslegesen lekötött termőföld-kapacitással is. A Természeti Erőforrások Intézete (WRI) becslése szerint ha az élelmiszer-veszteség egy ország lenne, a világ harmadik legnagyobb üvegházgáz-kibocsátója lenne az USA és Kína után.

A hulladéklerakókba kerülő szerves anyag ráadásul metánt bocsát ki, amely a szén-dioxidnál 25-ször erősebb üvegházhatású gáz. A kidobott élelmiszer tehát kétszer szennyez: egyszer a termelés folyamatán keresztül, egyszer a bomlás során.

Nem csak a fogyasztó a felelős

A közhiedelemmel ellentétben az élelmiszer-veszteség nem csupán a háztartásokban keletkezik. Az ellátási lánc minden szintjén jelen van: a mezőgazdasági termeléstől (nem szüretelnek le mindent) a feldolgozáson át (méret- és esztétikai elvárások miatt selejtezik a termékek egy részét) a kiskereskedelemig (lejárt szavatosságú termékek). Az ellátási lánc magasabb szintjein keletkező veszteség – a mezőgazdasági termeléstől a kiskereskedelemig – nem jelenik meg a háztartások számláján, mégis valódi terhet jelent.

Ez nem azt jelenti, hogy a háztartások tehetetlenek. Épp ellenkezőleg. A fogyasztói döntések több ponton is hatással vannak a lánc felsőbb szintjeire. A kevesebbet és tudatosabban vásárló fogyasztó közvetve a kereskedelmi és termelési hulladékra is hat.

Mennyibe kerül a kidobott étel?

A 60,7 kilogramm/fő évi hulladék körülbelül 80 000-110 000 forint értéket jelent, ha az érintett élelmiszerek átlagos bolti árából számolunk. Egy négytagú háztartásban ez évi 320 000-440 000 forint közötti veszteségnek felel meg, amely a hűtőszekrény hátsó részén felejtett maradékokból, megvásárolt, de soha fel nem használt alapanyagokból és lejárt szavatosságú termékekből tevődik össze.

A megelőzés legegyszerűbb módjai nem igényelnek különleges felkészültséget. Az előzetes tervezés és a bevásárlólista következetes használata, a „FIFO” elv alkalmazása (vagyis a régebbi termékek kerülnek előre a polcon), a megfelelő tárolás és a maradékok tudatos beépítése a következő napok étrendjébe, mind mérhető különbséget hoznak.

A pazarlás és az éghajlat kapcsolata

Az élelmiszer-pazarlás és az éghajlatváltozás összefüggése közvetlen. Minden eldobott étel mögött ott a feleslegesen felhasznált föld, víz, energia és kibocsátott szén-dioxid. Ha a világ háztartásai az élelmiszer-veszteséget a felére csökkentenék, az az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) becslése szerint évi 1,3 milliárd tonna szén-dioxid-egyenértékkel csökkentené a globális kibocsátást. Ez az adat önmagában is érzékelteti, mekkora potenciál rejlik ezen a területen.

Zöld döntés

Az élelmiszer-pazarlás csökkentése az egyik olyan terület, ahol a kis lépések azonnal és közvetlenül megtérülnek. Kevesebb pénz kerül a szemétbe, kevesebb szén-dioxid a légkörbe. Nem szükséges tökéletesen nulla hulladékos háztartást működtetni ahhoz, hogy a különbség érezhető legyen. Egy jól megtervezett bevásárlás és néhány okosabb tárolási szokás évente tíz-húsz kilogrammal is csökkentheti a kidobott élelmiszer mennyiségét, ami nemcsak a pénztárcát, de a bolygót is tehermentesíti. 

A Zöld döntés sorozat következő cikke azt mutatja be, hogy egy mindennapos használati eszközünket, az okostelefonunkat mikor és miért éri meg valóban lecserélni.

Felhasznált források:

• Nébih – Élelmiszer-hulladék a háztartásokban (2025) – https://portal.nebih.gov.hu/-/mennyi-elelmiszerhulladek-keletkezik-a-haztartasokban-a-nebih-felmeresebol-kiderul
• WRI – Élelmiszer-pazarlás és éghajlatváltozás – https://www.wri.org/insights/whats-food-loss-and-waste-got-do-climate-change-lot-actually
• FAO – Food Loss and Waste adatbázis – https://www.fao.org/food-loss-and-food-waste/flw-data
• Our World in Data – Food waste emissions – https://ourworldindata.org/food-waste-emissions

Szeretettel várunk egy rendhagyó kerékpáros túrára, melyen megismerheted a Debreceni Virágkarnevál helytörténeti érdekességeit, a város jelentős természeti értékeit, és bepillanthatsz a Virágkarnevál kulisszái mögé! 

Az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb fesztiválját, a Debreceni Virágkarnevált 1966-ban rendezték meg először, története azonban jóval korábbra, az 1900-as évek elejére nyúlik vissza. Ha szeretnéd megismerni a virágkarnevál több mint százéves történetét, érdekel Debrecen természettudományos és botanikai öröksége, kíváncsi vagy a város legszebb fáira, zöld övezetire, és szeretnél választ kapni arra, hogy hol, miből és hogyan készülnek a virágkocsik, pattanj bringára és tekerd körbe velünk a virágok városát, Debrecent! 

A túra végén lesz lehetőség bepillantani a virágkocsik készítésének kulisszái mögé is.

A szakvezetést Erdei Nóra idegenvezető és Gál Renáta ökológiai szakértő tartja.

Részvételi feltételek: A részvétel INGYENES, de a korlátozott létszám miatt 

regisztrációhoz kötött! Jelentkezni az exploredebrecen@gmail.com e-mail címen lehet.

Időpont: 2026. augusztus 17. (hétfő) 16:00

Időtartam: 2,5 óra

Találkozó helye: Református Nagytemplom melletti üvegpiramis

Szeretettel várunk minden érdeklődőt! 

Az esemény nem sajtónyilvános, a programváltozás jogát fenntartjuk!

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt következő Zöld Őrszem eseményünkre, melynek főszereplői az éjszakai élet egyik fontos szereplői, a denevérek lesznek.

A program során bepillantást nyerhettek a denevérek rejtett világába és megismerhetitek, milyen fontos szerepet töltenek be a városi ökoszisztémában. Az esemény különlegessége, hogy denevérdetektor segítségével figyelhetjük meg ezeket az éjszakai emlősöket. Az emberi fül számára nem hallható ultrahangos jeleiket a készülék hallható hangokká alakítja. Megtudhatjátok, hogyan tájékozódnak a sötétben, miért nélkülözhetetlenek a rovarállomány természetes szabályozásában és hogy a városi zöldfelületek, valamint a vízparti élőhelyek miért kiemelten fontosak számukra.

Időpont: 2026. augusztus 07. (péntek) 20:30 óra

Találkozás helye: Tócóskerti Közösségi Kert (Derék u. 38. tömbbelső)

Esemény időtartama: kb. 1 óra

A programot a Biodiverzitás Munkacsoport egyik szakembere tartja.

A részvétel ingyenes, csatlakozzatok hozzánk!

Az esemény a Future of Debrecen közös szervezésével valósul meg.

A programváltozás jogát fenntartjuk, az esemény nem sajtónyilvános!

Az egyik döntés, amit érdemes újragondolni. Magyarországon naponta közel 4 millió PET-palackot használnak fel, ez évente majdnem másfél milliárd darabot jelent. A legtöbbet ivóvíz céljára. Miközben a szupermarketek polcain sorakoznak a különböző forrásvizek, és a reklámok a tisztaságot és a természetességet ígérik, a csapvíz csendesen várja, hogy valaki végre komolyan vegye. Ez a cikk nem arról szól, hogy mi a helyes döntés, hanem arról, hogy mik a tények.

A minőség kérdése

Az egyik legelterjedtebb tévhit az, hogy a palackos víz eleve tisztább és biztonságosabb, mint a csapvíz. A valóság ennél árnyaltabb. Magyarországon a csapvíz minőségét az EU 2020/2184-es ivóvíz-irányelve alapján rendszeres hatósági és szolgáltatói ellenőrzés szabályozza. Az akkreditált laborok évente legalább négyszer, a legnagyobb rendszerekben napi rendszerességgel vizsgálnak több mint 60 kémiai és mikrobiológiai paramétert. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ 2024-es adatai szerint a magyar települések 99,8 százalékán megfelelő minőségű ivóvíz érhető el. A palackos vizekre ezzel szemben ritkább ellenőrzési ciklus vonatkozik, és a palackozás, szállítás, raktározás közbeni szennyeződés sem kizárt, különösen akkor, ha a palackokat magas hőmérsékleten tárolják. Ilyenkor a PET-anyagból (polietilén-tereftalát) mikroplasztik és egyéb vegyületek kerülhetnek a vízbe. Egy 2018-as, az Orb Media megbízásából a New York-i Állami Egyetem által végzett vizsgálat kimutatta, hogy 259 tesztelt palackos vízminta 93 százalékában mutattak ki mikroplasztik-szennyeződést, literenként átlagosan 325 részecskét. A WHO ezt követően külön felülvizsgálatot indított a témában.

A számok a palack mögött

Ha az ökológiai lábnyomot nézzük, a különbség megdöbbentő. A Pacific Institute kutatásai szerint egy liter palackos víz előállítása és forgalomba hozatala akár ezerszeres-kétezerszeres energiaigénnyel jár a csapvízhez képest, ha a teljes életciklust vizsgáljuk, tehát a PET-palack gyártásától a szállításon át a hulladékkezelésig. Ehhez hozzájön a palack maga. Egy egyszer használatos PET-palack lebomlása az eddigi becslések szerint 450 évig is eltarthat.

A szállítás szintén nem elhanyagolható tényező. Bár Magyarország számos saját ásványvíz-forrással rendelkezik, és a hazai piacot több jól ismert hazai forrású víz is kiszolgálja, a palackozott víz elosztása minden esetben logisztikai láncon keresztül zajlik, ami szén-dioxid-kibocsátással, csomagolóanyag-felhasználással és hulladékkal jár együtt. Az importált márkák esetében ez a terhelés különösen jelentős.

A palack valódi ára

A csapvíz és a palackos víz közötti árkülönbség az egyik legkézzelfoghatóbb érv. Egy liter csapvíz ára Magyarországon átlagosan 0,2-0,8 forint között mozog (a regionális vízdíjak függvényében), míg egy liter palackos víz bolti ára általában 80 és 250 forint közé esik. A hazai márkák esetében az alsó, az importált prémium vizeknél a felső végén. Ha valaki naponta másfél liter vizet iszik kizárólag palackozottból, évente akár 40-140 ezer forintot is költhet valamire, amit a csapból lényegében pár száz forintért megkaphatna.

Sokan a szűrőkancsót tartják kompromisszumos megoldásnak, és ez sok esetben valóban az lehet. Egy aktívszenes szűrőkancsó ára 6000-10.000 forint között mozog, a cserélhető szűrőbetét pedig 2000-3000 forintba kerül. Eltávolítja a klórt és annak melléktermékeit, javítja az ízt, és töredékébe kerül a palackos víznek, miközben a műanyagpalack-felhasználást nullára csökkenti.

Miért nem akarjuk elhinni?

Az érzékelés és a valóság között jelentős szakadék tátong. A palackos víz évtizedes marketing tevékenységének köszönheti pozitív megítélését. A „forrás”, a „természetes”, a „hegyi” szavak olyan asszociációkat keltenek, amelyek nehezen versenyeznek egy közüzemi rendszer józan, hatékonysági érvekkel alátámasztott megítélésével. Ez persze érthető, de nem feltétlenül van köze a valósághoz.

Fontos kiegészítés, hogy a csapvíz minősége Magyarországon nem egységes. Az elavult infrastruktúrával rendelkező területeken, ahol az ólomtartalom meghaladhatja a határértékeket, a csapvíz fogyasztása valóban nem javasolt szűrés nélkül. Ha valaki bizonytalan a saját területén lévő vízminőségben, a Nemzeti Népegészségügyi Központ nyilvánosan elérhető adatbázisában ezt egyszerűen ellenőrizheti. A debreceni vezetékes víz kiváló minőségű, biztonságosan fogyasztható, és összetétele alapján gyakorlatilag ásványvíz minőségűnek tekinthető. Mivel a vizet 160-230 méter mélyen elhelyezkedő, védett földalatti rétegekből nyerik, a csapvíz mentes a felszíni szennyeződésektől, és gazdag a szervezet számára hasznos ásványi anyagokban.

Kis döntés, nagy hatás

A Zöld döntés sorozat nem arról szól, hogy tökéletes ökológiai tudatossággal éljük az életünket. Arról szól, hogy néhány megváltoztatott szokással komoly hatást lehet elérni anélkül, hogy lemondanánk a kényelemről. A csapvíz előnyben részesítése az egyik ilyen döntés. A vezetékes víz olcsóbb, kevésbé terheli a környezetet, és a minőség tekintetében sem marad el a palackos víztől. Egy rozsdamentes vagy üveg kulacs tartós megoldást jelent, hosszú távon a pénztárcánknak és a bolygónak is jót tesz.

Néha érdemes újragondolni azokat a szokásokat, amelyeket anélkül vettünk fel, hogy valaha feltettük volna magunknak a kérdést, hogy tényleg jobb-e ez így.

Felhasznált források:

• EU ivóvíz-irányelv (2020/2184) – eur-lex.europa.eu
• Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ – ivóvíz-minőség adatbázis – www.nnk.gov.hu
• Orb Media / SUNY Fredonia – mikroplasztik palackos vízben (2018) – fortune.com
• Forbes – Study Finds Microplastics In 93% Of Bottled Water – www.forbes.com
• WHO – Microplastics in Drinking-water felülvizsgálat – www.who.int
• Pacific Institute – Bottled Water and Energy Factsheet – pacinst.org
• Food Packaging Forum – Microplastics in bottled water – foodpackagingforum.org

– szól a híres David Brower-idézet, amelynél pontosabban semmi sem írja le a globális túlfogyasztás napjának lényegét. Egy pénzügyi hasonlattal élve: képzeljük el, hogy a bankunk április végén értesít minket, hogy az egész éves fizetésünk elfogyott, a hátralévő nyolc hónapban már kizárólag hitelből, a megtakarításaink felélésével költhetünk. Pontosan ez történik a bolygónkkal is. Az ökológiai büdzsénket kimerítettük, innentől kezdve pedig egy olyan tartozást halmozunk fel a következő generációk terhére, amelynek a valódi árát és kamatait még csak megtippelni sem tudjuk.

Forrás: National Geographic

Hogyan számoljuk ki a túlfogyasztást?

A globális túlfogyasztás napját a Global Footprint Network számítja ki az emberiség ökológiai lábnyoma és a Föld biológiai kapacitása alapján. A számítás azt vizsgálja, hogy egy adott évben mennyi természeti erőforrást használunk fel – a természeti  erőforrásoktól kezdve az erdők szén-dioxid-megkötő képességén át egészen a halállományokig –, és ezt veti össze azzal, hogy a természet ugyanebben az időszakban mennyit képes megújítani. A mutató természetesen nem jelenti azt, hogy július végére szó szerint elfogy minden erőforrás, sokkal inkább azt szemlélteti, hogy a fogyasztásunk tartósan meghaladja a Föld regenerációs képességét.

A globális dátum mögött ugyanakkor óriási különbségek húzódnak meg országonként, hiszen a világ lakossága távolról sem fogyaszt egyformán. Ha mindenki úgy élne, mint az átlagos magyar, a túlfogyasztás napja már június 24-én bekövetkezne. Ha a világ az amerikai fogyasztási szintet követné, ez a dátum március 14-re esne. Európa legszélsőségesebb országa Luxemburg, ahol ez a nap február 17. – vagyis a luxemburgi életszínvonalon élő emberiség alig hat hét alatt elhasználná egy teljes évre elegendő erőforrását. Ezzel szemben olyan országokban, mint Banglades, Szomália vagy Mali, ez a fogalom szinte értelmezhetetlen: ezek az országok jóval kevesebb erőforrást használnak, mint amennyit a saját területük megtermel, így nekik gyakorlatilag nincs is „túlfogyasztási napjuk” – ami persze korántsem a jólétükről, sokkal inkább a szegénységükről árulkodik.

Az alábbi infografika azt mutatja be, hogy ahol egyáltalán létezik globális túlfogyasztás napja, ott az év mely napjára esik, így rendkívül jól illusztrálja a túlfogyasztás-beli egyenlőtlenségeket. Forrás: Global Footprint Network

A túlfogyasztás gyökerei: a mennyiség csapdája

Egyetlen egyszerű válasz nincs rá, de néhány mélyen beágyazott ok jól azonosítható. Az egyik a fogyasztói társadalom logikája, amelyben a siker és a boldogság mércéje sokszor az, mennyi mindent birtoklunk vagy vagyunk képesek megvásárolni, nem pedig az, hogy hozzájutunk-e ahhoz, amire ténylegesen szükségünk van. Ehhez szorosan kapcsolódik a tervezett elavulás jelensége: számos termék már eleve úgy készül, hogy néhány év után elromoljon, technikailag elavuljon, vagy egyszerűen kimenjen a divatból – így folyamatos újravásárlásra kényszerítve a fogyasztókat.

A probléma azonban ennél is mélyebben gyökerezik: abban, ahogyan a gazdasági teljesítményt mérjük. A GDP és a hozzá hasonló mutatók lényegében azt fejezik ki, mennyivel termelünk és fogyasztunk többet évről évre, tehát a mennyiségi növekedést jutalmazzák, miközben a minőségi szempontok, például hogy mennyire tartós, javítható vagy újrahasznosítható egy termék, vagy, hogy valójában mekkora jólétet és elégedettséget nyújt, alig jelennek meg ezekben a számokban. Amíg a „több”-et és a „jobb”-at összemossuk, addig nehéz elvárni, hogy a fogyasztásunk a bolygó valós korlátai között maradjon.

A képen egy debreceni elektromos busz látható. Az elektromobilitás a jövőben számos lehetőséget kínál a túlfogyasztás visszaszorítása érdekében. Forrás: DKV

Mit tehetünk Debrecenben? Lokális válaszok a globális kihívásra

A fenntarthatóság nem kizárólag globális megállapodásokon múlik, hanem azon is, hogyan alakítjuk a saját életünket lokálisan. Debrecenben egyre több olyan kezdeményezés születik, amely a helyi erőforrásokra és a közösségi szemléletre épít. A túlfogyasztás napja jó apropó arra, hogy helyi szinten is végiggondoljuk, hol van mozgásterünk. A helyi termelői piacok látogatása rövidebb ellátási láncot és kevesebb szállítási terhelést jelent, a palackozott üdítők vásárlása helyett az újratölthető kulacs használata a műanyag hulladék mennyiségének csökkentésével óvja a környezetet, a kerékpáros közlekedés és a tömegközlekedés választása autó helyett érezhetően csökkenti a karbonlábnyomot és a városi levegő szennyezettségét, a közösségi kertek pedig nem csak a „földtől az asztalig” fenntarthatósági szemléletet erősítik, hanem közösséget is építenek. Emellett a másodkézből történő vásárlás, a javíttatás az eldobás helyett, illetve a tudatosan a kevesebbre és jobb minőségre épülő fogyasztás mind olyan apró, mégis kézzelfogható lépések, amelyekkel egy debreceni polgár is hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövő évi túlfogyasztás napja későbbi dátumra csússzon.

A globális túlfogyasztás napja nem jóslat és nem is végítélet. Sokkal inkább emlékeztető arra, hogy a természet erőforrásai nem végtelenek. Ahogy egy pénzügyi hitelnél is előbb-utóbb eljön a törlesztés ideje, úgy a természeti tőkéből felélt „kölcsön” árát sem kerülhetjük el. A kérdés csak az, hogy tovább növeljük-e ezt az adósságot, vagy még időben elkezdjük csökkenteni – saját döntéseinken, közösségeinken és városainkon keresztül. A számla ugyanis már megérkezett, csak rajtunk múlik, mennyi kamatot hagyunk még ráfutni.

Egy kellemes szombat délelőttön népes csapat gyűlt össze a Nature of Debrecen sétánkra. Bár napi szinten átvágunk a Nagyerdő fái között vagy teszünk egy kört a Békás-tó partján, ezen a napon egy egészen új szemüvegen keresztül pillanthattunk rá szeretett parkunkra. A séta fókuszában ugyanis a körülöttünk élő, ám sokszor észrevétlen gyógynövények álltak.

A városi zöldterületek nem csupán a pihenést és a hűs árnyékot szolgálják, hanem igazi élő patikaként is funkcionálnak. A Békás-tó környékének gondozott területei és a Nagyerdő természetesebb, erdei ösvényei egyaránt tele vannak olyan növényfajokkal, amelyek évszázadok óta segítik az ember egészségének megőrzését. A résztvevők meglepődve tapasztalták, mennyi értékes és hasznos gyógynövény simul bele a megszokott parkosított és erdei környezetbe.

A szakmai vezetést Erdeiné Gergely Szilvia gyógynövény-tanácsadó biztosította, aki nemcsak elméleti tudását, hanem rengeteg gyakorlati tapasztalatát is megosztotta a csoporttal. Közvetlen, érthető módon mutatta be a különböző fajokat, kiemelve azok jótékony hatásait. Külön hangsúlyt kapott a biztonságos alkalmazás kérdése is: megtudhattuk, mikor, hogyan és milyen körültekintéssel érdemes használni a növényeket, mire kell ügyelni a gyűjtésnél, és mely esetekben indokolt a fokozott óvatosság.

A program legizgalmasabb része a teljes körű érzékszervi élmény volt. A séta során nem ragadtunk meg a puszta szemlélődésnél: megsimogattuk a levelek egyedi textúráját, megszagoltuk a növényekből dörzsölésre kiszabaduló, intenzív illatokat. A természetközeliség így vált az elhangzott információkon túl kézzelfogható, közvetlen tapasztalássá minden jelenlévő számára.

A felfedezést kóstoló és tesztelés is kísérte, ami még közelebb hozta a növények világát. A résztvevők gyógynövényteákat kóstolhattak meg, miközben kipróbálhatták a különféle természetes illóolajokat és gyógynövényes készítményeket is. Az aromák és az ízek találkozása tökéletesen kiegészítette a nyári délelőtt hangulatát.

Ez a séta ismét bebizonyította, hogy a debreceni Nagyerdő egy kimeríthetetlen kincsesbánya. Gyakran észre sem vesszük, mennyi értékes gyógynövény vesz körül bennünket a városi zöldben – csupán nyitott szemmel, lassabb tempóban és némi odafigyeléssel kell végigjárnunk a már jól ismert ösvényeket.

Ezúton is köszönjük Erdeiné Gergely Szilviának a gondolatébresztő és élménydús útmutatást, valamint minden résztvevőnek a lelkes jelenlétet! Bízunk benne, hogy a megszerzett tudással felvértezve ezentúl még nagyobb megbecsüléssel és kíváncsisággal fordulunk a városunkat ölelő természet felé.