Blessingway - Az én szülésre bocsátó ünnepségem - Future of Debrecen

Blessingway – Az én szülésre bocsátó ünnepségem

Changemaker
Fülöp Feri fotó

A várandósságom során Lenner-Pittlik Fanni Flóra kísért dúlaként, akitől a sok hasznos, babavárással kapcsolatos információ mellett lelki támogatást is kaptam. Ő vetette fel, hogy az utolsó trimeszteremben szervezne nekem egy blessingway-t, magyarul szülésre bocsátó ünnepet, amit akkor még nem is sejtettem, hogy milyen lelki erőforrást jelent majd számomra az utolsó hetekben. 

Mint ahogyan esküvő előtt a mennyasszony és az őt inspiráló nőismerősei összegyűlnek, és a lányságból asszonnyá válást ünneplik a lánybúcsún, úgy a blessingwayn az asszonyból édesanyává válást ünneplik az esemény résztvevői. Eredetileg a blessingway indián hagyományokra visszavezethető esemény, így az minden érzékszervre ható, szertartásos elemekből épül fel. 

Minden résztvevő olyan ruhadarabot választott erre az eseményre, amely a nőiséget és a természetet szimbolizálja. Magában a dekorációban is hangsúlyt kaptak a nőies színek, mint a rózsaszín, lila, bordó. Körbeültük a gyönyörű kerti virágokkal, virágszirmokkal körbeölelt gyertyás dekorációt, a háttérből gyönyörű halk zene szólt, mint például Palya Bea Hívlak téged című dala.

Már maga a tény, hogy az engem támogató barátnőim miattam jelen vannak az eseményen, megható volt. Aztán kezdetét vette az ünnepség, ami telis tele volt szimbolikus elemekkel. Az első szimbolika a virágos hajdísszel való megkoronázás, amelyet a hajam fésülése, befonása és relaxáló kéz- és lábmasszázs előzött meg. Az esemény során nagy hangsúlyt kapott az érintés: az ölelés, egymás kezének a megfogása – amelynek jelentőségét nem kell bemutatni olyan ember számára, akinek az érintés a szeretet nyelve, mint nekem is.

Fülöp Feri fotó
Fülöp Feri fotó

Az esemény egyik legjelentősebb – és számomra nagyon sokat adó – eleme az volt, amikor egy cetlire felírtuk a szüléssel, anyasággal kapcsolatos félelmeinket, míg egy másik cetlire azokat a gondolatokat, amelyek a félelmek leküzdésében segítenek. A félelmeket tartalmazó cetliket szimbolikusan elégettük, míg a bátorító cetliket útravalóként megtarthattam.

A várandósság során – főleg az utolsó trimeszterben – felerősödnek a félelmek, és ezzel nincs is addig baj, amíg nem hagyjuk, hogy azok úrrá legyenek rajtunk. „Vajon jó édesanya leszek?” „Milyen lesz az én szülésélményem?” „Vajon bízhatok a testemben?”… – kérdések, melyek megannyi félelmet hoznak felszínre. Az én erőforrást adó gondolataim, hogy ott lesz Ő a karjaimban az út végén; illetve, ha a figyelmemet a félelmeim helyett a testem jelzéseire és ösztöneimre fordítom, akkor hozzáférek azokhoz az elemi szinten meglévő információkhoz, amelyek megóvnak, és a számunkra legjobb megoldást teszik hozzáférhetővé. 

A félelmek leküzdéséhez azonban kell a magunkba vetett hit megerősítése, azaz az önbizalom, amelyhez az esemény további elemei is mind hozzájárultak. Minden barátnőm írt egy nekem szóló levelet, amelyben megosztották a velem és az anyasággal kapcsolatos gondolataikat. A levelekben írt őszinte szavak lelkemig hatolva nem csak könnyeket szabadítottak fel, hanem olyan bennem lakozó erőre irányították rá a figyelmemet, amelyet én kevésbé, de ők – kik közel állnak hozzám – tisztán látnak.

Fülöp Feri fotó

Az ünnepség még számos gyönyörű szimbolikájú elemből épült fel, és zárásként azt az útravalót emelném ki, amely során mindenki egy közös piros cérnából karkötőt készített, amelyet a baba megérkezéséig viselnek velem együtt.

Fülöp Feri fotó

A blessingway során végig szinte „harapni lehetett” a szeretetet, és átjárta a szobát egy olyan emelkedett légkör, amely előhozta a mélyről fakadó női erő tudatát, és a minket, nőket átjáró szoros, támogató sorskötelék erejét. Az esemény amellett, hogy nagy erőforrást adott számomra, elősegítette, hogy a figyelmemet a bennünk meglapuló természetes ösztönökre fordítsam, amely tudatalatti késztető erő, s végigvezet az anyává válás útján. Remélem, minden kismama megtapasztalhatja a blessingway felejthetetlen élményét. Köszönöm barátnőimnek és különösen Fanninak, hogy megszervezték nekem ezt a csodálatos eseményt!

Juhász Lajos

a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója

dr. Aradi Csaba

ökológus

Nagyné Pálfi Zsuzsa

környezetgazdálkodási agrármérnök

Váradi Zoltán

a Természettár vezetője

Senánszky Petra

többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó

Lenner Ádám

a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere

Szentpéteri-Nagy Veronika

kertészmérnök

Balázs Ákos

Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke

Rácz Gréta Ildikó

biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója

Hosszu Róbert

az NI Hungary Kft. vezérigazgatója

Duzs László

természetvédelmi mérnök

Fodorné Magyar Ágnes

tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor

dr. Kövér László

a Debreceni Egyetem adjunktusa

Váradi Ferenc

rádiós műsorvezető

dr. Krecz Tibor

kommunikációs szakember

dr. Szűcs István

a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense

dr. Grasselli Gábor

a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója

Kálmánczi Miklós

önkormányzati tanácsadó

Balogh Dóra

divattervező, környezettervező

Tóth Máté

Természetvédelmi mérnök

Gorján Ferenc

a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója

Fülöp Ferenc

környezetmérnök, fotográfus

Dancs László

az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője

Csatlakozz hozzánk!