Hogyan mentsük meg a világot...éjszaka? - Future of Debrecen

Hogyan mentsük meg a világot…éjszaka?

Napjaink harmadát – jó esetben – alvással töltjük. Velünk ellentétben azonban elektromos berendezéseink, kütyüink nem így tesznek. Ha a háztartási gépeinket (a hűtő és a fagyasztó kivételével) éjszakára hagyjuk aludni, tehát áramtalanítjuk, évente akár 35.000 forint értékű energiát is megtakaríthatunk. Persze, ez a szám nagyban függ eszközeink mennyiségétől, azok fogyasztásától. Talán ennél egyszerűbb módja bolygónk megmentésének nincs is.

Megvan annak is a maga praktikája, hogyan tehetjük ezt a folyamatot rutinszerűen mindennapjaink részévé. Minden nap érdemes körülbelül ugyanabban az időpontban lefeküdni aludni. Lefekvés előtt egy órával sétáljunk át otthonunkon, és kapcsoljuk le azon fogyasztókat, amelyekre aznap már nincsen szükségünk. Azért is érdemes lefekvés előtt egy órával ezt megtenni, mert így a szervezetünknek is jelzünk: ideje, hogy ágyba bújjunk. Azáltal, hogy megszüntetjük a kék fényt kibocsájtó eszközök aznapi használatát, a testünk könnyebben hangolódik rá a lefekvésre. Akik kevésbé tudják felvenni ezt az újabb szokást, használhatnak időzítős kapcsolókat, amelyek a nap bizonyos szakában ki-, majd automatikusan bekapcsolják fogyasztóinkat.

Az éjszakai wifi

Több kutatás is bizonyítja, hogy az ember jobban alszik, ha a wifi ki van kapcsolva. Mindemellett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ólommal együtt a potenciálisan rákkeltő anyagokat tartalmazó 2B csoportba sorolja ezt a készüléket. Ennek tudatában is okos dolognak tűnhet a wifi esti kikapcsolása. Plusz, ha épp nem jön álom a szemedre, kénytelen vagy nem a telefonoddal elütni az időt. Így a „bárányokat” is egyszerűbb lesz számolgatni.

A szoba hőmérséklete

A helyiségek nappali vagy éjszakai hőmérsékletének szabályozásával sok energiát lehet megspórolni. Gondoljuk át, hogy az egyes helyiségek rendeltetésszerű használata milyen hőfokot igényel. A megfelelő hőmérséklet beállítását a fűtési rendszert vezérlő termosztátok és a fűtőtesteken lévő szelepek beállításával érhetjük el. 1 Celsius-fokkal alacsonyabb hőmérséklet – amit szinte észre sem veszünk – 5-6 százalékkal csökkenti az energiafelhasználást! 

Saját szokásom, hogy estére alacsonyabbra kapcsolom a fűtést. Én nagyon szeretek takarózni és jobban is alszom kellemes, 18-19 Celsius-fokos szobahőmérséklet mellett.

dr. Aradi Csaba

ökológus

Nagyné Pálfi Zsuzsa

környezetgazdálkodási agrármérnök

Váradi Zoltán

a Természettár vezetője

Senánszky Petra

többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó

Lenner Ádám

a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere

Szentpéteri-Nagy Veronika

kertészmérnök

Balázs Ákos

Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke

Rácz Gréta Ildikó

biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója

Hosszu Róbert

az NI Hungary Kft. vezérigazgatója

Duzs László

természetvédelmi mérnök

Fodorné Magyar Ágnes

tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor

dr. Kövér László

a Debreceni Egyetem adjunktusa

Váradi Ferenc

rádiós műsorvezető

dr. Krecz Tibor

kommunikációs szakember

dr. Szűcs István

a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense

dr. Grasselli Gábor

a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója

Kálmánczi Miklós

önkormányzati tanácsadó

Balogh Dóra

divattervező, környezettervező

Tóth Máté

Természetvédelmi mérnök-hallgató, az MME Hajdú-Bihar Megyei Helyi Csoportjának titkára, önkéntes madármentő

Gorján Ferenc

a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója

Fülöp Ferenc

környezetmérnök, fotográfus

Dancs László

az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője

Csatlakozz hozzánk!