Hűsítsd a lakást klíma nélkül! - Future of Debrecen

Hűsítsd a lakást klíma nélkül!

Beköszöntött a kánikula, lassan kiakad a hőmérő és létezni is nehéz ilyen melegben. Sok háztartásban akár egész évben folyamatosan megy a klíma, ami nem tesz jót Földünknek. Egyrészt áramot fogyaszt, ami a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint elég jelentős mennyiségű. A háztartásokban lévő klímák működtetése az energiafelhasználás 16%-át tette ki 2020-ban. Másrészt olyan gázokat bocsájthat ki, ami hozzájárul a felmelegedéshez. A felmelegedés miatt pedig a klímák használata egyre csak nő.

Na, de mit tehetünk? 

Nem mondom, hogy mától senki ne használjon klímát, de gondoljuk át, hogy mikor és hány fokon, mennyi ideig használjuk. Spóroljunk a használatával a bolygónk védelme érdekében, és sose felejtsük el minden szezon előtt megfelelően kitisztíttatni! 

Mutatok pár tippet, hogy akár klíma nélkül is hűthessük az otthonunkat. Ezeket természetesen a klíma használata mellett is ki lehet próbálni.

  • Minden reggel és este szellőztessünk, csináljunk kereszthuzatot a lakásban. Azért kell korán vagy későn szellőztetni, mert ilyenkor nem a forró levegőt engedjük be otthonunkba.
  • A redőnnyel, sötétítővel is „játszhatunk”. A legjobb megoldás, ha addig nem engedjük be a napfényt, amíg közvetlenül besüt a Nap a lakásba. Így kizárhatjuk a meleget.
  • Azt gondolom, senkinek nem újdonság, hogy nyáron ne öltözzünk fel túlságosan. Azonban ha lenge, természetes anyagú ruhákat viselünk, amiket esetleg be is tudunk nedvesíteni, akkor az sokat segít a hőérzetünkön.
  • Moss fel hideg vízzel a lakásban! Bármilyen furcsa, a hideg vízzel való felmosás, vagy a vizes ruhák is segíthetnek hűteni a lakást, azonban párát is okozhatnak, így óvatosan a túl sok vízzel! 
  • Utolsó tippként pedig: fogyasszunk elég vizet. Viccesen hangzik, de a könnyű ételek és a sok víz segíthet elviselni a kánikulát. 

Ha mégis úgy érezzük, ideje beszereznünk egy klímát, próbáljunk kis energiaigényű berendezést választani, és használjuk azt tudatosan. 

Tornainé Kicsák Edit

környezet biotechnológus

Nagy Péter Zoltán

gazdasági agrármérnök, jogi szakokleveles közgazdász

Géber János

geográfus, projektmenedzser

Nagy-Gergely Valéria

jogi szakokleveles közgazdász

Hamecz Orsolya

okleveles természetvédelmi mérnök

Juhász Lajos

a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója

dr. Aradi Csaba

ökológus

Nagyné Pálfi Zsuzsa

környezetgazdálkodási agrármérnök

Váradi Zoltán

a Természettár vezetője

Senánszky Petra

többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó

Lenner Ádám

a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere

Szentpéteri-Nagy Veronika

kertészmérnök

Balázs Ákos

Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke

Rácz Gréta Ildikó

biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója

Hosszu Róbert

az NI Hungary Kft. vezérigazgatója

Duzs László

természetvédelmi mérnök

Fodorné Magyar Ágnes

tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor

dr. Kövér László

a Debreceni Egyetem adjunktusa

Váradi Ferenc

rádiós műsorvezető

dr. Krecz Tibor

kommunikációs szakember

dr. Szűcs István

a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense

dr. Grasselli Gábor

a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója

Kálmánczi Miklós

stratégiai igazgató, Debreceni Városüzemeltetési Kft.

Balogh Dóra

divattervező, környezettervező

Tóth Máté

Természetvédelmi mérnök

Gorján Ferenc

a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója

Fülöp Ferenc

környezetmérnök, fotográfus

Dancs László

az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője

Csatlakozz hozzánk!