A Grincs című film óta tudjuk:

„Amit az egyik komposztol,
Abból a másik megkosztol.
Még ha ragad is a kosztól.”

A növényi szerves hulladék túl értékes ahhoz, hogy csak úgy elhajítsuk, szóval alternatív megoldásokat kell találnunk az ismételt felhasználására.

A legtöbb panelházban élő fejében – így az enyémben is – felmerült már a kérdés, hogy mit is kezdjen, kezdjünk a főzéseink során keletkezett növényi szerves hulladékkal. A komposztálás urbánus környezetben a lakosság számára nagyon gyakran nem megoldott, így állítva elénk egy újabb akadályt a fenntartható háztartás kialakításához. A gilisztakomposztálók ugyan nagyon jól tudnak működni panelkörülmények között is, azonban nincs túl jó marketingjük. De kezdjük a legelején!

A komposztálás nem újkeletű fogalom. A természet sajátos módja ez az újrahasznosításra. Természetes körülmények mellett végtermékét humusznak nevezzük, és láthatjuk a keletkezését – többek között – a lombhullató fák avarszintjének változásakor. Az avar vizsgálatakor láthatjuk annak szintezettségét, a növényi maradványok változását, a humusz (mor, moder, mull) kialakulását.

A saját „kísérletem” során a természetben is lejátszódó folyamatokat szerettem volna rekonstruálni.  5 fontos összetevőre volt szükségem: a szerves anyag – amit esetünkben a főzés és a mindennapok során készült növényi hulladék jelentett –, oxigén, mikroorganizmusok, nedvesség és persze az edény, ahol mindezek találkoznak.

Az edény szintén a környezetvédelem jegyében került kiválasztásra. Egy vegyesboltból származik, ahol a tulajtól elkértem a „nyalókás piklit”. Nagyon szerencsés volt a választás, hiszen a dobozba szúrt nyalókák helyei szolgáltatták a komposztálóm szellőzését.

A mikroorganizmusokat használt, de nedves virágföld révén juttattam be, hiszen a talaj egy élő tényező, megannyi élőlény élettere ez – nem csupán a filodendronom fészkelte a kaspóját.

A konyhai komposztálóm összeállításakor körülbelül 40 dkg közepesen nedves virágföldet használtam fel, különféle nedves és száraz konyhai hulladékokat, 1 dl vizet és tojáshéjakat (a képen is látszik). Utóbbi lebomlása sokkal több időt vesz igénybe, azonban nem csupán a komposztomat színesíti, a textúráját is javítja. Ezt követően minden héten megforgattam, hogy átlevegőztessem, illetve egy alkalommal fél deci vizet is hozzáadtam.

Jelenleg elmondhatom, hogy a rendszer működik, a komposztálódás látványos, hiszen nem találni benne felismerhető növényi hulladékot. A tojáshéjat érdemesebb talán apróbbra törni, de én így is sikeresnek érzem a kísérletem, a jövő héten bemutatom a lakásban lévő növényeimnek is, mit alkottam.

A jövőben kiegészítem egy talajhőmérővel is, hogy vizsgálhassam a komposztálódás szakaszait, miképp történik ez az általam létrehozott körülmények mellett.

Légy vidám és tedd a jót, a verebeket pedig hagyd csiripelni!

/Bosco Szent János/