Első rész

Aki Miamiban, az Egyesült Államok legtisztább városában jár, nem hagyhatja ki a természet nagyszerű, a klímaváltozásra egyik legérzékenyebb alkotását, az Everglades-et.  Vize aligátoroktól hemzseg, tölgyei, mocsárciprusai árnyékában a szúnyogok sosem látott-érzett támadása ér minket, és a fákról ezrével lecsüngő, gyökértelen zuzmószerű szakállbroméliáktól gótikus történetekbe képzelhetjük magunkat. Minden kétséget kizáróan a természetvédelem mérföldkövének eleven képviselője is.

„The Swamp”, vagyis „A Mocsár”, ahogy a helyiek nevezik, melyet ugyan az édesvíz ural, de fennmaradásához a tűz jelenléte elengedhetetlen. A sós víz betörése a halált jelenti. Az Everglades egy olyan szövevényes mocsárvilág, mely a felfedezők előtt sokáig maga a nagybetűs rejtély volt. Megközelíteni nem merték, és csak az őslakos szeminol indiánok lakták. Korát 5000 évre becsülik, és most komoly veszélybe került az Antarktisz olvadása miatt. Egy különleges és egyedi édesvízi mocsárvilág, melynek maradványait az Everglades Nemzeti Park óv meg a jövő nemzedékének.

Habár a mezőgazdasági munkák miatti lecsapolások következtében a mocsár területének a 80%-át elveszítette, még így is az Egyesült Államok második legnagyobb nemzeti parkja. A park északi, mentesített részét 2300 km hosszú gátak és csatornák védik a víztől. Az elsődleges terméke az Óvilágból származó cukornád. Az Everglades termőföldjének egy részét vissza szeretnék vásárolni a farmerektől, hogy ezeket aztán újra elárasszák. A 6105 km² kiterjedésű nemzeti parkot 1947. december 6-án alapították.  A terület nem csak Amerikában érték, hanem világviszonylatban is, így nem csoda, hogy 1976. október 26-án felvették a Nemzeti Bioszféra Rezervátumok közé, majd 1979. október 24-én felkerült az UNESCO Világörökség listájára is. 1987. június 4. óta egyike a világ nemzetközileg legfontosabb élőhelyeinek. 1993-ban felkerült a Veszélyeztetett Világörökségi Helyszínek közé (http://hu.wikipedia.org/wiki/Everglades_Nemzeti_Park).

Dél-Florida őslakói, a szeminol indiánok „füves víznek” hívták. A „szeminol” spanyol szó, jelentése „szökevény, vadság”, melyet általában azokra a háziállatokra használtak, melyek visszavadultak. Ők lakták ezt a tájat az 1800-as évek végéig, mivel addig fehér ember nem mert bemerészkedni a területre. Rettegtek az aligátoroktól, a moszkitók által terjesztett betegségektől. Az indiánok cölöpökön álló kunyhói tökéletesek voltak a mocsári életre. Vadászattal és gyűjtögetéssel tartották fenn magukat.

Az Everglades a világon egyedülálló természeti jelenségnek köszönheti létezését. A Florida aljzatát felépítő mészkőrétegre – amely egy mészben gazdag, meleg vizű tengerben keletkezett – a földtörténeti újkorban 1-2 méternyi anyag és tőzeg rakódott. Ehhez nagyon hosszú idő kellett, mivel 30 cm tőzeg kialakulásához 225 év szükséges. Az Everglades vizét az északkeleti részén elhelyezkedő Okeechonee-tóból túlfolyó víz táplálja, mely végül a tengerbe ömlik. A Okeechonee-tó nagy területű, átlagos vízmélysége 30 cm. Sajnos nehézfémekkel és mezőgazdasági anyagokkal szennyezett. A „Füvek folyója”, vagyis a Kissimmee-folyó viszi vizét a 200 km-re lévő Florida-öbölbe. Szélessége 80 km és átlagos mélysége 15 cm. Nem épp gyors folyású folyó, mivel a tengerszint feletti magassága csupán 50 méter, így naponta 30 méter tesz meg. Folyását szabad szemmel alig lehet látni, mégis pár jel árulkodik róla. Ilyenek a vízcsepp alakú szigetek, melyek átlagban 1 méter magasak. Egész évben víz alatt áll a park nagy része.

A nemzeti park területe időjárásilag a trópusi nedves klímazónába sorolandó, így nyáron és ősszel sok a csapadék. Az év egyik felében napi szinten csapnak le záporok, zivatarok, míg a másik felében kevesebb az eső, így szárazabb. A páratartalom mindig magas, a júliusi középhőmérséklet 30 ⁰C körül alakul, míg a januári 18 ⁰C. Az éves csapadékmennyiség 160 cm (National ABUDUBON Society Field Guide to Florida).

Legjellemzőbb növénye a „sawgrass”, téli sás, mely időnként tüzeket igényel, hogy populációja megújulhasson, mivel így a felhalmozódott szerves anyag hamarabb lebomlik. A fűrészfüvű préri legfontosabb alkotója, és a világon itt van a legnagyobb populációja. A tüzeket anno az esős időszakban a villámcsapások okozták. Hatása felszínes volt, elősegítette a speciális növények növekedését. Ilyenkor csak a felszín ég le, így a gyökérzet épségben megmarad. Mindamellett a tűz a fák visszaszorításában is hasznos. A magas vízállás és az árvíz rossz hatással van az Everglades élővilágára, mivel ha a „sawgrass” gyökere hosszú ideig oxigén nélkül marad, akkor elpusztul. Aligátorok kedvenc fészkelőhelye.

 A kiemelkedő szigeteken nőnek a mahagónifák, broméliák, orchideák, páfrányok, mangrovefák és mocsárciprusok. Tíz pálmafaj őshonos a területen. A peripyton, az algákból álló növényi massza a tápláléklánc alja, ezt eszik a lárvák és a 275 halfaj. Az aligátor 1961 óta teljes védelem alatt állt, mivel a vadászat miatt majdnem sikerült teljesen kipusztítani. A védelemnek köszönhetően mára az állomány annyira felszaporodott, hogy részben újra vadászható. A terület másik érdekes és a szívnek kedves faja a floridai lamantin.

Védettségének oka a csónakok propellerei által okozott drasztikus állománycsökkenés. Él itt még virginiai szarvas, floridai nyúl és puma is (floridai párduc).

Négyszáz madárfajt jegyeztek fel itt eddig, melyek életben maradása Guy Bradley vadőrnek nagy szerepe volt. Az 1800-as években sorra lőtték a madarakat és adták el tollaikat egy New Yorkban működő kalapgyárnak. A madártollal díszített női kalapok annyira népszerűek voltak a századfordulón, hogy a nemes kócsagos toll 28 grammja 32 dollárt ért, ami drágábbnak számított akkor, mint az ugyanilyen súlyú arany.

Folytatása következik.….