Future of Debrecen

Egy Cívis Álom, ami valóra vált – avagy hogyan terveztük meg Debrecen zöld jövőjét az MI segítségével

Czapák Dániel

Debrecenben kétévente rendezik meg a Cívis Álom vetélkedőt középiskolásoknak, ez egy három fordulón át tartó, izgalmas verseny, amelyből rengeteget tanultam, de kezdjük az elején.

Amikor januárban meghirdették az idei versenyt, tudtam, hogy újra neveznünk kell, hisz a 2023-as Cívis Álom nemcsak élményekkel, hanem életre szóló barátságokkal is gazdagított.

Czapák Dániel vagyok, a Medgyessy Ferenc Gimnázium Művészeti Szakgimnázium diákja. Csapattársaimmal Szakács Tamarával, Szabó Noémivel és Sajtos Annával egy szállópor térképet készítettünk, egy korábbi ötletem továbbfejlesztéseként. A projekt alapja az MI volt, amely az adatok kezelése mellett előrejelzéseket is készít a várható légszennyezettségről.

A térkép mellé készítettünk egy LED-es kockát is, amely valós időben jelzi a légszennyezettségi szintet. A LED nyolc színe a levegő minőségének megfelelően változik, így az eszköz egyszerre informatív és praktikus. Az eszközök elkészítéséhez szükséges szenzorokat hálásan köszönjük a Sensirion Hungary Kft-nek, valamint Ábrahám Lászlónak.

A vízióm, hogy mi, fiatalok alakíthatjuk a jövőt, a fejlődést, úgy, hogy közben zöldebbé és fenntarthatóbbá tesszük a világot. A kreativitás és a tenni akarás kombinációja lehet a kulcs a változáshoz.

A verseny során rengeteg támogatást kaptunk mentorainktól, amiért nagyon hálásak vagyunk. Sok lehetőség nyílt meg előttünk, hamarosan például Portugáliába utazhatunk a versenynek köszönhetően.

A Cívis Álom verseny olyan élmény volt, amit mindenkinek ajánlok. Nemcsak szakmailag adott sokat, hanem emberileg is, csapatban dolgozni, közösen ötletelni és fejlődni igazán különleges élmény. Nagyon remélem, hogy két év múlva újra a részese lehetek.

Személyes gondolat:

Hálás vagyok, hogy második alkalommal is sikerült ezen a versenyen első helyezést elérni, és nagyon büszke vagyok a csapatomra. Azonban nem feledkezhetünk meg a háttértámogatásról sem, amiért mind az iskolámnak mind a szüleimnek köszönettel tartozom.

Tornainé Kicsák Edit

környezet biotechnológus

Nagy Péter Zoltán

gazdasági agrármérnök, jogi szakokleveles közgazdász

Géber János

geográfus, projektmenedzser

Nagy-Gergely Valéria

jogi szakokleveles közgazdász

Hamecz Orsolya

okleveles természetvédelmi mérnök

Juhász Lajos

a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója

dr. Aradi Csaba

ökológus

Nagyné Pálfi Zsuzsa

környezetgazdálkodási agrármérnök

Váradi Zoltán

a Természettár vezetője

Senánszky Petra

többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó

Lenner Ádám

a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere

Szentpéteri-Nagy Veronika

kertészmérnök

Balázs Ákos

Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke

Rácz Gréta Ildikó

biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója

Hosszu Róbert

az NI Hungary Kft. vezérigazgatója

Duzs László

természetvédelmi mérnök

Fodorné Magyar Ágnes

tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor

dr. Kövér László

a Debreceni Egyetem adjunktusa

Váradi Ferenc

rádiós műsorvezető

dr. Krecz Tibor

kommunikációs szakember

dr. Szűcs István

a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense

dr. Grasselli Gábor

a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója

Kálmánczi Miklós

stratégiai igazgató, Debreceni Városüzemeltetési Kft.

Balogh Dóra

divattervező, környezettervező

Tóth Máté

Természetvédelmi mérnök

Gorján Ferenc

a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója

Fülöp Ferenc

környezetmérnök, fotográfus

Dancs László

az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője

Csatlakozz hozzánk!