
Április második hetében országszerte megrendezésre került a Fenntarthatósági témahét, amelynek célja, hogy a diákokat közelebb hozza a környezettudatos gondolkodáshoz, és segítse őket abban, hogy aktívan részt vegyenek bolygónk megóvásában. A témahét keretében számos debreceni oktatási intézményben jártunk, hogy előadásokat tartsunk a tanulóknak a levegőminőségről, a fenntartható jövőről és a LIFE IP HungAIRy projekt helyi eredményeiről.
Hétfő – Debreceni Benedek Elek Általános Iskola
A hetet a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában kezdtük, ahol az 5.a, 5.b, 5.c, 6.a, 6.b, 7.a, 8.a és 8.b osztályok tanulóival találkoztunk. Az előadások során a gyerekek megismerkedtek a levegőszennyezés fő forrásaival és a szálló por egészségügyi hatásaival. Emellett bemutattuk nekik a LIFE IP HungAIRy projektet, amelynek célja a levegőminőség javítása, valamint a debreceni pilot akciót, azaz a védőerdősítési programot is részletesen megismerték.
Csütörtök – Debreceni SZC Vegyipari Technikum
A Debreceni SZC Vegyipari Technikumban, a 9.akny osztály diákjaihoz látogattunk el. Itt a diákok mélyebben belemerülhettek a levegőszennyezés témájába, különös tekintettel a szálló porra, valamint megismerhették a London- és Los Angeles-típusú szmog közötti különbségeket is. A LIFE IP HungAIRy projekt mellett szó esett a fák és növények jótékony hatásairól, és bemutattuk a debreceni védőerdők szerepét is.
Péntek – Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
A témahét zárónapján a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákjaival, konkrétan a 8.a és 10.c osztály tanulóival találkoztunk. Az előadás középpontjában a levegőminőség és a környezettudatosság fontossága állt. Bemutattuk a LIFE IP HungAIRy projekt debreceni lépéseit, köztük a területkiválasztás, a fafajok kiválasztása, valamint a lőszermentesítés és a régészeti megfigyelés folyamatát. Részletesen beszéltünk a védőerdők környezetre gyakorolt pozitív hatásairól is.
Péntek – Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikum
Végül pénteken a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikumában tartottunk előadást, amelyen közel 50 középiskolás diák vett részt. A program során az előadások témája a levegőtisztaság védelme, a komposztálás, valamint a LIFE IP HungAIRy projekt céljai és eddigi eredményei voltak. Külön hangsúlyt kaptak a 2025-ös Fenntarthatósági témahét kiemelt témái is: a talaj, a biodiverzitás és a zöldenergia-források. Az előadás zárásaként a diákokkal közösen ötleteltünk arról, hogy ők mit tehetnek egy fenntarthatóbb jövőért.
Az ilyen alkalmak nemcsak tudást adnak, de inspirációt is a cselekvésre, mert egy tisztább levegőjű, élhetőbb jövő mindannyiunk közös ügye.
Az ökomenedzser iroda címe: Debrecen MJV Polgármesteri Hivatal Zöldterületi Osztály, 4025 Debrecen, Piac utca 20. 211. sz. iroda
Ökomenedzserek: Tornainé Kicsák Edit, Ulveczki Csaba Lajos
E-mail: hungairy@ph.debrecen.hu
Telefon: 06 52 511 583
A HungAIRy LIFE integrált projekt 2019-ben indult 10 településen, köztük Debrecenben, amelynek fókuszában az egyik legjelentősebb környezetvédelmi probléma megoldása; a levegőminőség javítása áll. Ezt többek között emissziós adatbázisok fejlesztésével, átfogó szemléletformáló, tájékoztató tevékenységgel és egy országos szakértői, tanácsadói hálózat felállításával valósítják meg a projektben részt vevő partnerek. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata ezen célok mentén olyan zöld felületeket alakít ki, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy tisztább legyen a levegő. |
környezet biotechnológus
gazdasági agrármérnök, jogi szakokleveles közgazdász
geográfus, projektmenedzser
jogi szakokleveles közgazdász
okleveles természetvédelmi mérnök
a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója
ökológus
környezetgazdálkodási agrármérnök
a Természettár vezetője
többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó
a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere
kertészmérnök
Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke
biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója
az NI Hungary Kft. vezérigazgatója
természetvédelmi mérnök
tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor
a Debreceni Egyetem adjunktusa
rádiós műsorvezető
kommunikációs szakember
a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense
a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója
stratégiai igazgató, Debreceni Városüzemeltetési Kft.
divattervező, környezettervező
Természetvédelmi mérnök
a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója
környezetmérnök, fotográfus
az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője