
Lezajlott az idei április első természetismereti sétája. Ezúttal a Debreceni Köztemetőt kerestük fel és jártuk be Nature of Debrecen sétánk keretében, Tóth Máté természetvédelmi mérnök és Zöld Munkacsoport tag vezetésével.
A helyválasztás bár furcsának tűnhet, de nem véletlenül vezetett ide utunk, ugyanis a temetők élővilága rendkívül gazdag, több állat- és növényfajnak is menedéket jelentenek. A hazai temetőkben bőven akadnak még idős, odvasodó fák, a sok őshonos hazai faj mellett több örökzöld is található, valamint sok a bogyótermő cserje is. A kutak alatt felgyülemlő víztócsák remek itatót kínálnak a parkszerű területek állatvilágának. A Debreceni Köztemető híres a Tükör-tóban élő népes zöld varangy állományáról is. De a napsütéses áprilisi napokon rovarok és színes virágok tömegével is találkozhatnak a sírokat meglátogatók.
Most viszont a madarak voltak a főszerepben, hiszen vonulási időszak van, így több érdekes fajjal is lehet ilyenkor találkozni. A terület felett érdemes fürkészni az eget vonulásban lévő ragadozó madarak után kutatva, de a fák és bokrok ágain is fel lehet fedezni egy-egy érdekes megpihenő énekesmadarat. A látogatók közelről csodálhattak meg 18 madárfajt, a közép fakopáncstól az énekes rigóig, közben minden léptünket a párt kereső erdei pintyek dala kísérte. Egy-egy hím erdei pinty szinte karnyújtásnyira bevárt minket, és még szabad szemmel is jól láthatóak voltak. Végül a madarak mellett egy alvó vörös mókust is sikerült megpillantanunk.
A fotókat köszönjük Juhász Orsolyának!
Köszönjük a résztvevőknek, hogy velünk tartottak, várjuk az érdeklődőket más programjainkon is!
környezet biotechnológus
gazdasági agrármérnök, jogi szakokleveles közgazdász
geográfus, projektmenedzser
jogi szakokleveles közgazdász
okleveles természetvédelmi mérnök
a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója
ökológus
környezetgazdálkodási agrármérnök
a Természettár vezetője
többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó
a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere
kertészmérnök
Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke
biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója
az NI Hungary Kft. vezérigazgatója
természetvédelmi mérnök
tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor
a Debreceni Egyetem adjunktusa
rádiós műsorvezető
kommunikációs szakember
a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense
a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója
stratégiai igazgató, Debreceni Városüzemeltetési Kft.
divattervező, környezettervező
Természetvédelmi mérnök
a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója
környezetmérnök, fotográfus
az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője