Az új állatvédelmi törvény jelentősége egy magánszemély szemszögéből - Future of Debrecen

Az új állatvédelmi törvény jelentősége egy magánszemély szemszögéből

Karácsony közeledtével egyre több gyerek írja meg levelét a Jézuskának, amiben felsorolja, hogy milyen ajándékokra vágyik ebben az évben. 

Szinte biztos vagyok, hogy nagyon sok gyerek levelében ott szerepel a kiskutya, kismacska vagy bármilyen más háziállat. Ez nagyon is rendben van így, hiszen egy gyereket az állattartás felelőségre, szeretetre tanít.  Viszont a szülőket sokszor nagy kihívás elé állítja ez a kérés, hiszen nagyon nem mindegy, hogy honnan veszi meg az állatot. 

Természetesen mindenki olyan házi állatot szeretne, aki jó génekkel, habitussal rendelkezik, és bátran együtt lehet hagyni akár egy kisebb gyerekkel is. Ehhez viszont felelős tenyésztőtől érdemes vásárolni, mivel ő már születésétől fogva a megfelelő körülmények között tartja az adott állatot, és a felmenői is visszakövethetőek. 

Ezt a választást megnehezítik azok a tenyésztők, akik „nagyüzemmé” tették a tenyésztést. Rájuk vonatkozik az új állatvédelmi törvény szövege is: „aki a szaporítást haszonszerzési cél érdekében, tíznél nagyobb számú kedvtelésből tartott állatra, a jó gazda gondosságának elmulasztásával követi el”. Ennek köszönhetően elfogadták azt, hogy azok a szaporítók, akikre a fenti rész igaz, azok most már akár 5 év börtönbüntetésben is részesülhetnek. 

Továbbá ez remélhetőleg nagyobb elrettentéssel fog bírni, és így csökkeni fog a szaporítótelepek, illegális állatviadalok száma is, mivel az új törvény értelmében már nem csak az állatviadalok szervezőit, hanem a nézőket is büntethetik, akár két évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.

Csak a törvény nem lesz elég az állatkínzás megszüntetéséhez. Nekünk, embereknek kell empatikusabban hozzáállni az állatok védelméhez, és felvállalni azt, hogy felhívjuk egymás figyelmét erre. 

Összegezve egy új háziállat esetén, fontos, hogy előre tervezzünk azzal, hogy az új családtag nem csak az ünnepekre marad, hanem jó esetben 5-10 vagy akár ennél is több évre a barátunkká, családtagunkká válik. Így a szülők feladata az is, hogy a gyerekeket felkészítsék a tudatos és felelőségteljes állattartásra.

Juhász Lajos

a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója

dr. Aradi Csaba

ökológus

Nagyné Pálfi Zsuzsa

környezetgazdálkodási agrármérnök

Váradi Zoltán

a Természettár vezetője

Senánszky Petra

többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó

Lenner Ádám

a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere

Szentpéteri-Nagy Veronika

kertészmérnök

Balázs Ákos

Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke

Rácz Gréta Ildikó

biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója

Hosszu Róbert

az NI Hungary Kft. vezérigazgatója

Duzs László

természetvédelmi mérnök

Fodorné Magyar Ágnes

tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor

dr. Kövér László

a Debreceni Egyetem adjunktusa

Váradi Ferenc

rádiós műsorvezető

dr. Krecz Tibor

kommunikációs szakember

dr. Szűcs István

a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense

dr. Grasselli Gábor

a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója

Kálmánczi Miklós

önkormányzati tanácsadó

Balogh Dóra

divattervező, környezettervező

Tóth Máté

Természetvédelmi mérnök

Gorján Ferenc

a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója

Fülöp Ferenc

környezetmérnök, fotográfus

Dancs László

az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője

Csatlakozz hozzánk!