avagy
az Őrség szíve debreceni?

Lassan két éve már, mikor akkori párommal – ma már Feleségemmel – együtt megismerkedtünk a Papp családdal Kercaszomoron. Az egész egy romantikus hétvégének indult. A feladatmegosztás szellemében nekem „kellett” megszerveznem kis kiruccanásunkat. Sátrazni szerettünk volna, ám ősz elején felszerelés hiányában inkább elvetettem az ötletet.  Már-már feladni kényszerültem, ám akkor megtaláltam a Glampikniket. A „glamping” szó két angol szó, a glamour és a camping szavak összeolvadásából keletkezett. Jelentése – nyers fordításban – luxuskemping. Itt a luxus mellett megmarad a szabadságérzet, a természettel való folyamatos kapcsolat, nincs wifi, internet, telefon, TV, ezáltal valóban kikapcsolhatunk és magunkra, illetve embertársainkra hangolódhatunk.

Szóval összejönni látszott a sátrazás. Már kezdtem fellélegezni, habár nem is sejtettem, hogy mit is jelent majd később a szó: Glampiknik és mit is köszönhetek, köszönhetünk majd neki, nekik. Gyorsan jelentkeztem is, majd felhívtam őket. A vonal túlsó felén Alíz köszönt vissza, aki amint meghallotta, hogy egy tősgyökeres debrecenivel van dolga, át is irányított Tibihez, akit csak pár utcával és pár évvel kerültem el eddigi életem során. Rögtön szimpatikusak voltak, de ez még csak a kezdet! Na, de ugorjunk egy kicsit!

Amikor megérkeztünk, azt hiszem, egyszerre állt el a lélegzetünk Feleségemmel. Egy valóságos csoda fogadott bennünket a falu határában! Birkák, egy kutya, egy boci, és mindez 3 hektárnyi zöldben, erdővel szegélyezve. Ha akkor visszafordulunk, már akkor azt mondom, megérte! Két napot töltöttünk Kercaszomoron, és azon kevesek közé tartozunk, akik megismerhették Tibi, Alíz, Bátor és Édua történetét, és azt, ahogy ők ott éltek. Egészen más környezetvédelem volt az, amit akkor ők ott folytattak, ahhoz képest, amit én akkor tudtam, tapasztaltam. A tudatosság egy nagyon alapos szintje, amelyben egy „Matula bácsi” tudása és egy 21. századi család igényei találkoznak. 

De hogy is kezdték ők?

Külföldön dolgoztak, Tibi szakácsként, Alíz pedig pincérként. Odakint ismerkedtek meg és gyermekeik is kint születtek. Talán el sem tudjuk képzelni, mennyit dolgozhattak, és a munkájuk mögött milyen céltudatosság bújt meg. Hiszen odakintről menedzselték kercai telkük vásárlását, a házuk építését – azon egyedi megoldásokat, amelyeket csak később mutatok be –, és mindezt úgy, hogy közben fenntartották életüket külföldön, munka mellett. Elképesztő! Ahogy teltek-múltak a hónapok és talán évek, egyre közelebbé került a haza- és beköltözés. Na, de hogyan lakjanak be négyen egy minden közművet nélkülöző házat?

Az általuk működtetett szigetüzemű napelemrendszer tökéletesen fedezte családjuk energiaigényét, és mégsem került milliókba, csupán tudásba és talán sok-sok tapasztalásba. Két napelempanel látta el a világítást, a számítógépet és még pár mindennapi eszközüket, egy másik rendszer pedig a hűtőszekrényt. Egyedi szikkasztó megoldásuk is volt a „szürke víz” kezelésére. Szennyvizük pedig a komposzt wc-nek köszönhetően nem volt, így hagyva még kisebb lábnyomot a világban. Házuk vízellátását gravitációs módon oldották meg: egy a padlástérben elhelyezett tartály biztosította a megfelelő nyomást. Összegezzük: ha a csapot megnyitották, víz folyt; ha a villanyt felkapcsolták, világos volt; a fürdő- és mosogatóvíz pedig lefolyt, a vasaló működött, a számítógép bekapcsolt. És mindez milyen áron? Talán semmibe nem került a tudásukat és a tapasztalataikat leszámítva. Én személy szerint nagyon sokat köszönhetek nekik. Az a pár nap hozott el oda, ahol most élünk – egy erdő közepére. 

Esténként libabőrrel hallgattuk a történeteiket, és ha aznap nem megy le a Nap, Tibi talán még most is sztoriban lenne.

Köszönöm Nektek!