A természetben tökéletes rend, harmónia, stabil folyamatos ökológiai egyensúly áll fenn. Az anyagok körforgásában minden végtermék egy következő folyamat kiindulási anyaga lesz.
Az ember hatalmánál fogva óvja, vagy éppen tönkreteszi a Földet. A fennálló egyensúlyi állapotot gyakran megbontotta, és minden szakszerűtlen beavatkozás olyan folyamatokat indított meg, melyeknek hatása jóvátehetetlen következményekkel járt.
Ahol élünk, ott hulladék is keletkezik, ezt pedig el kell takarítani. Napjainkra a hulladék összetétele drasztikusan megváltozott, a természetes úton lebomló anyagok mellett jelentős részt alkotnak a szervetlen, veszélyes hulladékok. A keletkező hulladékot a környezetbe kerülése előtt a környezet minőségének megőrzéséért kezelni kell.

A szelektív hulladékgyűjtés során a háztartásokban feleslegessé vált, de még újra hasznosítható anyagokat elkülönítve gyűjtjük, és megfelelő állapotban és módon adjuk tovább feldolgozásra.
Ennek célja a környezetünk védelme; a környezetterhelés és a már nem hasznosítható, a hulladéklerakóba kerülő anyagok csökkentése; valamint azon nyersanyagok (pl.: műanyag, papír, üveg) újrahasznosítása, melyek erre alkalmasak, jelentősen csökkentve a környezetterhelést.
A szelektív hulladékgyűjtő konténereket mindenki ismeri. Azonban tudjuk-e pontosan, hogy mit szabad beledobnunk, és mi az, amit nem?


A környezetvédelem oktatása olyan fontos személyiségformáló szereppel bír, ami ma megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen, a környezeti nevelés pedig a szelektív hulladékgyűjtés témakörében is rendkívül aktuális.
A “Szelektálj!” című kiállításunkban pontosan ezt mutatjuk be, hogy melyik konténerbe mit tehetünk, és a kiállítás megmutatja az adott hulladéktípus újrafeldolgozásának és újrahasznosításának módját lépésről lépésre. Végigkövethetjük a papír, a műanyag palack, az üveg, az italoskarton, az autógumi és a fémhulladék útját, hogyan, miből és mi lesz.

A kiállítás bekapcsolható az oktatási anyagba, azt remekül kiegészíti. Szívesen kölcsönözzük Debrecen Város általános iskoláinak, akik vállalják, hogy 2-3 hétre helyet biztosítanak számára.