Megjöttek a süvöltők, ők már a telet jelzik. Most már csak egy kis hó kellene. Akkor ezek a gyönyörű madarak díszítenék a havas ágakat, s az már igazi karácsonyi hangulat lenne. A tél hírnökei összetalálkoztak az őszi vonuló madarakkal. A napokban hatalmas vadlúd-, pontosabban nagylilik-csapatok húztak át a város fölött. Egy hónapja ugyanezeken az égi utakon még a darvak V-betűi mutattak a Hortobágy irányába. 

Sokan kérdezik, hogy miért vonulnak a madarak, mi vezérli őket? Ezekre a nagyon egyszerűnek tűnő kérdésekre nehéz választ adni. Gondoljunk a gólyák vonulására: akármilyen idő van, akármennyi a táplálék, augusztus huszadika táján elindulnak az akár Dél-Afrikáig tartó utazásra. Náluk a nappalok rövidülése indítja el a biológiai órát. Csapatokba gyülekezve erednek útnak a fiatalokkal együtt. Ez nagyon fontos, mert a fiatalok az öregektől tanulják meg a vonulási útvonalat. A fiatalok génjeiben van egy beépített tanító program, egyszerűbben fogalmazva van egy „kipontozott rész”, ahová az első vonulás írja be a követendő utat.  Ha a fiatal madarakat az öregektől elkülönítik és csak akkor engedik szabadon, mikor az öregek már útra keltek, mivel nincsenek vezetőik, nem tudnak elvonulni. Képletesen szólva ez tanulás egy életre. Vannak olyan fajok – több énekesmadár – melyeknek minden pontosan „be van írva” génjeikbe, nekik nem kell az idősebb példányoktól tanulniuk, minden tudnivalót készen kapnak. 

Seregélyek svédországi populációja a La Manche csatorna angol francia oldalán telel. Vonulásuk előtt több ezer befogott példányt meggyűrűztek, majd a felét elengedték, s ezek a telelőhelyükre repültek. A csoport másik felét elvitték Svájcba, s ott engedték el őket. Az öregek észrevették a „csalást” és mentek a telelőhelyre, a fiatalok azonban tovább indultak délnyugat felé, s az Ibériai-félszigeten kötöttek ki. Ez a kísérlet azt bizonyította, hogy a fiatalok génjeikben kapják meg a vonulás irányát. 

A vonuló madarak közt vannak olyan igazi rekorderek is, mint a sarki csérek, melyek az Északi-Jeges-tengerben lévő madárszigetekről egészen az Antarktiszra, a déli sarkkörig vonulnak, majd visszatérnek költőhelyükre.

Egy ausztrál legenda úgy tartja, hogy valamikor darabokra tört egy szivárvány, és a szilánkjai zuhanás közben madarakká változtak.

Tavasszal és ősszel megcsodálhatjuk, ahogy a hatalmas – sokszor több ezres – madárrajok, mintha külső erő irányítaná őket, teljes összhangban egyszerre váltanak irányt, forognak, kavarognak fölöttünk.

A napokban a repülőtér közelében nagy seregélycsapat mutatta be ezt a „mágikus kavargást”, amit a szakemberek murmurációnak neveznek. Első ránézésre a csapatok egy nagy krumplira hasonlítanak, pedig valójában egy formáját állandóan változtató chips-et idéznek.

Ez a rendezett/irányított mozgás nem csak a kutatókat foglalkoztatta, de minden természetet csodáló embert megragadott, hiszen olyannak tűnik, mintha az egyedek csak részei lennének egyetlen óriási élőlénynek. A hétköznapi élet tapasztalatai szerint felvetődött, hogy egy vezérnek kell irányítani a csapatot.

Kezdetben arra gondoltak, hogy ilyen gyors mozgás csak a madarak közti telepatikus kapcsolattal magyarázható, ami már a szimultán kollektív gondolkodással egyenlő.

Egy kutató (Potts) azt vizsgálta, hogy partfutó madarak csapatainál hogyan jut el az információ tizenöt ezred másodperc alatt egyik madártól a másikhoz, mikor a madarak harmincnyolc ezred másodperc alatt reagáltak a fényfelvillanásra. Meglepődve tapasztalta, hogy a madaraknak csapatban mozogva feleannyi volt a reakcióideje. 

A jelenségre a tánckarok szolgáltattak magyarázatot. A váratlan lépések 107 ezred másodperc alatt terjednek táncosról táncosra, majdnem kétszer akkora sebességgel, mint az ember vizuális reakcióideje (tánckar-hipotézis).

Egy madárrajnak nyilvánvalóan nincs vezetője, senki nem mondja egyik madárnak sem, hogy merre repüljön. Az emergens viselkedés (emergencia – megjelenés/feltárulás, tulajdonképpen egy nem várt rend „felbukkanása”, „megjelenése”) kutatói szerint a szervezettség alulról jön. A mélyben lévő dolgok azok, amik saját – gyakran nagyon egyszerű – szabályaikat követve spontán módon jelenítik meg a meglepően összetett mintázatokat, mint például a madárraj mozgása. Egy madárraj fordulásakor nincsenek lemaradó egyedek, fél másodperc alatt minden madár követi a mozgást. Ha néhány madár mégsem korrigálja röptét, a rendellenesség az egész rajon átvonul. Erre a mozgásra Cavagna kutatócsapata egyenleteket dolgozott ki, és azt találták, hogy azok pontosan megegyeznek a szuperfolyadékok mozgásegyenleteivel, amelyeknek minden részecskéje azonos módon viselkedik.

„Remélem, te is szereted a madarakat. Nagyon gazdaságos. Megtakaríthatod vele a mennybemenetelt.” (Emily Dickinson)

Változó hatások, tájléptékű jelenségek

A globális klímaváltozás hatásaiban várhatóan a természetben zajló „gyors folyamatokkal” mutat majd rokonságot, ahol nem az elterjedési területek lassú eltolódása vagy az adaptációs folyamatok a meghatározóak, hiszen ezekre „nincs elegendő idő”, hanem kipusztulási és újranépesedési jelenségek bonyolult sorozata fogja formálni természeti tájainkat, biológiai változatosságunkat. Természetvédelmünknek is ezekre a bonyolult, valószínűségi folyamatokban megjelenő átformálódásokra kell felkészülni. Már most fokozott figyelmet kell fordítanunk azokra a nagyobb kiterjedésű, nagy biológiai változatosságú élőhelyekre, amelyek mint szétterjedési centrumok az újranépesedési folyamatok forrásai lehetnek. Fel fognak értékelődni a gazdasági tájon átvezető zöld (migrációs) folyosók, a működőképes ökológiai hálózatok, így a Natura 2000 hálózat is.  

A globális klímaváltozás új hatáskompozíció kialakulásához fog vezetni, amelyhez a mozaikstruktúrák új dinamikája fog tartozni. Ma még megjósolhatatlan, hogy milyen jellegű és mértékű strukturális változások fognak bekövetkezni. Természeti rendszereink változatossága – amely összefügg biogeográfiai helyzetünkkel, éghajlati, vízrajzi adottságainkkal – az eltérő alkalmazkodottságú fajok (Pl: szárazságtűrő fajok bősége) sokasága képezi azokat a belső tartalékokat, amelyek elégségesnek tűnnek egy új működőképes struktúra felépítésére.

A várható átalakulási folyamatoknak megfelelő szabadságot kell biztosítani. Ez a gazdasági táj jelenlegi szerkezetét ismerve rendkívül nehéznek tűnik. A tájléptékű ökológia jelenségek – így a globális klímaváltozás ökológiai következményei – alapkérdései közé tartozik, hogy a mintázatok milyen hatást gyakorolnak az ökológiai folyamatokra, illetve az ökológiai folyamatok hogyan hozzák létre a mintázatokat. Ennek megválaszolása érdekében a térbeli dinamika vizsgálatát központi kérdésnek kell tekintenünk, ezen ismeretek hiányában nem tudunk felkészülni a változások kezelésére. 

A várható ökológiai folyamatok a mozaikos természeti táj átalakulásában lesznek tetten érhetőek. Érdemes szem előtt tartani, s az alkalmazkodás során figyelembe venni Turner (1989) véleményét, aki szerint a dinamikus mozaikstruktúrák működésének megértéséhez a konzervációbiológia és a tájökológia együttműködése teremthet új lehetőségeket. 

A természeti rendszereinket jellemző mozaikosság, foltosság sajátossága, hogy a hatáskompozíció változásaira „durva” válaszokat adnak, ami azt jelenti, hogy az időbeli változásokra való érzékenység viszonylag alacsony szintű. Ennek a várható jelenségekkel kapcsolatban kedvező oldala, hogy ezek a rendszerek a kisebb hatásoknak képesek ellenállni, azok nem módosítják felépítésüket; ugyanakkor veszélyt jelent, hogy az alkalmazkodási folyamatok működése korlátozott. Ez abból is fakad, hogy a foltos rendszerek abiotikus kontroll alatt állnak, ezzel szemben az uniform rendszereket elsődlegesen a biotikus kontroll jellemzi. Fokozottan kell figyelni a mozaikelemek változatos kombinációjára, hiszen minden kombinációhoz sajátos folyamatok rendelhetők. 

A madáretetésről mindenki tudja: ha elkezdtük, akkor kitavaszodásig folytatni kell. Én a továbbiakban néhány fontos kiegészítő információt szeretnék megosztani a lelkes madárvédőkkel.

A madarak hajlamosak arra, hogy emésztőrendszerük beálljon egy táplálék emésztésére (átmeneti táplálékspecialista), s amennyiben az hirtelen elfogy – megszűnik az etetés -, nem tudnak visszaállni más táplálék emésztésére és elpusztulnak. Mindig úgy szervezzük meg az etetést, hogy madaraink változatos táplálékhoz jussanak, s táplálékuk egy részét a természetes forrásokból egészítsék ki. Ne legyen mindig csordulásig az etető. A nagyon hideg, hosszú éjszakák viselik meg legjobban a madarakat, ezért nyugovóra térés előtt bőséggel jussanak élelemhez, s ez reggel is álljon rendelkezésükre. Napközben – főleg, ha nincs vastag hótakaró, és a környezeti adottságok kedvezőek, fák, cserjék, avar rendelkezésre állnak – menjenek és fogyasszák természetes táplálékukat. Más a helyzet belvárosi környezetben vagy vastag hótakaró esetén, ilyenkor az etetés lehet folyamatos. Az etetést akkor kell elkezdeni, mikor a természetes táplálék fogytán van. Az etetés tavaszi befejezése során fokozatosan kell csökkenteni az ellátást, így vissza tudnak térni természetes élelemforrásaikhoz és élőhelyükhöz.

Fontos az etető helyes tájolása is! Az utóbbi időben többen kérdezték, hogyan lehet védekezni a karvalyok ellen, melyek rákaptak az etetőnél összegyűlt madarakra. Erre nehéz a válasz, mivel a karvaly igen ügyes ragadozó. Legjobban akkor járunk el, ha az etetőt egy sűrű menedéket nyújtó bokor közelében helyezzük el, ahová a ragadozó támadásakor bemenekülhetnek az etetőre járó madaraink.

A másik visszatérő kérdés, hogy miért repülnek az ablaknak a madarak. A madarak az ablakot, ha mögötte a szoba másik oldalán is ablak van, nem érzékelik akadályként. Az etetőt azért sem helyes nagy üvegfelületű ablak közelébe helyezni, mert a ragadozók támadásával megriasztott madarak az ablakban tükröződő ágakat rejtekhelynek, az eget menekülési útnak érzékelve az üvegnek repülnek és megsérülnek, de el is pusztulhatnak.

Tavasszal a téli etetés után sokan helyeznek el költőodút a madarak részére. Ezzel kapcsolatban is szakszerű információkat kaphatunk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapjáról.

Az odúk kihelyezése, a madarak telepítése is nagy körültekintést igényel. Sokszor kerestek meg kétségbeesetten, hogy mi lehet az oka, hogy a cinkecsalád valamennyi fiókája elpusztult. A kérdések során kiderült, hogy a pusztulás előtt két nappal permetezték le a gyümölcsfákat. Intenzíven kezelt, permetezett kertbe ne tegyünk ki fészekodút! Hiba lehet az is, ha túl sok odút helyezünk el egymás közelében. Ha a megtelepedő madarak táplálékkonkurensek, a táplálékhiány a fészekaljak pusztulását okozhatja. Azt is leírja a szakirodalom, hogy ha két odú túl közel van egymáshoz, s mindkettőt ugyanaz a territóriumát erősen védelmező madárfaj foglalja el, több energiát fordítanak a háborúskodásra, mint a fiókák etetésére. Az odúk kihelyezése előtt fel kell mérni, milyen fajok fordulnak elő környezetünkben, s ehhez igazodóan kell kiválasztani az odúk típusát és mennyiségét.

A költési időszak után ne feledkezzünk el az odúk kitisztításáról, az élősködők elleni fertőtlenítéséről sem!

Aradi Csaba