Mi az a kolosztrum? Ennek a szuper immunerősítőnek számos pozitív élettani hatása van: természetes hangulatjavító, pozitívan hat a bélrendszerre, agyra, az izomtömeg növekedésére, fokozza az állóképességet.

https://greendex.hu/tehentejjel-az-immunrendszerert/

Önvezető traktor, automata öntözőrendszer. Napjainkban számos olyan technológiát alkalmaznak már a mezőgazdaságban, amelynek köszönhetően automatizálttá tehetők bizonyos feladatok. Sőt, már annak is megvan a lehetősége, hogy a robotok emberi beavatkozás nélkül kísérjék végig egy termény életútját. 

Ha érdekel, milyen területeken nyújt hatalmas segítséget a mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban, illetve milyen veszélyei lehetnek, az alábbi cikkben minden kérdésedre választ kaphatsz.

Hallottál már az agrofotovoltaikus rendszerekről?

Sorra jönnek létre a napelemparkok. Ezt látva, az embernek néha hiányérzete támad. A hatékonyság több szinten való megjelenése mindenképpen támogatandó, így a komplex megoldásoké a jövő. Ebben a cikkben innovatívan van párosítva a napelem és a mezőgazdaság, legyen szó szántóföldről, üvegházról, istállóról vagy épp pusztán egy  kerítésről.

Beporzó rovaraink kiemelkedő szerepet töltenek be a mezőgazdasági termelésben, ugyanis a termesztett növényeink körülbelül 85%-a rovarbeporzású, de ez az arány a virágos növényfajok esetében is hasonlóan 80% feletti. Ezért is nagyon fontos, hogy támogassuk, óvjuk őket. 

Lencztelepen tavasszal alakítottunk ki egy 83 fajból álló vadvirágos foltot, mely hétről hétre más-más virágfajokkal ajándékozza meg az Orosházi utca lakóit. 

Reméljük, a következő években az elszórt magok hatására a magbázis és ezáltal a virágos terület mérete is nőni fog. A csapadékviszonyoktól függően különböző fajok tömeges megjelenésére számítunk.  

Kihelyeztünk még egy darázsgarázst is, amellyel már találkozhattatok a Madár-lakópark sétányukon is, ami poszméheink szaporodását fogja segíteni.

Ha szeretnél többet megtudni a Debrecenben szépülő Vadvirágos rétről, akkor kattints az alábbi videónkra:

A  Dekert Kft. munkatársai segítségével megtörtént a gyomok eltávolítása, majd a talaj trágyázása után 84 őshonos, szárazságtűrő növény magvaiból álló magkeveréket szórtak ki a területre, köztük olyan dekoratív nyári vadvirágokkal, mint a pipacs, búzavirág, kamilla és zsálya. A változatos növényvilág lehetővé teszi, hogy hónapokon keresztül nyomon kövessük az évszakok változásait a területben. Ősszel virághagymákkal is szeretnénk színesíteni a helyszínt. Fontos a fajgazdagság, mert minél változatosabb egy terület növényvilága, a hozzá kötődő, ahhoz kapcsolódó állatok száma is növekedni fog. Minél több faj egyedi találják meg életfeltételeiket, az adott terület alkalmazkodó képessége annál jobb lesz a folyton változó környezeti hatásokkal szemben. Nem új keletű a vadvirágos rét fogalma. Angliában már nagy hagyománya van, nálunk még gyerekcipőben járó kezdeményezések vannak kialakításuk kapcsán. Előnyük, hogy a szemnek tetsző növényeken kívül ezeken a réteken búvóhelyre lelnek a rovarok, gyíkok és békák.

Nem kell megijedni az ilyen burjánzó területektől! Tökéletesen alkalmasak pihenésre, időtöltésre, és a gyermekeink számára is nagyobb élményt nyújt az ilyen természetközeli rétfolt, mint a katonásra vágott pázsit.

Egy faj megítélése többféle lehet. Őshonos, behurcolt, maradvány, invazív, hasznos, haszontalan. Míg az előbbi kategóriák az ökológiai rendszer szemszögéből fontosak, addig az utóbbi kettő csak az ember szempontjából. Herman Ottó 1901-ben jelentette meg 100 képpel A madarak hasznáról és káráról című könyvét. Ebben 83 madár kap helyet, és köztük ott van a füsti fecske a 61. helyen és a molnárfecske is, a 62. helyen. Herman Ottó így kezdi a füsti fecske bemutatását: „A dolog rendje úgy hozza magával, hogy azt is le kell írni, amit minden ember ismer.” Ekkoriban a háztáji jószágtartás még jelen volt. Szinte mindenki ismerte a füsti fecskét, és örült neki, mivel tudták, hogy fő tápláléka a jószágot gyötrő légy, de szívesen fogyaszt repkedő muslincákat is. Az író szavai egyértelműek és nemesek: „Tavaszrakelve a füsti fecske régi fészkéhez tér vissza, kitatarozza és kezdődik a családi boldogság.” Végezetül ezzel a mondattal zárja a fecske bemutatását, mely egyértelműen jelzi számunkra az akkori ember viszonyát ehhez a törékeny, alig 20 grammos madárhoz. „Népünknek kedves madara, tehát megvédi a magyarságnak tiszta embersége.„

A molnárfecskéről is találóan ír: „Ha a füsti fecske belső házi madár, mert sokszor a ház tűzhelye fölött is folytatja családi életét: akkor a molnárfecske inkább városi, mert az emberi építményekre és hajlékokra kivülről rakja szilárd és aránylag nagy fészkét. A molnárfecske is röpülő bogársággal él és tisztán csak röpülve bir megélni, mert lába picziny, csak megkapaszkodásra alkalmatos. Ennélfogva ez a fecske is hasznos madár. Az ember szemében nem oly kedves, mint a füsti fecske, mert nem oly barátságos, nem oly illeszkedő, mint ez. Nem is gyönyörködteti az embert semminémű dalával és a zárt fészek elrejti családi életét is.”

A természetben minden őshonos faj egyede hasznos a maga módján. Ezáltal elmondható, hogy a fecskék az ökológiai rendszerben kiváló fékezői a repülő rovarok (legyek, szúnyogok, muslincák) túlszaporodásának. Természetesen ez számunkra, emberek számára is jó, így hasznosnak tekintjük őket. Egy fecske az itt tartózkodása alatt hozzávetőlegesen 1 kilogrammnyi rovartól szabadít meg minket. A biodiverzitás megőrzése nagyon fontos. Minél változatosabb egy terület életközössége, illetve a fajon belül minél változatosabb a genetikai állomány, annál nagyobb eséllyel tudnak pozitívan reagálni a környezeti változásokra. Mert a jó, időben meghozott válasz értékes. Ez ránk, emberekre is érezhetően visszahat, teljesen mindegy, hogy falun, vagy városban élünk. Ha csökken a denevérek és fecskék száma, akkor a szúnyogok és legyek száma drasztikusan megnő. Mi a tanyán minden ősszel megérezzük a fecskék távozását. Szeptember közepén, mikor elmennek fecskéink, a legyek száma hirtelen kellemetlenül megugrik. A legyek megannyi betegség (tífusz, kolera, vérhas) terjesztői lehetnek, ha emésztés közben nyaló-szívó szájszervükről elcseppentenek pár vírussal és baktériummal teli cseppet. 

Hazánk fecskéi

Ha a vörhenyes fecskét nem említem, mely nagyon ritka tavaszi és nyári vendég, akkor három fecskefaj költ tömegesen hazánkban. A három fecskefaj közül a molnárfecske és a füsti fecske a kultúrakövető. Ennek a két fajnak az egyedei hasznosítják az ember által épített környezetet, mivel az szaporodó, búvó és táplálkozó közeget biztosít a számukra. Épületeink fészeképítésre nagyrészt alkalmasak, a jószágtartásnak köszönhetően pedig repülő rovar – elsősorban légy – áll rendelkezésre. Míg a molnárfecske az épületen kívül, addig a füsti fecske az épületen belül szeret építkezni, ha a falfelületen a sárgalacsinjai megtapadnak. Jelenlétünk védelmet biztosít számukra. A ragadozóik kevésbé mernek közel jönni az ember lakta házhoz. Persze, kivétel mindig akad: ilyen a szarka, mely akár egy egész telep fiókaállományát képes elpusztítani. Mint régen is, most is nagyon sokan szeretik a fecskéket. Ez örvendetes, mivel rengeteg veszély leselkedik rájuk. 

Egy fecskéről még nem került említés, és ez a partifecske. A partifecske elsősorban folyók mentén lévő szakadó partfalakba vájja fészket, de megtalálhatjuk olyan, folyóktól távol eső homokkupacokban is, melyeket építkezéskor hagyott ott az ember. Ilyen esetben tilos a fészkelő közeg, jelen esetben a homokdomb elhordása, bolygatása. Meg kell várni, amíg a fiókák kirepülnek. Biztonsággal szeptember és március között mozgatható. A másik két fecskefaj nem vájja, hanem építi fészkét. A molnárfecske tipikus verandalakó, imádja a kinyúló, vízszintes tetőrészeket. Fészke félgömb alakú, teljesen zárt, csak egy apró nyílás található rajta, ahol a szülők, majd később a fiókák ki-be járhatnak. Gyakori városi fajunk. A füsti fecskével ellentétben nem territoriális viselkedésű, így fészkei egymás mellé, egymás alá-fölé épülhetnek, és össze is érhetnek. Nyüzsgő, laza „csacsogó” telepet tudnak létrehozni.

A füsti fecske viselkedése ettől kissé eltérő. Ő territoriális. Nem nagy ugyan a magánszférája, de a fészkek között 1,5-2 méter távolságot tart. Torka vöröses, farokvillája a három faj közül a leghosszabb, mely a hímek ékességét mutatja és a párválasztásnál a hosszabb faroktoll előny. Fészkét szinte mindig zártabb térbe építi, mely lehet istálló, garázs, kazánház. Habár az ő fészke is sár és fűszálak összetapasztásával készül, ez a faj szeret kicsit több és hosszabb fűszálat beleépíteni fészkébe. Lakhelye negyedgömb alakú, felül teljesen nyitott, nem zár rá a mennyezetre. Ennek köszönhetően fiókái hozzáférhetők, gyűrűzhetőek, így állományváltozásuk könnyebben nyomon követhető. 

Sokan azt hiszik, hogy a városok panelházai között cikázó sarlósfecskék is fecskék, de ez tévedés. A sarlósfecske – nevével ellentétben – nem a fecskefélék családjába tartozik, sőt még nem is énekesmadár. Legközelebbi rokonai az újvilági kolibrifajokhoz tartoznak. 

Állománycsökkenésének okai

Népünk kedves madarainak, a füsti fecskéknek a száma sajnos az elmúlt évtizedekben jelentősen megcsappant. Az állománycsökkenés oka komplex. Ennek okán a megoldás sem egyszerű, és nem csak rajtunk, magyar embereken múlik. Egy faj számára három tényező a fontos. Legyen szaporodó, táplálkozó és búvó tér. Nagyszüleink gyermek- és ifjúkorában még gyakori volt falun a csorda. Hajnalban a pásztor végigsétált a falun, összegyűjtötte az istállókból kivonuló a szarvasmarhákat. A csorda az egész napot a legelőn töltötte. Térképeket nézve, emiatt ma is beszédes elnevezésekre bukkanhatunk, mint például az Ökörfűz, Bárányszeg, Bivalyos, Bikás-ér. Este a pásztor hazaterelte az állatokat, amelyeket nem is kellett olyan nagyon terelni. Tudták a járást, a napi „rutint”. A tehenek és a borjak a falu utcáin ballagva maguktól megtalálták azt a kaput, ahol be kellett fordulniuk. Ha új kaput csináltattak eközben, vagy épp nem várta nyitott kapuval a gazda, az állat elment az úton hazáig, de a kapu előtt megtorpant, nem mert, nem tudott bemenni. Ilyenkor csak állt, és bámult bambán: „Bámul, mint borjú az új kapura.” Ekkor minden háznál volt jószág, trágya, légy – így fecske is. A háztáji állattartás megszűnésével jelentősen csökkent a táplálékforrás, mely azonnal meghatározta az életben maradt fiókák számát. Napjainkra falun és a kertvárosi részekben is a műfüves, tujás, gyeptéglás, lebetonozott, haszontalan és élettelen kertek, udvarok mérete jelentősen nőtt, így a rendelkezésre álló sár mennyisége is kevesebb, minősége is rosszabb, mint régen. Jószágot senki sem akar tartani, így a fecskék fő tápláléka, a repülő rovarok is eltűntek.

Mint megannyi fajra, rájuk is negatívan hat a klímaváltozás. 2008-ban a hirtelen jött hűvös szeptemberi napok óriási csapást mértek a populációkra. A fecskék százával pusztultak el, mert napokig nem repült a rovar a hideg hatására, nekik pedig csak pár napra elegendő tartalékuk van. Nem is tudnak nagyon meghízni, mivel akkor nem tudnának repülni, vagy az több energiába kerülne. Ha százévente van egy ilyen csapás, akkor akár jó szelekciós nyomásnak is tekinthetjük, mert a legerősebbek maradnak életben és azok szaporodnak tovább. Sajnos manapság viszont a légkör melegedéséből adódóan ezek a szélsőséges időjárási jelenségek egyre gyakoribbak és összetettebbek, hatásuk komplex és nagy területekre terjed ki. A populációnak nincs ideje két csapás között megerősödni, az egyedszámnak megnőni. 2020-ban a júniusban jött késői zöldár több partifecske-telepet semmisített meg teljes egészében. Sok ezer fióka már közel volt a kirepüléshez, de mind a vízbe vesztek. A szokásos áprilisi árhullám késett pár hónapot, ezzel tragikus körülmények közé taszítva a populációkat. A szélsőségek nem csak nálunk, hanem az egész bolygón éreztetik hatásukat. Így van ez a Szahara területén is, ahol átrepülnek apró madaraink. Egy aszályosabb évben több száz kilométert kell nekik pluszba repülni élelem és víz nélkül. Hazánk fő szerepe, hogy a lehető legtöbb fiókát segítse hozzá az útrakeléshez.

A médiának is hatalmas a szerepe. Sok évvel ezelőtt a madárinfluenzával riogattak mindenkit, melynek hatására az emberek tömegével verték le a fecskefészkeket, félve egy emberre veszélyesnek hitt vírustól. Minden évben van madárinfluenza, idén is, de ránk ez nem jelent veszélyt. Szerencsére a közösségi média felületein (Mentsük meg a fecskéket Facebook-csoport) egyre többen adnak hangot a fecskék iránti szeretetüknek, mely átragad, más emberekre, üzletláncokra és a médiára is. 

Hogyan segíts?

A mi felelősségünk, a magyarok felelőssége, hogy minél több utódot tudjanak felnevelni és kireptetni fecskéink. Ezt többféle módon segíthetjük. Tartsunk jószágot, kertészkedjünk! Már az is szuper, ha az udvarunkon van pár csirkénk. Van tojás, csirkehús és légy. Ebből az első kettő nekünk, az utóbbi a fecskéknek fontos. Azokon a helyeken, ahol nincs kellő mennyiségű és minőségű sár fészek építéséhez, csináljunk sarazót, melyet állandóan nedvesen tartunk, vagy tegyünk fel műfészket. Ezek anyagukban eltérhetnek ugyan, de méretükben meg kell egyezniük a természetes fészek paramétereivel. Készülhetnek agyagból (2500-3000 Ft/db, Trencsényi Kerámia, Magyar Madártani Egyesület, Fecskemama), gipszből (gipsz, forgács, egy kis sóder, pár száz forint egy darab anyagköltsége) és lopótökből is (a tököt kettévágva, máris két fészket kapunk).

Szakszerű kihelyezésükkel nagymértékben segítjük a fecskék és már fajok (cinkék, verebek) egyedeit is. A molnárfecskék műfészke is félgömb alakú, egy apró nyílással (6×3 cm), míg a füsti fecske fészke negyedgömb alakú és a mennyezet alá 8 cm-rel helyezzük el. A molnárfecske esetében a fészkek egymás mellett lehetnek, míg a füsti fecske esetében az egyes fészkek között hagyjunk 1,5 méteres távolságot. Molnárfecske esetében 10-15 db műfészek látványa vonzóbb lehet számukra, mint 1-2 db, így nagyobb eséllyel foglalják el őket, vagy építenek melléjük saját fészket. A műfészkek – keménységük révén – megakadályozzák a ragadozók fészekrablását is: a szarka és szajkó nem fér hozzá a fiókákhoz.

Sajnos a fakopáncs is pusztíthat fecskefiókákat, de jelenleg ez még nagyon ritka. A szarkák és szajkók állománygyérítése a helyi vadásztársaságok kötelezettsége. Mivel ezek a madarak olyannyira jól alkalmazkodtak (örömmel fogyasztják az élelmiszerünket, a kutya- és macskaeledelt), hogy jelentős természetes szelekciós nyomás nincs rajtuk, így képesek túlszaporodni, ami viszont a környék énekesmadaraira – köztük a fecskékre is – kedvezőtlenül hat. A műfészkek másik előnye, hogy takaríthatóak. Néha egyes légyfajok belepetéznek a fészekanyagba, s a kikelő lárvák aztán gyötörhetik, végső soron el is pusztíthatják a fiókákat. Így érdemes ősszel lecsavarozni és kitakarítani a műfészkeket, majd ismét visszaszerelni őket, mivel télen az itt maradt énekesmadarak számára menedékhelyet nyújtanak a fagyos éjszakák ellen. 

Ha fecske költözik hozzánk, akkor a fészek alá „fecskepelenkát” lehet tenni. Ez összegyűjti a fiókák és a felnőtt madarak ürülékének majd 100%-át, és elég évente egyszer takarítani. Így gondtalanul élvezhetjük nyári naplementekor, a fészkekből hallható, léleknyugtató fecskecsevegést.

Nyaraink egyre melegebbek. 2021-ben 5 hőhullám volt. Ilyenkor a kirepülés előtt álló fiókák olyannyira kitöltik a fészket, hogy hőgutát kapnak benne. Eleinte fészkükből félig kilógva lihegnek, majd ha ez nem segít, kiugranak a biztos halálba. Ha elég magasan van a fészek, azonnal szörnyethalnak, ha alacsonyabban, akkor pedig macskák és egyéb ragadozók áldozatául esnek. Minden évben emberek ezrei segítik itthon ezeket a fiókákat azzal, hogy időben felkapják a földről és felnevelik, vagy szakemberhez viszik (nemzeti parkok, állatkertek, madármentők) őket. Nélkülük a faj eltűnése még gyorsabb lenne. Hála és köszönet illet minden ilyen önzetlen cselekedetet! A kiugrás ellen a környezet hűtése, annak 35 Celsius-fok alá vitele megoldás. Ilyenkor naponta több alkalommal locsoljuk fel a környezetet, vigyázva a természetes fészkekre, mivel azok sárból vannak, és könnyen lemállanak. A mesterséges fészkek elbírnak egy kevés vizet. A víz párolgás révén hőt von el, így hűti a környezetet.

Költési időben bárhol, bármilyen zavarást, pusztítást észlelünk, azt azonnal jelezzük a szakembereknek!

Sajnos a partifecskék védelme érdekében közvetlenül keveset tudunk tenni. Közvetetten viszont minden olyan cselekedet pozitívan hat rájuk is, mellyel csökkentjük, lassítjuk a klímaváltást előidéző folyamatokat.

Végső soron az a legfontosabb, hogy szeressük, és ne háborgassuk őket!

Az egerek, pockok réme. Nappal kiválóan helyettesíti az éjszaka aktív baglyokat. Agrárkörnyezetben, hagyásfás legelőkön, szántók mentén magasabb fákra, városokban tornyokra, magas épületekre célszerű neki költőládát kihelyezni. Épületeink párkányrészét, kisebb kitüremkedéseit is örömmel használja. Debrecen több pontján is találkozhatunk velük: ilyenek a vasút és az erőmű környéke, de a kertségek is. Képes gyors szárnycsapkodásokkal „megállni” a levegőben, és közben a rá oly jellemző „ki-ki-ki-ki-ki” hangot hallatja. A hazai állomány jelentős része télen elvonul, a telet tőlünk délre tölti, de az északi madarak, valamint az idősebb példányok nálunk telelnek át.

A zárt erdőt kerüli. Hazánkban bármerre járva láthatjuk a vonalas létesítmények (vasút, közút, kerékpárút) mentéről is. Mivel fészket nem épít, előszeretettel foglalja el a vetési varjú fészkeit, de nem veti meg a szarkafészket sem.  Laza kolóniákat alkot. Fészekalja 3-8 tojásból áll.

 A fiókák 28-30 nap alatt kelnek ki, és még egy hónapot a fészekben töltenek. Ez idő alatt a szülők napi több tucat rágcsálót hordanak – eleinte megnyúzva – utódaiknak. Örülhet, aki közelében vércse fészkel. Garantáltan nem fog majd az egércsapda egeret. Főleg rágcsálókkal, elsősorban mezei pockokkal, házi egérrel, de nyáron sáskával és szöcskével is táplálkozik. Időnként gyíkokat és madarakat is fog, de ezek száma elenyésző. Nem kell aggódnia a cinkeszeretőknek sem. Míg egy cinkepár akár 12 fiókát is nevelhet évente, addig a vércse maximum 8-at, de inkább 3-4-et.

Hazai fészkelő állománya a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület adatai szerint 6200-7400 párra tehető.

Az agráriumra indokolatlanul veszélyesnek hitt vetési varjú kolóniák levadászásakor jöttek rá a természetet értő, védő, szerető és abban élő szakemberek, hogy a vörös vércse, kék vércse, macskabagoly jelentős állománya költ varjúfészkekben, és ezzel ismét öngólt lőtt az agrár szakma magának. Csakúgy, mint a mezővédő fasorok kivágásával és azok újratelepítésének elmulasztásával. Tudniillik a magas fák (nyár, kőris, tölgy), A vércséknek is fészkelőhelyül szolgáló varjútelepek pusztítása, a mezővédő fasorok kivágása és azok újratelepítésének elmulasztása a vércsék és egyéb rágcsálót fogyasztó madarak eltűnését vonta maga után, melynek hatására elszaporodtak a nemkívánatos terménypusztítók. A nem is oly bonyolult természeti rendszer megbolygatása minden esetben visszahat ránk. Ezért kötelező együttműködnie erdésznek, gazdálkodónak, természetvédőnek és minden esetben megtalálni az arany középutat, mert van. 

A „szorgalmas” üldözéskövetkeztében hazánk vetési varjú állománya megcsappant, így a fészkeik száma is. Jelentősen több területen költhetne vércse, mint ahol jelenleg tud, így őket speciális költőládákkal segíthetjük. Kora tavasszal már kirakhatjuk a ládákat, elsősorban mezőgazdasági területeket szegélyező fasorokra. Fontos hogy a területen legyenek szántóföldek, kaszálók, illetve ezeket övező fasorok.  A foglalási hatékonyság miatt 4-8 méter magasra érdemes kihelyezni a ládákat, úgy, hogy a röpnyílás szabad legyen, ág ne lógjon bele. Egymás mellett lévő fákra többet is kirakhatunk. A láda méretei: nyílás – 25x17cm, az elülső perem – 10 cm, mélysége – 25-26 cm. A tető mindig legyen pár cm-rel nagyobb, és igény, lehetőség szerint plusz lemezzel fedhető, mely jelentősen hosszabbítja a láda élettartamát. Kevés faforgácsot lehet bele helyezni, ezáltal kedvezni a madaraknak. Természetesen más faj is használhatja (örvös galamb, macskabagoly), aminek szintén örülhetünk. Kitakarítani ősz végén érdemes.

A körülöttünk élő különböző állat- és növényfajok egyedszáma az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkent. Egyes fajok ki is haltak vagy menthetetlenül a kihalás szélére sodródtak. Az okok között említeni kell az egyedek kontrollálatlan vadászatát, az élőhelyük feldúlását, eltüntetését, valamint az emberi tevékenység hatására felgyorsult klímaváltozást.

Hogy mitől válik egy faj üldözötté vagy épp védetté, az nem csak a jogszabályoktól függ, hanem a hiedelmektől is. Fontos feladatunk – nem csak nekünk, hanem az utánunk jövő generációknak is –, hogy megóvjuk Földünk élővilágának sokszínűségét. A jövőbeni védelemért pedig a jelenben tudunk tenni, nem csak jogrendszerünk alakításával, hanem a fiatal, még nyitott és könnyen formálható generációk környezeti nevelésével, számukra való példamutatásunkkal. A környezeti nevelés egyik alapja, hogy amint lehet, megmutassuk gyermekeinknek azt a csodát, amit Földanyánk létrehozott. A hatékony neveléshez minden érzékszerven át ható élményt, tudásátadást kell nyújtanunk.

A számos denevérfaj azon csoportok közé tartozik, melyek az úgynevezett „nem szeretem állatok” körét alkotják. Ennek elsődleges okai a negatív hiedelmek, melyek között kiemelt szerepet kap a „hajba ragadásuk, a vérszívásuk (igaz, pár trópusi faj nyalogat vért), szalonnalopásuk” és még sorolhatnánk. A denevérek, mint minden állatfaj, próbálnak alkalmazkodni a folyton – az emberi hatás miatt túl gyorsan – változó környezethez. Azzal, hogy minden nap újabb és újabb szeletet fogyasztunk el végleg a Föld „tortájából”, szűkítjük a velünk együtt élő egyedek életterét. A denevérek régóta azon fajok közé tartoznak, amelyeket az emberi társadalom együttesen nem szeret – legalább is évekkel ezelőtt ezt még általánosságban ki lehetett jelenteni. Mára – ha úgy tetszik – finomodtak, lazultak azok a vélemények, melyek olyan szélsőségesen és alaptalanul perifériára sodorták ezeket a repülő emlősöket. A változás okai között említendő a denevérspecialista szakemberek állhatatos munkája és tudása. Hazánkban is többen foglalkoznak érzékenyítéssel. Köztük is a legkreatívabbak Boldogh Sándor András biológus, az Aggteleki Nemzeti Park munkatársa, valamint Dobrosi Dénes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal természetvédelmi felügyelője.

A történelem során a denevérfajok fennmaradásának elsődleges oka kiváló alkalmazkodóképességük volt. Darwin óta tudjuk, hogy egy faj akkor sikeres, ha az állandóan változó környezethez a lehető leghatékonyabban képes alkalmazkodni. Ennek köszönhetően egyes fajok megtalálták életterületüket az ember által épített környezetben is.

A denevérek különleges állatok. Önálló emlősrendet képeznek, a kézzel repülők rendjét. Legkisebb fajuk a dongódenevér (Craseonycteris thonglongyai), mely alig több, mint 2 grammos és 6 centiméteres, míg a repülőkutyák szárnyfesztávolsága elérheti az 1,5 métert is. Testfelépítésük is egyedi. Ujjperceik és kézközépcsontjaik nagymértékben megnyúltak. Akár egy évig is tudnak függeszkedni a lábuk speciális szerkeze miatt, mivel karmaik automatikusan begörbülnek. Szívük mérete a testükhöz viszonyítva háromszor nagyobb, mint más emlősállatoké. Repüléskor testhőmérsékletük 41 Celsius-fokos, 1100-at is verhet a szívük percenként. A túlhevülést a szárnyán keresztüli hőleadással kerüli el. Párosodásuk ősszel van, de a méhfalban raktározott hímivarsejt csak tavasszal termékenyíti meg a petesejtet. A vemhességi idő 1,5-3 hónap, mely rossz időjárás estén két héttel is meghosszabbodhat. Az utódok száma egy vagy kettő. Embriókorban leváltják tejfogaikat. Az utód világrajövetelkor azonnal az emlőre tapad és pár hétig ott marad, majd „óvodába” kerül, ahol anyját várva pihen, amíg az vadászik. Míg a nőstények 3-4 hónap alatt lesznek ivarérettek, addig a hímek csak 1,5 év alatt. A rekord-életkor fajtól függ, akár 9-23 év is lehet, áltagéletkoruk viszont csak 3-5 év. A fiatalok túlélési aránya 65-80%. Vándorlásaik hossza 100 km-től akár több ezer km-ig is terjedhetnek. (Egy korai denevér például 2347 km-t is vándorolt.) Telelés alatt súlyuk 25-30%-át elvesztik, ekkor testhőmérsékletük 38-40 Celsius-fokról néhány Celsius-fokra, légzésszámuk pedig az aktív időszak percenkénti 4-6-járól óránként 1-re csökken. Szívverésük a repüléskor mért 800-ról teleléskor 15-20-ra változik percenként. (Sajátos hibernáció.) Télen 6-8 alkalommal ébrednek fel. Ilyen és még ehhez hasonló érdekességekkel lehet felkelteni irántuk a pozitív érdeklődést. Nem beszélve arról, hogy egy közönséges törpedenevér (Pipistrellus pipistrellus) egyetlen éjszaka alatt 3200 szúnyogot képes elfogyasztani!

A hazai denevérek egy része hallható, 20 kHZ-es frekvencia alatti hangokat is kiad, melyek főleg szociális hangok, s leginkább a szálláshelyükön jelennek meg. Ez hallható „a falból” a panelházak lakói számára. A denevérek a fecskékhez hasonlóan isznak: repülés közben a víz felszínéről kortyolnak egyet.

A denevérek azon állatok közé tartoznak, melyek nagy mértékben megosztják az embereket. Ki nem hallott volna már Drakuláról vagy épp Batmanről? Míg az egyiktől félünk, a másikra hősként gondolunk. Mindkét figura tervezőit a denevérek misztikus, homályba vesző életvitele ihlette meg. Így hát vannak, akik undorodnak tőlük; vannak, akik számára közömbösek; és olyanok is akadnak – szerencsére, már egyre többen –, akik szeretik, féltik, óvják őket. A köztudatban keringő tévhitek tömkelegét lehetne itt felsorolni. Az emberek életében a sötétség állatai mindig is titokzatosak voltak, misztikus tulajdonságokkal ruházták fel, mivel nem ismerték, nem látták őket. Sokan azt hiszik, hogy madarak, mivel repülnek; vagy vért szívnak, hajba ragadnak, az ördög megtestesítői. Az ókori világ hiedelme szerint az elhamvasztott denevér hamvai vörös borba keverve a tejelválasztást segítették, illetve szembetegségek gyógyítására is alkalmazták vérüket. Vérszívó fajok tényleg léteznek, de kizárólag Dél-Amerikában találkozhatunk velük. Ilyen a fehérszárnyú vérszopó denevér (Diaemus youngi), a farkatlan vérszopó denevér (Diphylla ecaudata) és a rőt vérszopó denevér (Desmodus rotundus).

Az előbbi felsorolás a teljesség igénye nélkül íródott. Elnevezésük többféle hazánkban is. Számos népi neve közül a legismertebb a bőregér, de ismert a szárnyas egér, púpdenevér, púpegér is (Herman, 1901). Az már pozitív fejleménynek minősíthető, hogy Magyarországon az összes denevérfaj Darányi Ignác földművelésügyi miniszter rendeletére (24 655/VII/1. 1901) védelemben részesítendő állatnak minősült, ahogy igaz ez napjainkban is (13/2001, KöM rendelet, I.45.).

Sokáig azt hitték, hogy kárt tesznek állatban, emberben egyaránt. Ezek a híresztelések azonban közel sem fedik a valóságot. Szimplán annyit értek el – ami nem csekély –, hogy az emberek irtóztak ezektől a fajoktól, és senki sem igyekezett kellő mértékben felhívni a figyelmet hasznosságukra. Szerencsére mindig akadtak, akadnak olyan szakemberek, akik tudására megbízhatóan tudunk támaszkodni. Ők azok, akik „sötétben is látnak”, és – mivel rengeteg időt töltenek a denevérekkel – hitelesen tudják bemutatni a denevérek hasznát. Egy fajt hasznosnak vagy károsnak titulálni alapvetően téves dolog, mégis így gondolkodik a szakmán kívüli emberek többsége. Ez alapján ítélik meg a körülöttük élő fajok egyedeit. Hasznosak, ha nekünk azok. Tény, hogy minden élőlény a földi bioszférarendszer része, és mindre szükségünk van. Az elmúlt években érezhetően enyhült a denevérek negatív megítélése. A koronavírus (COVID-19) körüli történések, reméljük, nem ássák alá a denevérekről lassan kialakult pozitívabb megítélést. 2016-ban az év emlősének, emlőseinek is megválasztották őket. Ennek hatására szórólapok, kiadványok jelentek meg róluk, előadások hangzottak el. Mind azt a célt szolgálták, hogy a denevérek közelebb kerüljenek az emberekhez, és felhívják a figyelmet fontosságukra. Szerencsére hazánkban is védi a jog ezeket a fajokat. 

Védelmük többrétű lehet, passzív és aktív egyaránt. Passzív a jog megalkotása, aktív a cselekvő védelem. Ahogy az életterük változott az elmúlt pár évtizedben, úgy próbáltak ők is alkalmazkodni az új környezethez. Az emberi tevékenység hatására eltűntek az öreg, odvas fák, viszont felépültek a panelházak, melyek panelhézagai hasonlóképpen nappali búvóhelyet nyújtanak. Természetesen ez nem a legjobb megoldás. Védelmük érdekében mesterséges, speciális denevérodúkat helyezhetünk ki a házunk falára vagy épp az idősebb, magas fákra. Ha ezek nincsenek szigetelve, csak nyári menedékhelyet nyújtanak számukra, viszont így is hasznosak. Kiváló megoldás lehet egész éven át tartó védelmükre, ha denevértornyokkal kombinálják egy város denevérvédelmi intézkedéseit.

Védelmük

1) Denevérodú:

• Hogy kell elkészíteni denevérodút?

Az Észak-Amerikában használt odútípusok hazánkban is használhatók. Készítéskor fontos szempont, hogy kezeletlen, gyalulatlan deszkát használjunk. Kerüljük a ragasztott (OSB-lap), festett faanyagot. Az odú mérete eltérő lehet, de a bebújó rés, illetve a pihenőnyílás 2,5-3 cm közötti méretű legyen.  Az odú alapvetően több darab párhuzamos deszkából áll. A szűk rés megakadályozza, hogy a ragadozók hozzáférjenek a denevérekhez, de ebből adódóan ezt az odútípust csak az odúlakó, kisebb testű denevérek tudják használni. A közelebbi képen jól látszik, hogy az odú hátsó fala is vízszintesen barázdált, de a belső oldal mindkét része bemarható. Erre azért van szükség, hogy a denevérek karmaikkal meg tudjanak kapaszkodni a deszkán. Szúnyogháló és egyéb kapaszkodási megoldás kerülendő, tilos! Leszállófelület minden esetben szükséges. Kívülről le lehet festeni a faanyagot, a belső teret viszont nem szabad kezelni! Az elemek összeillesztése facsavarokkal történjen! Az elemek rendesen, szorosan illeszkedjenek, mivel fontos a sötét, zárt tér a nappali pihenés során. 

A berepülő- és búvónyílás mérete: 2,5-3 cm

• Mire kell odafigyelni kihelyezéskor?

A denevérodút a meleg déli, délnyugati, délkeleti oldalon kell elhelyezni, minimum 3 méter magasan, hogy leszálláskor és felszálláskora a röppálya kivitelezhető legyen a denevér számára. Ha esőnek is ki van téve, célszerű egy kis tetővel ellátni, ahogy a képen is látszik. A tetőt egyúttal rögzítő elemnek is használtjuk. Az odú rögzítése csavarral történik alul és felül is két-két ponton. Kihelyezhető falra, fára, oszlopra, de a röppálya mindig legyen zavartalan. Érdemes több (2-10 db) kisméretű odút is kihelyezni, mivel a paraziták elkerülése érdekében a denevérek sűrűn cserélnek nappali búvóhelyet. A szálláshelyet és annak környékét soha ne érje közvetlen lámpafény, mert a denevérek a természetes fényre is rendkívül érzékenyek, a mesterséges éjszakai világítás pedig megzavarja őket.

• Hol szerezhető be denevérodú?

Több szervezet is árul kiváló minőségű és szerkezetű denevérodút. 

– https://madardaloskert.hu/termekkategoria/04-denever-sun-mokus-pele-beka-lakhelyek-mokusetetok/

– https://www.nadland.hu/madareteto-deneverodu/

– https://mmebolt.hu/deneverodu

2) Denevérrakéta és denevértorony:

• Hogyan lehet elkészíteni vagy honnan lehet beszerezni? 

A denevérrakéta és denevértorony tulajdonképpen egy nagyméretű odú. A búvóhely építési elve megegyezik az odúéval, azonban a szerkezet alakja, mérete eltérő, illetve alkalmas lehet nagyobb egyedszám befogadására is. Míg a rakétának kisebb a területigénye, addig a toronynak sokkal nagyobb. Előnye, hogy fátlan területre is kihelyezhető, épület falára sincs szükség. Ha 50 cm-nél magasabb búvóhelyet készítünk, akkor érdemes szellőzőnyílást vágni rá az alsó egyharmadhoz. Ezek a rések a fotókon is láthatóak. A bordázottság, a rés szélessége megegyezik az odúnál leírtakkal. Beszerzésére jelenleg nem tudunk felületet ajánlani. Általában ezt mindenki egyedileg készíti vagy asztalossal gyártatja. 

Különböző megoldások denevérrakétára

Denevértorony

• Mire kell ügyelni kihelyezéskor?

Ahogyan az odú esetében is, biztosítani kell a kellő magasságot a repülési ív kényelmes kihasználása érdekében. A torony és rakéta lábai minimum 4 méter hosszúak legyenek, így a 3 méteres berepülési magasság biztosítható a denevérek számára. Az építmény időjárás állólegyen, különös tekintettel a szélre. 

Végre itt a tél, röpködnek a mínuszok, de a természet szerelmeseit ez sem tarthatta vissza attól, hogy közös sétára induljanak az ilyenkor is fenséges Nagyerdő egy szegeltébe. Mindig inspiráló Váradi Zoltánnal közösen vezetni egy csoportot. Habár a 80 fő lehelete is rendesen látszott a -7 Celsius fokban, didergésnek nyoma sem volt. Mosolyogva figyelték meséinket a fákról, erdőkről, baglyokról, denevérekről, a csuszkáról és a mókusról. Nem hagyhattuk ki a tőkés récéket (Anas platyrhynchos) sem, a házi kacsa ősét, melyek ugyan nem veszélyeztetettek, mivel 50.000 pár is fészkelhet hazánkban, mégis mindenki szereti és óvja őket. 

A Nature of Debrecen elnevezésű program első sétája sikeresen zárult.

Nem csak beszéltünk a baglyok védelmi intézkedéseiről, hanem cselekedtünk is egy darab kuvikodú kirakásával. Ennek célja az ismeretterjesztés volt, illetve bárki könnyedén megnézheti és otthon is kitehet egy ilyen lakhelyet. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy február végéiga város több pontján is kihelyezzünk kuviklakot, ezzel is segítve a faj életben maradását szeretett városunkban. A kuvik (Athene noctua) kiváló rágcsálóirtó, így nagy segítség a kertségek területein is. Territóriuma pár kilométeres, így ezt figyelembe fogjuk venni. Célunk a következő években, hogy mindenhol, ahol feltételezhető kuvik jelenléte,kerüljön ki megfelelő lakhely számára. Ha mégsem kuvik költene ebben a speciális odúban, akkor sem keseredünk el, mivel a búbosbanka (Upupa epops) is használhatja szaporodás céljából. A következő közös séta februárban várható, amikor is újabb fajoknak kedvezünk speciális odúk kirakásával. Várunk mindenkit akkor is szeretettel! Védjük közösen élő természeti értékeinket!   

A teknősöknek kihalt és jelenleg is élő fajai egyaránt vannak. 200 millió évvel ezelőtt már léteztek. Ma körülbelül 313-319 ismert teknősfaj él a világon. Ezek között is a mocsári teknősnek a legnagyobb az elterjedési területe (áreája). Gerinces hüllők, melyeknek különlegessége a bordákból kifejlődött teknő, amit páncélként használnak, ha támadás éri őket.

„A teknősök alkotása annyira sajátos, és olyan lényegesen eltér a hüllőktől, hogy semmiféle más állattal össze nem téveszthetőek. Testük páncélba rejtett. Állkapcsaik fogakat sosem tartalmaznak” – írja Alfred Edmund Brehm német természettudós Az állatok világa című művében.

Megkülönböztetünk vízi és szárazföldi teknősöket. A vízi teknősök ragadozók, a szárazföldiek növényevők. Ez abból adódhat, hogy a teknős gyorsan úszik, de a szárazföldön meglehetősen lassan mozog. Nagy-Britanniában két elkóborolt teknősről feljegyezték, hogy egyikük 8 hónap alatt mindössze 2,9 kilométerre, másikuk 3 hónap alatt 5 kilométerre távolodott el gazdájától.

A Kápát-medencében egyetlen teknősfaj őshonos: a mocsári teknős (Emys orbicularis), egyedszáma az elmúlt 150 évben jelentősen csökkent (1. kép). Ennek oka elsősorban az antropogén eredetű élőhelycsökkenés, mind szaporodó, mind táplálkozó és pihenőhelyek tekintetében.

A teknősök téli álma nem öröklött tulajdonság, hanem olyan állapot, melyet a külső környezeti tényezők hatása kíván meg. Tavasszal mindjárt a felébredés után megkezdődik a párkeresés és a párzás. A május és a június fontos hónap mocsári teknőseink számára. Útra kelnek. Elhagyják a védelmet jelentő vizes közegüket. Miért is indulnak pont most, pont ilyenkor útnak (2. kép)? 

A válasz egy ősi ösztönhöz köthető. Ez az ösztön minden élőlény alap hajtómotorja. Köztük az emberé is. Igaz, fajonként eltérő módon fejeződik ki. Ez az ösztön nem más, mint a párzás és a szaporodás. Kedves, fekete alapon sárga pettyes mocsári teknőseink szaporodásához laza, napsütötte talaj szükséges. Ilyenkor a nőstények több száz métert is megtehetnek az ideális fészek megtalálása és kialakítása érdekében. Ekkor vonalas létesítményeket, utakat kereszteznek, ahol – példás hüllő lévén – meg is állhatnak pihenni és melegedni, mivel saját hőjüket nem képesek szabályozni, az függ a környezet hőmérsékletétől. Melegszenek. Habár a vízben igen gyorsak, a szárazföldön cammognak, így ha mi nem figyelünk rájuk, könnyen elcsaphatjuk őket (3. kép).

Tavasszal, mindjárt a felébredés után, megkezdődik a párkeresés és a párzás. A megtermékenyített nőstény a párzás követő 1-2 hónap után elindul megkeresni a tojásrakásra legalkalmasabb helyet, ahol hosszas ásás után elhelyezi kemény, meszes héjú tojásait, majd betemeti azokat, s magukra hagyja. Sok teknős alig egy tucat tojást rak, esetleg a nagyobb fajokra jellemző 100 vagy e felettit szám. A fiatalok néhány hónap után főleg este bújnak ki a tojásból, s azonnal a közeli vízhez indulnak. Ekkor több predátor is tizedeli számukat. Sok veszély leselkedik rájuk rajtunk, embereken kívül is. Habár nagyon szívósak és igazi túlélők, óvjuk őket és legyünk figyelmesek vezetés közben (4.kép).

A sirató gerle Észak-Amerika tipikus gerlefaja. Több névvel is illetik, többek között gyászos gerle vagy teknős gerle. Előnyben részesíti a nyílt területeket, farmokat, de nem szereti a mocsarakat, sűrű erdőket. Sokszor lehet a hízlaldák vagy utak mentén látni őket, miközben a földről szedegetik össze az elhullajtott magvakat. A könnyebb emésztés kedvéért néha kavicsot, homokot csipkednek. Ha „ellenség” közeledik a fészkéhez, a tojó az utolsó pillanatig is kivár, majd a földre veti és sérültnek tetteti magát, csapkod a talajon – sikeresen csalva el ezzel a fészkére veszélyt jelentő ragadozókat. Fészke nem épp egy műalkotás. Ránézéskor olyan érzésünk támad, mintha valaki marokkót játszott volna egy faágon. A fészket a tojó készíti, míg a hím szorgosan hordja a „marokkó” anyagait. A szakirodalom szerint két tojás található a fészekben. Jómagam több alkalommal is találkoztam három tojásos fészekkel, azonban sosem láttam kettőnél több fiókát. A költési időszak két hét, a fiókák az első 3-4 napban úgynevezett galambtejet (tápanyagdús, pépszerű anyag) fogyasztanak, majd a növényi tejeket fokozatosan magvakkal növelik a szülők. Két hét alatt ki is tollasodnak és készen állnak meghódítani az eget. A melegebb területeken hat fészekaljat is felnevelhetnek egy év alatt. A párok egymáshoz hűségesek. Állományuk több tízmillióra tehető, így természetvédelmi szempontból nem fenyegetett.  

A Milka tehénnel ellentétben kék békákkal valóban találkozhatunk tavasszal természetjárásunk során. Ők a mocsári békák (Rana arvalis, Moor frog) hím példányai, akik csak ilyenkor – március végén, április elején -, a párzási időszakban pompáznak kékes színben.

A mocsári békák élőhelyei közül szerencsére sok természetvédelmi oltalom alatt áll. A folyókat kísérő holtágak, kemény- és puhafaligetek jellegzetes faja. Egész évben a víz közelében marad, nem vándorol el nagyobb távolságra. Magyarországi állományai stabilak. A faj a Berni Egyezmény II. függelékébe tartozik. Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.

Rovarokkal, férgekkel, ászkákkal, pókokkal, csigákkal táplálkoznak.

Ha nem kékes színben pompáznak, akkor meghatározásuk ránézésre nem egyszerű, mivel mind a kifejlett egyedek, mind az ebihalak a gyepi békára és annak ebihalaira nagyon hasonlítanak, habár élettereik részben elkülönülnek. Ha kézbe vesszük őket, akkor viszont sikeres lehet a megkülönböztetés: ha a hátsó láb hosszabb, és a boka túlér az orrcsúcson, akkor mocsári békát tartunk a markunkban, mivel a gyepi békák hátsó lábai rövidebbek.

Elsősorban alföldi faj. Hazánk északkeleti részén gyakori, főleg a Tisza mentén.

Szaporodáskor a nászruhás hímek sekély vizeket keresnek fel, és a víz alól hallatják halk, bugyborékoló hangjukat. Párzáskor a petecsomók végig az aljzaton maradnak. Lárváik júniusban alakulnak át. Vízben vagy annak közelében telelnek át.