Mindig is szerettem új dolgokat kipróbálni és kihívásokat állítani magam elé. Készítettem már számos fenntartható eszközt és próbáltam már ki pár receptet. Nem riadtam vissza a mosószerfőzéstől, a méhviaszos kendőtől, a szoknyavarrástól, most viszont valami igazán nagyba vágtam a fejszémet. A múlt héten gondoltam egyet és megrendeltem egy papucskészítő csomagot. 
Az igazat megvallva már régóta követtem egy cipőkészítő oldalt. Ennek számos workshopja van, melyek segítségével elkészítheted a saját lábbelidet. Na, ezt nevezem én fenntartható divatnak! Azonban a távolság miatt és idő hiányában sosem sikerült eljutnom egy ilyen oktatásra. Így izgatottan vártam a csomagot, ami még csak tesztcsomag volt, hiszen az elsők között próbálhattam ki ezt az otthoni workshopot. Kezdetben úgy gondoltam, hogy egy papucsot csak nem lehet olyan nehéz megcsinálni. Hát tévedtem!

A csomagot kibontva kezdtem elbizonytalanodni, hiszen sosem dolgoztam bőrrel. Ám nagyon örültem neki, hogy a csomag nem volt túlcsomagolva, papírragasztóval volt lezárva, valamint nagyon részletes online leírást kaptam a cipőkészítés menetéről. Ezen a napon papírból készítettem el és pántokkal próbáltam a lábamra, amit később bőrből szerettem volna kivitelezni. Nem volt egyszerű dolgom! 

Végül csak a harmadik napon álltam neki a tényleges munkának. Gondoltam, laza délutáni programnak tökéletes lesz. Hát persze! Egész vasárnap vágtam, ragasztottam, csiszoltam. Volt pár pillanat, amikor már majdnem feladtam. Azonban sikerült túllendülni a mélypontokon, flowba kerülni, és este tíz órakor már kész volt a remekmű. Talán a legnehezebb a 24 órás száradás kivárása volt. 

Ma már büszkén viselhetem a saját készítésű lábbelim. Bizonyára mostantól még jobban megbecsülöm a kézműves termékeket, főleg a cipőket! Úgy érzem, óriási tapasztalat volt az a pár óra azzal a sok ismeretlen anyaggal. 

Ha ti is kedvet kaptatok a bár elég nehéz, de kifizetődő munkához, akkor keressétek fel a Franka cipőműhelye oldalt, ahonnan a papucs- vagy szandálkészítő szettet beszerezhetitek. Én egyelőre a szandálhoz gyűjtöm a bátorságot, de nagyon büszke vagyok az eddigi eredményemre.

Ti ismertek hasonló workshopokat? 

A mai fogyasztói társadalom talán legnagyobb hibája az, hogy a termékek gyakran nagyon rövid életűek. Ez nem feltétlenül abból fakad, hogy egy-egy termék már nincs olyan igényesen összeszerelve, mint korábban, vagy sok esetben a hajdaniaknál gyengébb, olcsóbb alapanyagokból van összerakva. Csupán a divat diktál. Az pedig igencsak gyorsan változik. Míg szüleink, nagyszüleink idejében teljesen működőképes dolog volt az, hogy a nászajándékba kapott (vagy akár már eleve pár éves, használt, szép állapotban megörökölt) bútor végigkísérte a párt egész életén át, és még az aranylakodalmon készült családi fotókon is ugyanaz a bútor szerepel a háttérben, addigra ma már sajnos egyes házasságokkal együtt a bútorok is kérészéletűvé redukálódtak.

Nem mellesleg a balti államok világhódító cégóriásai is fénysebességgel árasztják el a piacot szezonról-szezonra a legújabb, szemfényvesztően trendi lakberendezési eszközökkel: legyen szó fotelről, tányérról, fogkeféről, szekrényről… A sor végtelen. Szó szerint bármit megtalálhatunk a legdivatosabb kivitelben. És az árral úszva gyakran eshetünk abba a hibába, hogy sokkal hamarabb túladunk használati tárgyainkon, mint ahogy azok menthetetlenül elhasználódtak volna. Persze, az idő pénz! Sőt, egy felújítás idő is, meg pénz is. Így nem csoda, hogy a legtöbben az egyszerűbb módszert választva, akár online megrendelik a méltán kedvelt „kék-sárgából” a „kiszemelt áldozatokat”.

Viszont a környezetvédelemre kicsit is érzékeny bajtársaink ne féljenek kardként ecsetet, pajzsként festékpalettát, mellvértként kötényt ölteni magukra! Árral szemben ugyan nehéz felvenni a harcot, és nehéz ellenállni a svédek csábításának, de tudjuk, az egyediségnek ára van. És nem vitás, nincs egyedibb egy régi, de szerkezetileg teljesen jó állapotú, saját stílusunk szerint felújított bútordarabnál!
Igazán sok kézügyesség sem kell hozzá, csak egy kis alaposság, tehát ez sem lehet mentség!

Először is érdemes felmérni a terepet a környezetbarát festékek piacán. Mindenképpen előre tájékozódjunk a festék kiadósságáról: hány rétegben, hány négyzetméterre elegendő. Olvassunk utána, hogy kell-e festés előtt csiszolni a felületet, vagy elég csak alaposan lemosni azt. Ha megvannak a színek és a színkombinációk, akkor jöhet az izgalom, amíg a futár meg nem hozza a csomagot. A két fő kategória a krétafesték és a tejfesték. A tejfestéknek még a csomagolása is nagyon profi, mert papírból van. Ez egy por állagú anyag, melyet közvetlenül felhasználás előtt kell megfelelő arányban vízzel hígítani, illetve a tejfesték használatakor minden esetben finom szemcséjű csiszolóval érdesíteni kell a bútort, hogy segítsük a festék tapadását.

A krétafesték ezzel szemben olyan kiszerelésben és állagban kapható, mint a legtöbb ismert festék. A különbség annyi, hogy szinte mindent lehet vele festeni! Legyen szó lakkozott bútorról, préselt bútorlapról, kárpitról, bőrről… Tényleg mindenre lehet használni! Amire mindenképpen figyelni kell, hogy alaposan zsírtalanítani és portalanítani kell a felületet, mielőtt megkezdjük a festést. Ha langyos, szappanos vízzel átmossuk, száradás után már dolgozhatunk is vele. A gyártók azt javasolják, hogy száliránynak megfelelően vigyük fel az anyagot. De lehet vele kísérletezni! Személyes tapasztalat az, hogy homogénebb hatás érhető el, ha az első réteget szálirányra merőlegesen, a második (szükség szerint harmadik) réteget pedig száliránynak megfelelően visszük fel. A krétafesték-rétegek ha megszáradtak, jöhet a zárás. Erre is van több lehetőség: választhatunk matt vagy fényes lakkot, matt vagy fényes waxot, esetleg méhviaszt.

Ha szép, napos időben a szabadban dolgozunk, mire körbeérünk a bútoron, már szinte jöhet is rá a következő réteg. A wax esetében is úgy tűnhet, hogy hamar megszárad, azonban a teljes száradása, vízzáróságának kialakulása inkább két-három napot igényel.

Ezután már nincs más hátra, mint a bútort beállítani a helyére, gyönyörködni benne és használatba venni, na meg persze büszkén lőni egy szelfit, hogy ilyet ugyan akarva sem talál a fogyasztói társadalom gyermeke az üzletekben!