Évi és Laci olaszfai Rejtekhegyén tett látogatásom történetét folytatva szeretném megosztani veletek, hogy milyen érzés az, amikor együtt dobban az életed ritmusa a Természettel.

Ugyan még nemrég kezdték meg új életüket a hegyen, de már most nagyon sok jólelkű emberrel sodorta össze őket a szél (a sok szerencsés véletlenből tudhatod, hogy jó életúton haladsz). Kaptak ingyen sok hasznos eszközt, bútort, ajtót, de ami még különlegesebb: állatokat, köztük Cilit, a bűbájos bocit.

Így hamar megtanultak sok mindent az állattartás rejtelmeiről. Van cicájuk, kutyusuk, kecskéjük és egy páratlan bocijuk. Meglepő, mennyire szociálisak ezek az állatok. Amikor kirándulni indultunk, a kutyusok mellett a két kecske és a boci is velünk tartott. Azt gondolhatnátok, hogy ahányan vannak, annyi felé mennek, de nem így történt. Elek és Eli, a két kecske és Cili, a boci csak akkor maradt le picit a kirándulás során, ha az út szélén egy ellenállhatatlan fűcsomót találtak. Egyébként végig a sarkunkban voltak, úgy követtek.

Csodás ezekkel az állatokkal együtt mozogni és érezni, hogy ők egy nagy család részei. Csak egy kis kitérőt engedjetek meg Cilinek, a tejillatú csodabocinak, akit nagyon megszerettem! Meg vagyok győződve róla, hogy ő valójában fel se fogja, hogy milyen nagy testű, mert amikor először megláttam a délelőtti napsütésben, épp szökdécselve sietett a gazdája felé. Olyan ugrálást és szökkenéseket képzeljetek el, mint amilyet a kutyusok tudnak, csak ezt egy több száz kilós, boldog boci képével. Az egyik legcsodásabb pillanatom a Rejtekhegyen az volt, amikor a naplementében a földön ülve figyelhettem Cili legelését egy karnyújtásnyira tőlem. Nem kell pálmafás tengerpart a tökéletes idilli pillanathoz, ha van egy bocid és egy Rejtekhegyed. 

Elvesztettük a kapcsolatot a Természettel és emiatt nem becsüljük meg annak értékét. Ez a nap a Rejtekhegyen megmutatta, hogy mennyi csodát rejt a Természet és mennyi mindent tud adni azoknak, akik figyelnek rá. 

Kövessétek Évi és Laci történetét a Rejtekhegy nevet viselő Facebook-oldalukon és fedezzétek fel velük együtt, hogyan élhettek összhangban a Természettel. Ha segítenétek őket, látogassatok el 2022. június 3-6. között a Rejtekhegyi rontás-bontás címet viselő eseményükre. Részletek a Facebook-oldalukon.

Még ősszel csodálatos helyen járhattam, Olaszfa Rejtekhegyén, ahol a számomra igazán kedves ismerőseim nem kis fába vágták a fejszéjüket: céljuk nem más, mint egy olyan önellátó otthon megteremtése, ami összhangban működik a természettel. Röviden bemutatom nektek, hogy milyen kis ékszerdoboz kialakításán munkálkodnak.

Figyelem, inspiráló történet következik!

A történet főszereplői, Éva és Laci lassan egy éve vettek telket egy igazi Rejtekhegyen, Olaszfán. A birtokukhoz vadregényes erdei út vezet és gyönyörű, romantikus, mezei növényekkel szőtt dombon található otthonuk.

Minden kezdet nehéz. Az albérlet kényelméből kikerülve szembesülniük kellett több kihívással, például: biztosítsd a létszükséglet alapfeltételeit – legyen vized, fűtésed és áramod.

Bizony, ennyire az alapoktól kezdték az új életüket. De ne becsüljük alá ezen nehézségek szépségét! Ahogyan láttam őket, a következő fogalmazódott meg bennem: az alapvető szükségleteinkért zajló munka teljes újjászületést eredményez. Ennek köszönhetően újra tudjuk fogalmazni az addig természetesnek gondolt környezeti és természeti adottságok valós értékét, és máshogy kezeljük azokat.

Mondok rá néhány példát: az összegyűjtött esővizet használták fürdésre, és mivel limitált annak a mennyisége, így nem kádnyi vizet fürödtek el naponta, hanem inkább kisebb lavór mennyiséget. De megvan a romantikája a pillanatnak, amikor az általad rezsón felmelegített 3 lábasnyi vízben fürdesz a cserépkályhád előtt, a melegben, nézve a tűz táncát. Ekkor becsülöd meg igazán a meleg fürdővizet! Azóta természetesen már van a házba vezetett ivóvíz, amit hamarosan napkollektor fog fűteni, de attól függetlenül a melegvíz értéke kapcsán szerzett lecke szerintem egy életre szól.

A fatüzelésnek is megvan a maga kihívása, de Laci és Évi mindig versenyeznek a begyújtás sikeréért, így ez nem okoz számukra gondot. 

A másik logisztikát igénylő kérdés az áramellátás. Azért használtam a logisztika szót, mivel ha tényleg környezettudatosak szeretnénk lenni, nem építünk egy komplett naperőművet a házunkra vagy mellé, hanem inkább csökkentjük az áramfogyasztó eszközeink számát. Amire pedig mindeképpen szükségünk van, abból olyat szerzünk be használtan, aminek kicsi az energiaigénye. Így nem mindegy, milyen energiaigényű a mosógépünk, a vasalónk, a lámpánk vagy a hűtőnk! Számolnunk kell a kilowattokat, és tudatosan nappal kell elvégeznünk az energiaigényes folyamatokat úgy, hogy azok igazodjanak a két napelem által megtermelt energiához.

Elindultak az önellátás kialakításának hosszú, kihívásokkal teli ösvényén. De tudjátok mit láttam? Két fiatalt, akik motiváltak, bátrak, kreatívak és teljesek. Motiváltak, hisz látják a végcélt, bátrak, mert a komfortzónát elhagyva önmaguk vezetik életüket, kreatívak, mert a változó környezeti adottságokhoz alkalmazkodnak, és teljesek, mert érzed békés kisugárzásukat, ami abból ered, hogy életük helyes útját járják.

Folytatás a következő részben…

Addig is, ha segítenétek őket, látogassatok el 2022. június 3-6. között a Rejtekhegyi rontás-bontás címet viselő eseményükre. Részletek a Rejtekhegy Facebook-oldalán.

Amikor randevúhelyszínt keres az ember, sokszor nem is jut olyan opció az eszébe, amikor a minőségi idő eltöltéséhez nem kell pénzt költenie. Pedig nagyon sok romantikus helyszín- és programlehetőséget kínál például a természet.

Az Alföld igazi ékszeresdoboza a Gúti-erdő, amelyet nemrégiben kezdtem el felfedezni a férjemmel. Az erdőnek filmbe illő hangulata van és minden évszakban más-más arcát mutatja meg, így megunhatatlan. Míg ősszel a dámszarvasok látványa nyűgözött le bennünket, télen a hófödte fák tették mesébe illővé a tájat. Ahogyan a hó az enyhe szellő miatt alább hullott a fák ágairól, a napsugaraknak köszönhetően olyan volt, mintha csillám esett volna az égből. Varázslatos látvány volt!

Ha pár órás kirándulásra indulok, mindig viszek magammal egy kulacs csapvizet, valamint szendvicset, amit többször használatos textilszalvétába csomagolok. Sajnos számomra már a kiránduló-felszerelés része a szemeteszsák. Ha szemetet találok az erdőben, a visszafelé tartó úton összeszedem, és amit lehet, otthon, szelektív kukába dobok, míg a többit a kommunális szemetesbe. Így nem csak a természet gyönyörű látványával leszek gazdagabb minden egyes kirándulás során, hanem egy szemeteszsáknyi jótettel is.

Egy néhány órás séta feltölti a testet és a lelket. Igazán jó randiprogramnak tartom a természetjárást, hiszen ekkor teret kaphatnak az igazán jó beszélgetések. Szeretettel ajánlom ebből a célból a varázslatos Gúti-erdőt!

Az aranynál is drágább madártoll árak miatt a kapzsiság nem ismert határokat, és százezrével pusztították a mocsár repülő ékköveit. 1901-ben törvényben kellett szabályozni a madarak kilövését, és 1902-ben őrt is szolgálatba állítottak a madarak védelme érdekében.  Guy Bradley volt az Everglades őrzője. Hajójával folyton járta a vizet, hogy tájékoztassa a vadászokat, halászokat az új törvényről. A kócsag, gém, íbisz madárállomány növekedésnek indult, de ezek után is voltak puskával a kezükben portyázó, illegális vadászok, akiket letartóztatni nem volt könnyű.

Walter Smith többször is életveszélyesen megfenyegette Guy Bradley-t, majd végül agyonlőtte. Ő volt ez első, aki életét áldozta a természetvédelemért. Ezek után Smith kapitány hazament, majd közölte a feleségével, hogy Key Westre megy és feladja magát. Sajnos a szerteágazó politikai kapcsolatai miatt nem ítélték el. Guy halála azonban nem volt hiába való: Washington DC-ben pár évre rá törvényben tiltották meg a védett madarak tollkereskedelmét, így megmenekült az Everglades madárvilága is.

A klímaváltozás nagy hatással lehet az Everglades-re. Tengerszint feletti magassága elenyésző, ezért, ha a tenger vízszintje megemelkedik, akkor a térség ökoszisztémája könnyen felborulhat, elpusztulhat.  Az édesvízi élőhelyeknek ugyanis nincs toleranciája a sós vízzel szemben, így annak betörése megöli az adott társulást. Ezt jól lehet látni, mikor időnként a hurrikánok miatt viharhullámok csapnak be a területre, így részlegesen pusztítva az élővilágot. Szerencsére Florida az egyik legritkábban lakott terület az államban, így mérsékelt az emberi hatás. (https://ng.24.hu/Termeszet/2014/12/22/A-vilag-egyik-legnagyobb-mocsara/) 

A nyári és az őszi hónapokban a sok eső és a magasabb páratartalom miatt a szúnyogállomány jelentősen felszaporodik. Ilyenkor a Nemzeti Park csak részben látogatható, mivel egyes helyein annyi a vérszívó, hogy képtelenség odakint tartózkodni. Legendák is keringenek arról, hogy az éjszakára kint hagyott lovakat, teheneket reggelre a szúnyogok megölték, mert kiszívták a vérüket, vagy épp az őrületbe kergették őket. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam, mikor bemerészkedtem egy árnyékos helyre lepkefotózás céljából. A fotó nem sikerült. A turistáknak azonban még ilyenkor is sok élményben lehet részük! Az aligátor farmon megkóstolhatják az aligátorhúst, lehetőségük van a mocsár feletti, cölöpökön álló fasétányon sétálni, rácsodálkozni a vad aligátorokra;  teknősöket, madarakat, szebbnél szebb rovarokat megismerni és gyönyörködni a tájban. Aki kalandvágyát szeretnék kielégíteni, az felülhet az airboatra, mely beljebb viszi a mocsárba. 

Az airboat létrehozásában nagy szerepe volt az este dolgozó békavadászoknak. Johnny Lamb egy éjszaka 34 kilónyi békacombot gyűjtött össze. A válság idején ezzel kereste kenyerét. Ez azonban kemény munka. A bejárni kívánt terület hatalmas. Sétálni alig lehet, a motorcsónaknak pedig túl sekély a víz. Így Johnny Lamp és barátja, Russell Howard megálmodtak egy lapos fenekű hajót, melyet egy 75 lóerős repülőpropellerrel hajtottak. Azonban nem ők voltak az egyetlenek – vagy ha úgy tetszik, az elsők -, akik építettek az Everglades-en airboatot. Az 1900-as évek elején Glenn Curtiss telente Miamiba utazott, hogy vadászhasson az Everglades-en. Az békavadászokkal ellentétben neki volt bőven pénze, hogy egy modernebb közlekedései járművet építsen, mely fél tucat érdeklődő kényelmes, széltől védett utazását tette lehetővé. Scooternek nevezte el a hajóját. 

Mára a modern airboatok száma eléri a háromezret az Everglades-en. Ezeket használják vadászatra, halászatra, a gyomfajok kiszorítására és a turisták szórakoztatására is (True Tales of the Everglades by.: Stuart McIVER).

Az Everglades Nemzeti Park atyja, a kertész Ernest „Tom” Coe volt (1866- 1951), akinek nevét egy látogatóközpont is viseli. Connecticutban élt, majd hatvanéves korában költözött Miamiba. Azonnal beleszeretett a mocsárvilágba. Látta annak értékeit, illetve az emberi pusztítás mértékét, így kezdetét vette húsz éves munkája, a nemzeti park létrehozása. Egyedül bejárta többször is a területet hajóval, gyalog. Sokszor a földön aludt – fejét pálmalevelekkel védve a szúnyoghadtól. 1928-ban létre is hozta az Everglades Trópusi Természetvédelmi Egyesületet. Ragaszkodott a trópusi jelzőhöz, mivel a klíma közel trópusi. Ez adja az Egyesült Államokon belül a terület egyediségét. Sorra kereste fel a befolyásos politikusokat, akiknek ajándékokat küldött és meg is invitálta őket egy-egy túrára. 1930-ban volt egy nagy terepszemle, amikor is egy nap autóban, egy nap hajón és egy nap léghajón telt. Láthatták a politikusok azon természeti értékeket, mellyel a terület rendelkezik. 1947. december 6. óta immár hivatalosan is létezik az Everglades Nemzeti Park a maga 6105 km² kiterjedésével. Létre azonban nem jöhetett volna Ernest Coe állhatatos munkája nélkül. 1997-ben a 105. kongresszus elismerte Coet az Everglades atyjának.  

Ma illegális a Nemzeti Parkban található őshonos növények és állatok engedély nélküli pusztítása, gyűjtése. Jelenleg a védelem mellett a terület megőrzése és visszaállítása a világ legdrágább környezetjavítási kísérlete.

Aki Miamiban, az Egyesült Államok legtisztább városában jár, nem hagyhatja ki a természet nagyszerű, a klímaváltozásra egyik legérzékenyebb alkotását, az Everglades-et.  Vize aligátoroktól hemzseg, tölgyei, mocsárciprusai árnyékában a szúnyogok sosem látott-érzett támadása ér minket, és a fákról ezrével lecsüngő, gyökértelen zuzmószerű szakállbroméliáktól gótikus történetekbe képzelhetjük magunkat. Minden kétséget kizáróan a természetvédelem mérföldkövének eleven képviselője is.

„The Swamp”, vagyis „A Mocsár”, ahogy a helyiek nevezik, melyet ugyan az édesvíz ural, de fennmaradásához a tűz jelenléte elengedhetetlen. A sós víz betörése a halált jelenti. Az Everglades egy olyan szövevényes mocsárvilág, mely a felfedezők előtt sokáig maga a nagybetűs rejtély volt. Megközelíteni nem merték, és csak az őslakos szeminol indiánok lakták. Korát 5000 évre becsülik, és most komoly veszélybe került az Antarktisz olvadása miatt. Egy különleges és egyedi édesvízi mocsárvilág, melynek maradványait az Everglades Nemzeti Park óv meg a jövő nemzedékének.

Habár a mezőgazdasági munkák miatti lecsapolások következtében a mocsár területének a 80%-át elveszítette, még így is az Egyesült Államok második legnagyobb nemzeti parkja. A park északi, mentesített részét 2300 km hosszú gátak és csatornák védik a víztől. Az elsődleges terméke az Óvilágból származó cukornád. Az Everglades termőföldjének egy részét vissza szeretnék vásárolni a farmerektől, hogy ezeket aztán újra elárasszák. A 6105 km² kiterjedésű nemzeti parkot 1947. december 6-án alapították.  A terület nem csak Amerikában érték, hanem világviszonylatban is, így nem csoda, hogy 1976. október 26-án felvették a Nemzeti Bioszféra Rezervátumok közé, majd 1979. október 24-én felkerült az UNESCO Világörökség listájára is. 1987. június 4. óta egyike a világ nemzetközileg legfontosabb élőhelyeinek. 1993-ban felkerült a Veszélyeztetett Világörökségi Helyszínek közé (http://hu.wikipedia.org/wiki/Everglades_Nemzeti_Park).

Dél-Florida őslakói, a szeminol indiánok „füves víznek” hívták. A „szeminol” spanyol szó, jelentése „szökevény, vadság”, melyet általában azokra a háziállatokra használtak, melyek visszavadultak. Ők lakták ezt a tájat az 1800-as évek végéig, mivel addig fehér ember nem mert bemerészkedni a területre. Rettegtek az aligátoroktól, a moszkitók által terjesztett betegségektől. Az indiánok cölöpökön álló kunyhói tökéletesek voltak a mocsári életre. Vadászattal és gyűjtögetéssel tartották fenn magukat.

Az Everglades a világon egyedülálló természeti jelenségnek köszönheti létezését. A Florida aljzatát felépítő mészkőrétegre – amely egy mészben gazdag, meleg vizű tengerben keletkezett – a földtörténeti újkorban 1-2 méternyi anyag és tőzeg rakódott. Ehhez nagyon hosszú idő kellett, mivel 30 cm tőzeg kialakulásához 225 év szükséges. Az Everglades vizét az északkeleti részén elhelyezkedő Okeechonee-tóból túlfolyó víz táplálja, mely végül a tengerbe ömlik. A Okeechonee-tó nagy területű, átlagos vízmélysége 30 cm. Sajnos nehézfémekkel és mezőgazdasági anyagokkal szennyezett. A „Füvek folyója”, vagyis a Kissimmee-folyó viszi vizét a 200 km-re lévő Florida-öbölbe. Szélessége 80 km és átlagos mélysége 15 cm. Nem épp gyors folyású folyó, mivel a tengerszint feletti magassága csupán 50 méter, így naponta 30 méter tesz meg. Folyását szabad szemmel alig lehet látni, mégis pár jel árulkodik róla. Ilyenek a vízcsepp alakú szigetek, melyek átlagban 1 méter magasak. Egész évben víz alatt áll a park nagy része.

A nemzeti park területe időjárásilag a trópusi nedves klímazónába sorolandó, így nyáron és ősszel sok a csapadék. Az év egyik felében napi szinten csapnak le záporok, zivatarok, míg a másik felében kevesebb az eső, így szárazabb. A páratartalom mindig magas, a júliusi középhőmérséklet 30 ⁰C körül alakul, míg a januári 18 ⁰C. Az éves csapadékmennyiség 160 cm (National ABUDUBON Society Field Guide to Florida).

Legjellemzőbb növénye a „sawgrass”, téli sás, mely időnként tüzeket igényel, hogy populációja megújulhasson, mivel így a felhalmozódott szerves anyag hamarabb lebomlik. A fűrészfüvű préri legfontosabb alkotója, és a világon itt van a legnagyobb populációja. A tüzeket anno az esős időszakban a villámcsapások okozták. Hatása felszínes volt, elősegítette a speciális növények növekedését. Ilyenkor csak a felszín ég le, így a gyökérzet épségben megmarad. Mindamellett a tűz a fák visszaszorításában is hasznos. A magas vízállás és az árvíz rossz hatással van az Everglades élővilágára, mivel ha a „sawgrass” gyökere hosszú ideig oxigén nélkül marad, akkor elpusztul. Aligátorok kedvenc fészkelőhelye.

 A kiemelkedő szigeteken nőnek a mahagónifák, broméliák, orchideák, páfrányok, mangrovefák és mocsárciprusok. Tíz pálmafaj őshonos a területen. A peripyton, az algákból álló növényi massza a tápláléklánc alja, ezt eszik a lárvák és a 275 halfaj. Az aligátor 1961 óta teljes védelem alatt állt, mivel a vadászat miatt majdnem sikerült teljesen kipusztítani. A védelemnek köszönhetően mára az állomány annyira felszaporodott, hogy részben újra vadászható. A terület másik érdekes és a szívnek kedves faja a floridai lamantin.

Védettségének oka a csónakok propellerei által okozott drasztikus állománycsökkenés. Él itt még virginiai szarvas, floridai nyúl és puma is (floridai párduc).

Négyszáz madárfajt jegyeztek fel itt eddig, melyek életben maradása Guy Bradley vadőrnek nagy szerepe volt. Az 1800-as években sorra lőtték a madarakat és adták el tollaikat egy New Yorkban működő kalapgyárnak. A madártollal díszített női kalapok annyira népszerűek voltak a századfordulón, hogy a nemes kócsagos toll 28 grammja 32 dollárt ért, ami drágábbnak számított akkor, mint az ugyanilyen súlyú arany.

Folytatása következik.….