A popkultúra és a környezetvédelem találkozása nem újkeletű dolog: megannyi példával találkozhatunk a múlt könnyűzenei kultúrájában és a kortársak között is. Gondoljunk csak Az Earth songra Michael Jacksontól, a Radioactive-re az Imageine Dragons-tól, vagy a nem is olyan rég kiadott „Make a Wave” című dalra Demi Lovato és Joe Jonas duójától, de még sorolhatnánk. A közelmúltban voltam egy koncerten, ahol minden dal előtt az egyik előadó egy kis történeti áttekintést adott az adott korszakból. 

1986-ot írunk, amikor a Midnight Oil már egy ismert és elismert együttes volt. A témaválasztásaik jobbára a politika, a fogyasztói társadalom, a militarizmus, a nukleáris háborútól való fenyegetettség és a környezetvédelem körül forogtak. Ebben az évben adták ki legsikeresebb dalukat “Beds are burning” címmel, amely a 6. helyig jutott az ausztrál slágerlistán, a Billboard Hot 100-on 17. lett, Angliában pedig 6. Ráadásul 1988-ban megkapta „a legjobb dal” elismerést is. Innen is kicsit hihetetlen, hogy nem ismertem, de ami késik, az – ugye – nem múlik.

A dal egy negatív utópiát vázolt fel – vagy mégsem?

Beszámol a Földet megcsapoló emberekről, a hőségről, az ausztrál elsivatagosodásról és egy alkuról, amelyet az emberiség a természettel kötött … – s ennek emberi megszegése miatt lázad most fel, és kéri, hogy fizessük meg a tartozásainkat felé. 

A dalnak nem kis utóélete volt. Több mint 20 évvel megjelenése után a 2009-es átdolgozása a klímaváltozás elleni harc egyik himnuszává vált. Te hallottad már?

Ha még nem, megéri!!

Agrármérnökként kötelezőnek éreztem megnézni a frissen elérhetővé vált Kiss the ground című dokumentumfilmet. A filmről tudtam azt, hogy a talaj került a középpontjába, és arra mutat rá, hogy milyen hatással is van a konvencionális művelés a talajaink állapotára, termőképességére. A filmben olyan – hazánkban sem ismeretlen – fogalmakkal találkozunk, mint például az erózió, a defláció vagy éppen az elsivatagosodás – de sorolhatnánk még. 

A film rávilágít arra, hogy a talajaink problémája közös dilemmánk. Gondoljunk csak bele: bár a világ népessége nő, a megművelt mezőgazdasági területek mennyisége épp ellenkezőleg: csökken. A megnövekedett, megváltozott művelési igényekre pedig sokszor nem tudunk megfelelő választ adni, de vajon mik is lehetnek ezek? 

A film ezeket az alternatívákat mutatja be.

A magyar felirattal is nézhető Kiss the Ground, avagy „Becsüld meg a földet” egy szerelemes üzenet a talajhoz és a termőföldhöz Woody Harrelson narrálásával. A filmben megannyi világsztár is feltűnik, mint például Tom Brady, Gisele Bundchen, valamint az énekes Jason Mraz. Innen is látszik, hogy a film két alkotója, Joshua Tickellnek és Rebecca Harrell Tickellnek tényleg szerette volna eljuttatni a lehető legtöbb emberhez az üzenetét.

És hogy mi van az üzenetben?

A film első része egyfajta alapot ad, hogyan is néz ki a mezőgazdaság az USA-ban, annak minden problémájával és korábbi, a környezeti nehézségekre adott válaszaival. A film második fele egy elköteleződés a regeneratív gazdálkodás mellett, ami egyszerre igyekszik javítani a termőföldek vízmegtartását, szénmegtartó-képességét és gazdagítani mikroorganizmus-állományát.

Az itt előkerülő lehetséges eszközök és módszerek itthon sem ismeretlenek. A permakultúra vagy a forgatás nélküli alternatívák mind a köztudatban vannak, és megannyi hazai jó példával is találkozhatunk egy kis utánajárással. 

A film szakmai módon mutatja be a mezőgazdaság helyzetét, lehetőségeit; ugyanakkor hétköznapi módon közelíti meg a felvetett kérdéskört, ezért akár egy tanórán is levetíthető, a laikusok számára is bátran „fogyasztható”.

Ha augusztus, akkor csillaghullás – és ha csillaghullás, akkor a Parkerdő! A legtöbben életük első meteorélményét nyáron szerzik, hiszen kevés az olyan ember, aki ne hallott volna az augusztusi hullócsillagokról.
Ha e mellett a program mellett döntünk, érdemes olyan helyet választani rá, ahol a lehető legkevesebb a fényszennyezés. Debrecenben pedig megannyi ilyen hellyel találkozhatunk. Gondoljunk csak a Fancsikára, a Vekerire vagy a talán legkönnyebben elérhetőre, a Parkerdőre. Én az utóbbit szeretem a leginkább, hisz ott volt a legkönnyebb megszervezni egy spontán baráti csillaglest.

Mit is nevezünk tulajdonképpen fényszennyezésnek?

A legkönnyebben talán úgy definiálhatjuk, hogy az a jelenség, ami miatt kevésbé látni belvárosi környezetben az éjszakai természetes fényeket. Ha egy kicsit szakmaibban fogalmazzuk meg, akkor nem más, mint az esti égbolt mesterséges fényforrásokkal történő fölösleges, energiapazarló és környezetkárosító megvilágítása. Szerencsére már megtörténtek az első lépések, amelyek csökkentik ezt a fajta terhelést, de még mindig csak nehezen lehet összehasonlítani egy bel- és egy külvárosi környezetet. Sok helyen látni, hogy a lámpák felülről takarva lettek, vagy maga a lámpatest szöge is megváltozott. Ezek mind mind apróságnak tűnnek, de embernek és rovarnak egyaránt nagy segítség. 

Kanyarodjunk vissza a csillaghullásra!

A Perseidákat a népnyelv Szent Lőrinc könnyeiként említi, és gyakorlatilag egész augusztusban hullanak, nyilván eltérő intenzitással. A hónap elején csupán óránként öt rajtagot számolhatunk, de a második héten ez a szám elérheti a 10-15-öt is, de ez még mindig nem a csúcsa! Augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka akár 50 db-ot is számolhatunk – persze ha nem felhős az ég. A hónap második felében újra csökkenni kezd, majd az utolsó rajtagokkal 24-e környékén találkozhatunk.

Egy szó, mint száz: érdemes készülni mind programokkal, mind kívánságokkal!

Csillaglesre fel!

Az Ökotárs Alapítvány idén is elindította versenyét az Év Fája címért. A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet a közvetlen környezetünkben élő fákra, a természetvédelem fontosságára, valamint a mindennapi életünkben betöltött szerepükre. Egyszerűbben mondva, hogy felfigyeljünk a minket körülvevő természeti értékekre. A verseny Csehországból indult 2002-ben az Ökotárs Alapítvány társszervezetének kezdeményezésével. Hazánkban pedig 2010-ben rendezték meg először.

A versenybe bárki benevezhet egy egyedi fát annak egyedi történetével, történeti jelentőségével. A pályázat során a pályázónak be kell mutatnia, miért is fontos az adott egyed az őt nevező közösségnek. A fa kora vagy annak szépsége a bírálat során nem fontos, azonban előny, ha őshonos, ha közterületen áll, vagy története szorosan összefügg egy-egy környezetvédelmi üggyel. A címet tavaly a mélykúti júdásfa nyerte el a maga 5091 szavazatával, a debreceni Déri téri kocsányos tölgy pedig a második helyen végzett. 

Idén 27 pályázat érkezett be, amelyből az Ökotárs Alapítvány idén 11-t választott ki. Ezt követi a közönségszavazás, melynek során eldől, hogy melyik fa is nyerje el a dicső címet. Városunk idei nevezettje a Csokonai Színház előtti méltán híres csüngő japánakác (Sophora japonica) pár. A pályázatot a Zöld Munkacsoport nyújtotta be. A fákat valamikor az 1900-as évek elején ültették. A színház felújításakor pedig kiemelt szempont volt, hogy megőrizzék azokat.  

Érdekesség, hogy a fafaj – nevével ellentétben – nem Japánból, hanem Kínából származik, és nyár közepén gyönyörködtet bennünket fenséges virágkoszorújával. „Közönségesen” pagodafának is nevezik.

Szavazz Te is, hogy a debreceni csüngő japánakác párja legyen az Év fája!

Ha még nem szavaztál, itt megteheted:  evfaja.okotars.hu/dontosfak 

Fontos, mindenki csak egyszer szavazhat!

Hajrá!

Mindnyájunkban ott a lehetőség a megoldásra és a lehetőség a változtatásra. Mire várunk még?

Este történt, immár 11 éve. A húgommal filmeztünk – bár akkor ő talán már aludt –, de egy reklámszünetben csatornát váltottuk. Csupán a film végére kapcsolódtam be, de nagyon erős mondanivaló következett:

Késő pesszimimistának lenni…

Mindez Novák Péter hangján hangzott el. A film utolsó pár percét ragyogó szemmel, tágra nyílt pupillákkal követtem és tudtam: természetvédő leszek! 

Szeretem az olyan filmeket, amik motiválnak. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek az egyik első, de talán legfontosabb filmet, ami elindított az utamon! 

Ötvennégy ország százhúsz helyszínén, másfél évig készült Luc Besson és Yann-Arthus Betrand közös filmje, az Otthonunk (Home).  A képköltemény a maga szűk két órás játékideje alatt, bemutatja számunkra az ember és természet kapcsolatát, annak minden szépségével és szörnyűségével együtt. Elkalauzol bennünket a Kilimandzsáróra, bemutatja az afrikai szavannák élővilágát, vagy épp a Húsvét-szigeteket, de vele párhuzamban a szeméthegyeket, az óriási léptékű mezőgazdasági termelést is. Szemet gyönyörködtető és kijózanító. A film három részre tagolódik. Az első fejezet bolygónk ökoszisztémájáról szól, majd a második részben megmutatkoznak a mai életmódunk okozta változások hihetetlen adatokkal és következtetésekkel egy csokorba szedve.  A film harmadik része talán a legérdekesebb. Az új technológiai eljárásokon keresztül mutatja be a film a nem is olyan távoli jövőt és felteszi a kérdést: „Melyik a mi otthonunk?”

Bevallom, azóta tucatszor megnéztem a filmet. Igazi motivációt jelenthet minden természetvédőnek!

A film tanulsága szerint olyan helyeket kell teremtenünk, ahol az emberi tevékenység szinkronban van a fajok, a talaj és a tájak megőrzésével. Az ember és a természet közti harmónia kell, hogy legyen a szabály, nem pedig a kivétel. 

Ideje összefognunk! Nem az a lényeg, hogy mi tűnt el, hanem hogy mi maradt meg!

Mi írjuk a történet folytatását. 

Együtt.

A könyv olvasása közben egyre apróbbnak és apróbbnak éreztem magam. Képzeljétek csak el, hogy a testünket felépítő atomok anno csillagok halálával keletkeztek! Tőlünk sok ezer fényévre lévő objektum fényének hullámhosszából, annak színéből tudják a tudósok, hogy valami közeledik vagy épp távolodik a Földtől. Megérthetjük, mi rejlik a kozmikus tágulás, a vöröseltolódás, a gravitációs tér mögött.  A hétköznapi ember számára nem egy elérhetetlen vagy érthetetlen tudományág. A kutatási eredmények mindennapjaink szerves részét képezik. Gondoljunk csak a műholdakra, adóvevőkre! Az internet és a tévéadás ilyen mértékű elterjedését az űrkutatás nagymértékben segítette.

Nagy csata volt az állandó univerzum hívei és a nagy bumm hívei között. Miért van vöröseltolódás az univerzumban? Hogyan keletkeztek, miért léteznek és fejlődnek galaxisaink? Mitől érzékelhető mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás? Pontosan mikor és mi váltotta ki az univerzum keletkezését? A máig mindenkit lázban tartó kérdések: egyedül vagyunk az űrben?; tényleg csak mi vagyunk ennyire szerencsések, hogy a fizikai környezet lehetővé tette az élet ilyen mértékű változatosságát? Honnan került ennyi víz a Földre? Sir Fred Hoyle, angol kozmológus, matematikus – csillagász példája az élet keletkezésére, elgondolkodtató: „Képzeljék el, hogy egy roncstelepen tornádó söpör végig, és mikor elhaladt, a nyomában egy vadonatúj Boeing – 747-es Jumbóra bukkannak, amelyet természetesen a véletlen segítségével fabrikált a szélvihar a telepen tárolt ócskaságokból.” Nos, ennyi esélye volt a földi élet létrejöttének és annak, hogy én most írom, ti meg olvassátok ezeket a sorokat.

Tudományos vita ez, nem más. Adatok, érvek, számítások tömkelege, míg végül kialakult a mai képünk a világegyetemről.  

A könyv kérdések ezreit válaszolja meg, de százait veti fel, melyek megválaszolása a jövő nemzedék feladata!

Jó olvasást kívánok!

Lenner Ádám

Tán nem örül madár a kikeletnek? Miért nem ünnepli énekével?

A mértéktelen kemikáliahasználatunknak köszönhetően kiirtottuk az ökoszisztéma építőköveit. A rovarok nagy része eltűnt. Madaraink éhen haltak.

Valóság ez, vagy csak fikció?

Rachel Carson ökológus, tengerbiológus, író Néma tavasz című könyve az ötvenes, hatvanas évek jelenét mutatja be nekünk, a várható jövőképpel. Egy könyv, mely szerencsés irányba fordította a történelem szekerét. Viták fékezhetetlen hullámait indította el a környezetvédelemről, az ember felsőbbrendűségéről, a növényvédő szerek használatáról. Tudományosan, mégis közérthetően világított rá példák sokaságával a kemikáliák káros hatásaira, melyek visszafordíthatatlan pusztítást okozhatnak. Már ekkor megjelent az EGO szemlélet helyett ECO gondolkodás. Nem állunk és soha nem is fogunk a természet felett állni, hanem annak szerves részei vagyunk. A szerző határozottan utasította el a természet leigázását. Mindezt tette az emberi faj védelme érdekében is. Mérgeink a tápláléklánc révén visszahatnak ránk. Jó példa erre a DDT, melynek káros hatásait kutatási eredmények révén részletesen kifejti. Mindig is lenyűgözték a korszakok, az élet ősi formái. Az atomkorszak idején nem volt könnyű dolga ökológusként, illetve nőként. Mára azonban vitathatatlan történelmi alakká vált a természet- és környezetvédelem terén. Könyvét egyetemista koromban olvastam. Úgy hiszem, a természetszerető, az azt óvni akaró ember egyik alapműve. Jó olvasást kívánok hozzá!

Árad belőle édesapja iránti szeretete, tisztelete, aki 1918-ban született és 70 évet élt egy New York közeli kisvárosban. 

Kiváló kutató, egyetemi oktató, aki a szépet és a lényeget akarta mindig megmutatni, mert a lényeg mindig szép és egyszerű. Sokszor szembekerült azzal a problémával, hogy szemléltető oktatást kellett végrehajtania, mert nem hittek neki. Egyszer azon vitatkozott tanítványaival, hogy a vizelet távozása csupán a gravitáció eredménye. Ő az ellenkezőjét állította, így megmutatta, hogy fejen állva is lehet pisilni. Egy ízben megesett az Aszpirin és Coca-Cola esete.  A diákjai állításai szerint eszméletvesztéssel jár a kettő kombinációja. Feynman megcáfolván ezt, végül bevett hat algopirint, megivott rengeteg Coca-Colát, amitől el ugyan nem ájult, de este aludni sem tudott, így kidolgozott néhány képletet a Riemann-féle zéta-függvényhez.

Munkája révén bejárta a világot. Élt és dolgozott az Egyesült Államokban, Brazíliában, Japánban. Élete, vidámsága magával ragadó.

Végezetül egy idézet tőle, mely napjainkban is helytálló:

„Hiába a világ tele van olyanokkal, akik mindig mindent jobban tudnak, miközben fel sem érik ésszel, miről van szó!”

• Mi is az a Wood Wide Web?
• Milyen a növények szerelmi élete? 
• Milyen hierarchia-rendszer uralkodik az erdőben?
• Hogyan tájékoztatják egymást a szomszédos fák, ha történetesen egy zsiráf készül falatozni a magasabban lévő ágakról?
• Emlékeznek–e a fák?
• Miért nevezhetjük őket „CO2-porszívónak”?

Mindezekre a kérdésekre megkaphatjuk a választ Wohlleben kötetében. A könyv olvasása óta még nyitottabb szemmel járok az erdőben, és próbálom felfedezni, hogy milyen apró kincseket is rejthet még magában! Talán elcsípek valamilyen kódolt üzenetet…

Írta és fotózta: Szentpéteri-Nagy Veronika