Marcel Proust szerint „…a valódi felfedezés nem abban áll, hogy új területeket találunk, hanem hogy új szemmel nézzük az ismert világot.” Tehát a környezeti kultúra egy szemléletet közöl, segítségével új szemszögből szemlélhetjük a természetet.

2015-öt írunk, amikor szakdolgozati témát kellett választanom főiskolai diplomám megszerzéséhez. Megannyi gondolat és téma cikázott át a fejemen Attenboroughtól kezdve  a hulladékgazdálkodáson keresztül a fajok egyedi védelméig. Majd belémhasított a gondolat, hogy hol találkozhatnak a korábban említett témák – és ez számomra az oktatás, szemléletformálás volt. 

 „Sokan úgy gondolják, hogy a fenntarthatóságra nevelés az oktatásfejlesztés napirendjének fontos pontja. Nos, a 21. században úgy tűnik, hogy ez maga a napirend” Havas Péter

Így belevágtam egy nevelési programba, melynek során kiderítettem, hogy hol is vész el az emberek kapcsolata a természettel, ha egyáltalán elvész. Célom volt, hogy felmérjem a különböző korosztályok fogékonyságát egy tetszőleges, a természettel és annak védelmével kapcsolatos téma iránt. Továbbá meg szerettem volna tudni, hogy a gyakran eltűnő kíváncsiság mikor is vész el, hiszen gyermekként mindenki játszott dinoszauruszokkal, vagy gyűjtött cserebogarakat a szilvafa alatt, néztük a gilisztákat eső után, vagy a hangyákat, miközben építették váraikat… Éppen ezért egy előadássorozat létrehozását tűztem ki célul, amelynek révén testközelből figyelhettem meg magát a folyamatot. 

Az előadássorozat témájának meghatározásakor küldetésül tűztem ki, hogy bővíteni fogom a fiatalabb generáció érdeklődési körét, mégpedig egy olyan témával, amely akár folyamatosan a tudományos környezetvédelmi szemléletű ismeretterjesztés zászlóshajója lehet. Ezzel a szemlélettel választottam ki azokat az általam bemutatni kívánt hazai fajokat, amelyek nagy része csupán hazánkban található meg, így képviselhetik akár „hungarikumként” hazánk élővilágának sokszínűségét.

Az iskolák megkeresésében, illetve az előadás létrehozásában Váradi Zoltántól kaptam segítséget. Ezt követően megtörtént a kapcsolatfelvétel, ahol az iskolák intézményvezetői és szaktanárai nagyon készségesen segítettek nekem. Összesen 209 diákhoz sikerült eljutnom az általános iskola alsó tagozatától a felsőfokú szakképzésig közel minden korcsoportot érintve. Az előadásokat tartva jöttem rá: a kíváncsiság nem tűnik el, csupán mérséklődik. Az előadások kezdetekor az összes diák tekintete a táblára szegeződött, megszűnt a szokásos órai zaj, beszéd a padtárssal. Látni lehetett a diákokon, hogy érdekli őket a téma, és ezt az előadások végéig minden korcsoportban tapasztaltam.

Az előadások után 2 héttel tértem vissza a megkeresett osztályokhoz egy teszttel, ahol az előadásokon elhangzottakra kérdeztem rá. A tesztek eredményei meglepőek voltak. Minden korosztály jól teljesített, az érdeklődés a felmért eredmények alapján a kor előrehaladtával nem csökkent. A végzős gimnazisták és a felnőttképzésben szereplők érték el a legjobb eredményt, ám a leggyengébb teszt is az előbbi korcsoportból került ki, szóval nagy volt a szórás az elért pontokat illetőleg. Tapasztalataim alapján mégis ez a korcsoport a legfogékonyabb egy ilyen témájú előadássorozatra. 

A két nem között releváns különbség volt tapasztalható, hiszen a lányok minden korosztályban, ha csak egy kicsivel is, de jobban teljesítettek.

A fentebb taglalt eredmények azonban mégsem adhatnak teljesen valós képet az előadások hatékonyságáról, mivel bizonyos okokból kifolyólag nem ugyanannyi idő telt el az előadások és a felmérések között az egyes korcsoportokban. Világosabb képet kaphatnánk a környezeti nevelés állapotáról, ha nagyobb létszámban végeznénk el a kísérletet, illetve ha kiterjesztenénk a célcsoportot.

Hiszem, hogy hatással volt a diákokra az előadássorozat, következtetve erre az utólagos megkeresésekből, ahol szülővel és gyermekével is volt szerencsém beszélgetni a témáról, illetve programokat ajánlani számukra.

Végszóként ki szeretném emelni a tanárok feladatát, mivel a kutatásban részt vett diákok már-már „kész”-nek számítanak, így ebben a korban – ahogy azt a szakirodalomban is olvastam – nagyon nehéz feladat a természeti nevelés a szaktanárok számára. Örömmel láttam azonban, hogy ezek a tanárok fáradságot nem ismerve képezik erre a témára (is) a tanulókat.