Egyetemi Madárbarát Mintakert - Future of Debrecen

Egyetemi Madárbarát Mintakert

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a környezettudatos magatartásra. Ennek érdekében 2009-ben megalakult a Hallgatói Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága. A csapat célja egy olyan egyetemi közösség építése, amely a mindennapokban is tenni kíván környezete állapotának javításáért, illetve a kialakult környezettudatos szemléletmódot hallgatói és munkatársi körökben is ösztönzi, terjeszti.  A Bizottság munkája több alprogramra oszlik, ezek közül az egyik legjelentősebb a Természetes Egyetem Program, amely egész évben változatos eseményeket, programokat kínál a hallgatóknak. Ilyen például a téli madárgyűrűzési bemutató, a botanikus- és állatkerti séta, az őszi darules, avagy a tavaszi madarásztúra a Hortobágyi-halastavakhoz. Ezek mellett rendszeres etetéssel segítik a madarak áttelelését az egyetem három campusán, illetve őshonos fa- és cserjefajok ültetésével próbálják zöldebbé tenni az egyetem környezetét. A Bizottság régi terve volt, hogy létrehozzon egy olyan természetvédelmi bázishelyet, ahol egy helyen lehet bemutatni és alkalmazni a madár-, illetve természetvédelemben használatos speciális eszközöket. Erre kínált kiváló lehetőséget az MME Madárbarát Kert programja, illetve az egyetem Böszörményi úti campusának területén található botanikus kert. 

A projekt a Madárbarát Kert program szellemisége, illetve a bizottság saját ötletei alapján valósult meg 2016-ban, megalapítva az ország első Egyetemi Madárbarát Mintakertjét. A programhoz való regisztrációt követően az MME-től szereztük be a különböző eszközöket, majd ezek kiegészültek olyanokkal, melyeket mi készítettünk és építettünk. A kihelyezést egy egész napos tereprendezés előzte meg, s ebben a Bizottság tagjai mellett oroszlánrészt vállaltak lelkes természetvédelmi mérnök szakos hallgatók. A mintakert tanösvényszerűen került kialakításra, ahol elsősorban nem a funkcionalitásra, hanem a bemutatásra helyezték a hangsúlyt. A különböző természetvédelmi eszközöket a fák törzsére rögzítették fel, amelyek alatt kétnyelvű ismertető táblán olvashatunk azok rendeltetéséről, illetve képeket is találunk az azokat használó fajokról. Sétánk során először egy nagyméretű dúcetetővel találkozunk, melynek közelében egy kis medence is helyett kapott. Utóbbi – azok mellett, hogy a madarak itató- és fürdőhelyeként funkcionál – szaporodó helyet jelenthet több békafajnak. A fák közé beérve különböző típusú és méretű madárodúk (A, B, C, D, veréblakótelep, macskabagoly, kuvik) szúrnak szemet. Ezek mellett olyan egyéb természetvédelmi eszközöket is tanulmányozhatunk, mint a fecskepelenka, denevérodú, békamenedék, süntanya, egérvár, avagy a magányos méhek védelmét szolgáló darázsgarázs.

A madárbarát kert azok mellett, hogy gyarapítja a látogatók természetismeretét és szeretetét, kiváló lehetőséget jelent a kikapcsolódásra, a feltöltődésre. Utóbbira garancia a botanikus kert impozáns fa és cserjekollekciója, a pihenésre csábító padjai. A kert egész évben nyitva áll minden egyetemi hallgató és dolgozó előtt, ezek mellett – előzetes bejelentkezés után – a Bizottság szívesen veszi általános, illetve középiskolás csoportok látogatását is. Bejelentkezés a kornybizdehok@gmail.com email címen lehetséges.

dr. Aradi Csaba

ökológus

Nagyné Pálfi Zsuzsa

környezetgazdálkodási agrármérnök

Váradi Zoltán

a Természettár vezetője

Senánszky Petra

többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó

Lenner Ádám

a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere

Szentpéteri-Nagy Veronika

kertészmérnök

Balázs Ákos

Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke

Rácz Gréta Ildikó

biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója

Hosszu Róbert

az NI Hungary Kft. vezérigazgatója

Duzs László

természetvédelmi mérnök

Fodorné Magyar Ágnes

tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor

dr. Kövér László

a Debreceni Egyetem adjunktusa

Váradi Ferenc

rádiós műsorvezető

dr. Krecz Tibor

kommunikációs szakember

dr. Szűcs István

a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense

dr. Grasselli Gábor

a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója

Kálmánczi Miklós

önkormányzati tanácsadó

Szabó Fruzsina Magdolna

természetvédelmi mérnök

Balogh Dóra

divattervező, környezettervező

Tóth Máté

Természetvédelmi mérnök-hallgató, az MME Hajdú-Bihar Megyei Helyi Csoportjának titkára, önkéntes madármentő

Gorján Ferenc

a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója

Fülöp Ferenc

környezetmérnök, fotográfus

Dancs László

az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője

Csatlakozz hozzánk!