A tél, a hideg minden élőlény számára megpróbáltatásokat jelent. Védekezésképpen az állatok egy része elvándorol, vonul, vannak fajok melyek hibernálják magukat, anyagcsere-folyamataikat lelassítják, de akadnak olyanok is, melyek felveszik a versenyt a hideggel, és kitartanak a hűvös évszakban. A madarak között ezeket a fajokat állandónak nevezzük – nem vonulnak, de kóborolhatnak. Ez azt jelenti, hogy kisebb távolságokat tesznek meg táplálékkeresés közben. Egy-egy jó táplálkozó-területen akár több száz vagy több ezer egyed is összegyűlhet. A jó táplálkozó-területek úgy vonzzák a madarakat a téli táplálékhiányban, akár az oázisok vize a sivatagban.

A városok utcáin, parkokban, temetőkben ültetett bogyótermő fák és bokrok is ilyen ,,oázisok”. Az élénkvöröses vagy narancssárga terméssel rendelkező tűztövis elterjedt dísznövény. Mágnesként vonzza a feketerigókat és a vörösbegyeket, melyek gyakran tucatnyian szüretelik a bogyókat. A feketerigó a múlt században még vonuló madár volt, és csak erdőkben fészkelt. Mára már állományuk jelentős része áttelel, és városokban is gyakori. Hasonlóan rajonganak a rigófélék a fagyal terméséért is. A fagyal fekete bogyói az ember számára mérgezőek, de a madaraknak segítenek átvészelni a hideg téli napokat. A nyugati ostorfa invazív növény, Észak-Amerikából hurcolták be. Védett területeken nemkívánatos fafaj, de településeken, parkokban, utcai fasorként elterjedt. Apró bogyóit nagyon szeretik a madarak. Egy egész sor madárfaj fontos téli tápláléka, ezért madárvédelmi szempontból jelentős.

A télire hozzánk érkező fenyőrigók több ezres csapatokban lepik el az ostorfákat, közben jellegzetes csacsogó ,,sakk-sakk” hangjukat hallatják. Majdnem mindig társul hozzájuk egy-két szőlőrigó is. Utóbbiakat szárnyuk alatt lévő vörös foltról lehet felismerni. Vörösbegyek, meggyvágók, zöldikék, néha áttelelő (de többségében vonuló) barátposzáták, örvös galambok, de még a dolmányos varjak is fogyasztják az ostorfa termését. Debrecenben többek között a Böszörményi úton is látható öreg ostorfákból álló fasor. Ritka és nem minden évben látható téli vendég a csonttollú. Nevét a szárnyán található piros szarulemezekről kapta. Messze északon fészkel, és csak akkor vonul délebbre, ha ott elfogyott a táplálék. Sajnos az utóbbi években elmaradtak a nagy csonttollú-csapatok, de ha jönnek, elözönlik az ostorfákat, s kedvelik a tűztövist, fagyalt, fagyöngyöt és a hullott almát is. Fenyőrigóknak és csonttollúaknak félbevágott almával kedveskedhetünk. Bizalmas madarak, közel engedik magukhoz az embert.

A kemény fagyok következtében befagynak az állóvizek: a holtágak, tavak, a városi dísztavak. A vízimadarak egy része délebbre vonul ilyenkor. Amelyek maradnak, azok az úgynevezett „lihogókon” vészelik át a telet. A „lihogók” a madarak által fagymentesen tartott vízfelületek. A hattyúk, récék, szárcsák által felkavart víz nem fagy be – itt az említett fajok folyamatosan úszkálnak, táplálékot keresnek. A récék lemezes csőrükkel a vízfelszínen táplálkoznak, a hattyúk tótágast állva mélyebben keresik a napi betevőt. „Lihogók” kialakulhatnak a Balatonon, de akár a debreceni Békás-tavon is.

Utóbbin az idén egy ázsiai jövevényt, egy fogságból szökött foltoscsőrű récét is megfigyelhetnek a debreceniek.