Aki magyar, az szerencsés, aki debreceni, az még inkább. Szerencsés, mert különleges élővilág veszi körül minden nap. Ezeket az élőlényeket védenünk és segítenünk kell. Emberi kötelességünk. 

A teknősöknek kihalt és jelenleg is élő fajai egyaránt vannak. 200 millió évvel ezelőtt már léteztek. Ma körülbelül 313-319 ismert teknősfaj él a világon. Ezek között is a mocsári teknősnek a legnagyobb az elterjedési területe (áreája). Gerinces hüllők, melyeknek különlegessége a bordákból kifejlődött teknő, amit páncélként használnak, ha támadás éri őket.

„A teknősök alkotása annyira sajátos, és olyan lényegesen eltér a hüllőktől, hogy semmiféle más állattal össze nem téveszthetőek. Testük páncélba rejtett. Állkapcsaik fogakat sosem tartalmaznak” – írja Alfred Edmund Brehm német természettudós Az állatok világa című művében.

Megkülönböztetünk vízi és szárazföldi teknősöket. A vízi teknősök ragadozók, a szárazföldiek növényevők. Ez abból adódhat, hogy a teknős gyorsan úszik, de a szárazföldön meglehetősen lassan mozog. Nagy-Britanniában két elkóborolt teknősről feljegyezték, hogy egyikük 8 hónap alatt mindössze 2,9 kilométerre, másikuk 3 hónap alatt 5 kilométerre távolodott el gazdájától.

A Kápát-medencében egyetlen teknősfaj őshonos: a mocsári teknős (Emys orbicularis), egyedszáma az elmúlt 150 évben jelentősen csökkent (1. kép). Ennek oka elsősorban az antropogén eredetű élőhelycsökkenés, mind szaporodó, mind táplálkozó és pihenőhelyek tekintetében.

A teknősök téli álma nem öröklött tulajdonság, hanem olyan állapot, melyet a külső környezeti tényezők hatása kíván meg. Tavasszal mindjárt a felébredés után megkezdődik a párkeresés és a párzás. A május és a június fontos hónap mocsári teknőseink számára. Útra kelnek. Elhagyják a védelmet jelentő vizes közegüket. Miért is indulnak pont most, pont ilyenkor útnak (2. kép)? 

A válasz egy ősi ösztönhöz köthető. Ez az ösztön minden élőlény alap hajtómotorja. Köztük az emberé is. Igaz, fajonként eltérő módon fejeződik ki. Ez az ösztön nem más, mint a párzás és a szaporodás. Kedves, fekete alapon sárga pettyes mocsári teknőseink szaporodásához laza, napsütötte talaj szükséges. Ilyenkor a nőstények több száz métert is megtehetnek az ideális fészek megtalálása és kialakítása érdekében. Ekkor vonalas létesítményeket, utakat kereszteznek, ahol – példás hüllő lévén – meg is állhatnak pihenni és melegedni, mivel saját hőjüket nem képesek szabályozni, az függ a környezet hőmérsékletétől. Melegszenek. Habár a vízben igen gyorsak, a szárazföldön cammognak, így ha mi nem figyelünk rájuk, könnyen elcsaphatjuk őket (3. kép).

Tavasszal, mindjárt a felébredés után, megkezdődik a párkeresés és a párzás. A megtermékenyített nőstény a párzás követő 1-2 hónap után elindul megkeresni a tojásrakásra legalkalmasabb helyet, ahol hosszas ásás után elhelyezi kemény, meszes héjú tojásait, majd betemeti azokat, s magukra hagyja. Sok teknős alig egy tucat tojást rak, esetleg a nagyobb fajokra jellemző 100 vagy e felettit szám. A fiatalok néhány hónap után főleg este bújnak ki a tojásból, s azonnal a közeli vízhez indulnak. Ekkor több predátor is tizedeli számukat. Sok veszély leselkedik rájuk rajtunk, embereken kívül is. Habár nagyon szívósak és igazi túlélők, óvjuk őket és legyünk figyelmesek vezetés közben (4.kép).