Hazánk egyik legismertebb ragadozómadara, amelyik még Budapest belvárosában is költ. Igazi pusztai madár, de otthonosan mozog városaink épületfalai között is, ha talál egy nyíltabb területet. Hermann Ottó idejében sem volt ez másképp: „Magyar földön a leggyakoribb ragadozó, mely nem riadoz a várostól sem.” (1901) Mivel fészket nem épít, rászorul más fajokra, köztük a jó szándékú emberekre is. Mesterséges fészekalapokkal, speciális, vércse-költőládával lehet segíteni megtelepedését környezetünkben.

Az egerek, pockok réme. Nappal kiválóan helyettesíti az éjszaka aktív baglyokat. Agrárkörnyezetben, hagyásfás legelőkön, szántók mentén magasabb fákra, városokban tornyokra, magas épületekre célszerű neki költőládát kihelyezni. Épületeink párkányrészét, kisebb kitüremkedéseit is örömmel használja. Debrecen több pontján is találkozhatunk velük: ilyenek a vasút és az erőmű környéke, de a kertségek is. Képes gyors szárnycsapkodásokkal „megállni” a levegőben, és közben a rá oly jellemző „ki-ki-ki-ki-ki” hangot hallatja. A hazai állomány jelentős része télen elvonul, a telet tőlünk délre tölti, de az északi madarak, valamint az idősebb példányok nálunk telelnek át.

A zárt erdőt kerüli. Hazánkban bármerre járva láthatjuk a vonalas létesítmények (vasút, közút, kerékpárút) mentéről is. Mivel fészket nem épít, előszeretettel foglalja el a vetési varjú fészkeit, de nem veti meg a szarkafészket sem.  Laza kolóniákat alkot. Fészekalja 3-8 tojásból áll.

 A fiókák 28-30 nap alatt kelnek ki, és még egy hónapot a fészekben töltenek. Ez idő alatt a szülők napi több tucat rágcsálót hordanak – eleinte megnyúzva – utódaiknak. Örülhet, aki közelében vércse fészkel. Garantáltan nem fog majd az egércsapda egeret. Főleg rágcsálókkal, elsősorban mezei pockokkal, házi egérrel, de nyáron sáskával és szöcskével is táplálkozik. Időnként gyíkokat és madarakat is fog, de ezek száma elenyésző. Nem kell aggódnia a cinkeszeretőknek sem. Míg egy cinkepár akár 12 fiókát is nevelhet évente, addig a vércse maximum 8-at, de inkább 3-4-et.

Hazai fészkelő állománya a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület adatai szerint 6200-7400 párra tehető.

Az agráriumra indokolatlanul veszélyesnek hitt vetési varjú kolóniák levadászásakor jöttek rá a természetet értő, védő, szerető és abban élő szakemberek, hogy a vörös vércse, kék vércse, macskabagoly jelentős állománya költ varjúfészkekben, és ezzel ismét öngólt lőtt az agrár szakma magának. Csakúgy, mint a mezővédő fasorok kivágásával és azok újratelepítésének elmulasztásával. Tudniillik a magas fák (nyár, kőris, tölgy), A vércséknek is fészkelőhelyül szolgáló varjútelepek pusztítása, a mezővédő fasorok kivágása és azok újratelepítésének elmulasztása a vércsék és egyéb rágcsálót fogyasztó madarak eltűnését vonta maga után, melynek hatására elszaporodtak a nemkívánatos terménypusztítók. A nem is oly bonyolult természeti rendszer megbolygatása minden esetben visszahat ránk. Ezért kötelező együttműködnie erdésznek, gazdálkodónak, természetvédőnek és minden esetben megtalálni az arany középutat, mert van. 

A „szorgalmas” üldözéskövetkeztében hazánk vetési varjú állománya megcsappant, így a fészkeik száma is. Jelentősen több területen költhetne vércse, mint ahol jelenleg tud, így őket speciális költőládákkal segíthetjük. Kora tavasszal már kirakhatjuk a ládákat, elsősorban mezőgazdasági területeket szegélyező fasorokra. Fontos hogy a területen legyenek szántóföldek, kaszálók, illetve ezeket övező fasorok.  A foglalási hatékonyság miatt 4-8 méter magasra érdemes kihelyezni a ládákat, úgy, hogy a röpnyílás szabad legyen, ág ne lógjon bele. Egymás mellett lévő fákra többet is kirakhatunk. A láda méretei: nyílás – 25x17cm, az elülső perem – 10 cm, mélysége – 25-26 cm. A tető mindig legyen pár cm-rel nagyobb, és igény, lehetőség szerint plusz lemezzel fedhető, mely jelentősen hosszabbítja a láda élettartamát. Kevés faforgácsot lehet bele helyezni, ezáltal kedvezni a madaraknak. Természetesen más faj is használhatja (örvös galamb, macskabagoly), aminek szintén örülhetünk. Kitakarítani ősz végén érdemes.