Természetvédők akcióban 2. - Future of Debrecen

Természetvédők akcióban 2.

Riportsorozatunkban olyan embereket mutatunk be, akik szakmájukból, mindennapi munkájukból adódóan aktívan részt vállalnak a természeti értékek megóvásában.

Zoli megszállottja a madaraknak, azok védelmének. Testi épségét kockáztatva Cipruson és Máltán végzett önkéntes munkát az illegális madárbefogások felszámolásáért. Írásunkból megtudhatjuk, hogyan csöppent mindebbe riportalanyunk, miképpen kutatta fel és semmisítette meg az orvvadászok eszközeit az éj leple alatt.

Röviden mutasd be magad, mi inspirált, hogy természetvédő legyél?

Tölgyesi Zoltán vagyok, 30 éves. Egy – akkor még – 600 fős kiskunsági faluban nőttem fel. A természet a lábaim előtt hevert születésemtől fogva. Ha jó kedvem volt, azért, ha kevésbé, azért mentem ki a rétre, erdőbe. Rengeteg időt töltöttem a szabadban egész kiskorom óta. Tanulmányoztam az állatokat, növényeket, gombákat és azok rendszereit a magam módján. Minden felismerés egy újabb löket volt, hogy tovább növekedjen a lelkesedésem. Természetvédővé válásomban jelentős szerepet játszott még az is, hogy szüleim természetvédelemben dolgoztak/dolgoznak, illetve az első David Attenborough-filmek, melyek a szemem elé kerültek. Talán negyvenszer néztem meg Az élet megpróbáltatásai című sorozatot.

Tölgyesi Zoli egyik kedvenc időtöltése a madárfotózás

Miért a madarakat, azok védelmét választottad végül?

Egy természetszerető embernek kézenfekvő csoport a madarak osztálya, hiszen mindenhol megtalálhatóak, rendkívül változatos rendszertani csoportot alkotnak, ráadásul „könnyűnek” tekinthető a tanulmányozásuk is – ezért a madarak fogtak meg engem is elsőként. Megismerésükben nagy szerepe volt az izsáki Kolon-tavi madárgyűrűző állomásnak. Sok-sok napot, hetet töltöttem gyerekként ezen a gyönyörű mocsárvidéken. Ha visszagondolok rá, a hálók ellenőrzésének izgalmát a mai napig újra tudom élni. Azt hiszem, ez a vadászösztön egy átalakult formája lehet. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy negatívan diszkriminálnék bármilyen más élőlénycsoportot. Minden élőlénynek megvan a maga helye és szerepe ezen a bolygón, még az endoparazitáknak is…

Zoli épp a madarat veszi ki a madárfogó hálóból

Hogyan kerültél Ciprusra?

A Debreceni Egyetem Mezőgazdasági Karán természetvédelemi mérnök szakon folytattam tanulmányaimat, amikor 2012 októberében a National Geographic magazin egyik számában olvastam egy cikket, melyben leírták, hogy egy CABS (Committee Against Bird Slaughter) névre hallgató szervezet halált megvető bátorsággal küzd a vonuló madaraink mészárlása ellen. A szervezet honlapját (https://www.komitee.de/en/) böngészve – különösen a drámai képeket látva – tudtam, hogy nekem ezt kell csinálnom. Düh, sajnálat és tenni akarás hármasa dúlt bennem. Egyből írtam is nekik, hogy mennék hozzájuk önkéntesnek. Ezt követően azonban sajnos semmi válasz nem érkezett vissza.

Már szinte el is feledkeztem a dologról, amikor egyszer csak kaptam egy ímélt 2013 szeptemberében, hogy „kiesett egy emberünk betegség miatt, várunk Cipruson egy hét múlva”. Elég szkeptikus voltam, ráadásul az egyetem mellett dolgoztam is, így elég nehéz volt hirtelen meglépni „nyaralni”. Viszont annyira izgatott a dolog, hogy – reálisan szemlélve – tudtam, úgyis igent fogok mondani, így a válaszom nem várt sokáig.

Milyen programba csatlakoztál be, pontosan milyen munkát végeztél kint?

Akkor még csak egy nagyon kezdetleges honlappal rendelkezett a szervezet, és inkább ismeretségi alapon ment az önkénteskedés, így igazából fogalmam sem volt, mi is vár majd kint rám. Ezt csak tovább nehezítette, hogy akkoriban még igen kevés angoltudással rendelkeztem. Ahogy leszálltam a repülőről este 10-kor, egy pár mondatos bemutatkozás után jött is a kérdés. „Akkor mehetünk ki terepre?” Hát, ezért jöttem, indulhatunk is! Ami az első ciprusi éjszakámon fogadott, akármennyire klisé is, sokkoló volt. Gyakorlatilag akárhol megálltunk külterületen, a barátposzáta végtelenített éneke szólt magnóról. Lerövidítve a dolgot: a ciprusiak hívóhanggal lépvesszőre vagy függönyhálóba csalják a madarakat, majd rendkívül drága áruként árulják a feketepiacon. Ősszel és tavasszal poszátákat, télen énekes rigókat fognak be óriási tömegekben. Nem beszélve a rengeteg járulékos madárfajról, avagy denevérekről, hüllőkről. Ennek a ténye elméletben ismert volt számomra korábban is, de a mértéke teljesen elképesztett. Az első éjjel két helyszínen, 10 madárfogó hálóból számtalan füleskuvikot, sárgarigót, gyurgyalagot, nyaktekercset, foltos nádiposzátát, tövisszúró gébicset és sok-sok barátposzátát szabadítottunk ki. A hálókat és hangszórókat összeszedtük és ártalmatlanítottuk az éj leple alatt, hogy soha többet ne lehessen őket ilyesmire felhasználni.

Akkoriban ilyen rajtaütésekből, új csapdázó helyek felderítéséből állt a munka. A „rendőri segítség” (ironikus szóhasználat, de igaz) még nem volt kiforrva, nem tudtuk hivatalos útra terelni az eseteket még akkor sem, ha ezek a cselekmények teljességgel illegálisak is voltak. A pénz és a jószomszédi viszony nagy urak…

Egy tányér madárínyencség
Madarak a hálóban
Barátka elengedése a hálóból

Ha jól tudom, kerültél meglehetősen „meleg” helyzetbe is a munkád során. Mesélnél erről?

Hát, igazából kizárólag meleg helyzetekkel találkoztunk. Különösen, amíg nem volt rendőri támogatás. Alapvetően úgy működtünk, hogy a lehető legkisebb feltűnés mellett a lehető legtöbb orvvadászati eszközt távolítsuk el és hatástalanítsunk. Ez azonban nem volt mindig könnyű menet, hisz sok-sok ezer eurós üzletekbe tenyereltünk bele ezzel, és ezt nem szívesen nézték karba tett kézzel az elkövetők.

Ha ki kell emelnem egy esetet, az azt hiszem a következő lenne: mivel a célmadarak főként éjjel vonulnak, ezért az esetek nagyobb többségében az orvvadászok legaktívabb időszakai is az éjszakai órák. 2015 januárjának egyik éjjelén egy notórius orvvadász területét jártam be másodmagammal, gyalogosan. Akkorra már elég nagy tapasztalatom volt a munkában, így rám bízták az újoncot. A terület zengett az elektronikus énekes rigó énektől. Legalább 4 különböző aktív csapdázó hely volt egy viszonylag kis területen. Ez elég szokatlan, hisz elfogják egymás elől a madarat. Kezdtem is gyanakodni. Halk léptekkel nekiindultunk az első helyszínnek, meg-megállva egy kis hallgatózásra, hogy nincs-e társaságunk. Ahogy a nagy könyvben meg van írva, minden fennakadás nélkül leszedtünk négy hálót, a benne lévő rigókat elengedtük. Egy kis tanakodás után a hangszórót úgy hagytuk, hogy ne árulja el a csend a jelenlétünket. A további terv az volt, hogy a leszedett hálót elrejtjük, GPS koordináták alapján majd visszafelé menet összeszedjük. Ez az én taktikám volt: ha egyszer kézre kerítenek minket az orvvadászok, ne legyen nálunk semmi, ami az övék, így talán kevesebbel megússzuk a találkozást. A rejtést követően a második helyszínhez, egy narancsültetvényhez közeledve hirtelen elhallgatott a madarak becsalásához használt magnó. Gyorsan hasra vágtuk magunkat, nem sokkal rá egy alak futott ki az ültetvényből, igen mérgesnek tűnően beszélve a telefonba. Itt már egyértelmű volt, hogy megtalálták az általunk leszedett hálókat, és riadóztattak mindenkit. Ez egy szervezett csapat volt, azért is volt ilyen közel egymáshoz a négy helyszín. A szinte teljes sötétségben nem láttak minket a földön feküdni, ha nem is voltunk 30 méternél messzebb. Mi viszont tisztán láttuk a dühösen le-föl járó férfit. Majd kisvártatva érkezett egy terepjáró, ezt követte három másik. Mondanom sem kell, kezdett igencsak melegedni a helyzet. Ahogy a negyedik terepjáró érkezett, a benne ülő észrevett minket a fényszóró fényében és ránk fordította a kocsi elejét. „Most van futás” – mondtam. Ahogy felpattantunk, felbőgtek a motorok, és a reflektorfényeknek köszönhetően hirtelen igencsak világos lett a terep. Négy terepjáró kezdett el üldözni minket, a hangok és a fények arra utaltak, hogy gyorsan beérnek. Elkezdtünk cikkcakkban futni, hogy ne tudjanak elgázolni olyan könnyen, miközben egyre nehezebbé vált a terep, estünk-keltünk. Egyszer csak az autók leálltak, ajtócsapódások hallatszottak, majd üvöltözés. Az orrvadászok lábon folytatták az üldözést. A fények hiányában már nem láttam, hogy az olasz társam hol van, de ebben a pillanatban nem lett volna értelme elkezdeni keresni. Kicsit lassítottam a tempómon, hogy ne fulladjak ki teljesen, mire oda kerülünk, hogy küzdeni kell. Egyszer csak egy fa kerítésbe ütköztem, egy kecske karám volt. Átugrottam rajta, és bevetődtem az állatok közé a földre egy kis pihenőre. Azok össze-vissza kavarogtak körülöttem. Egyszer csak egy apróbb termetű ember alakját pillantottam meg dülöngélni a karám mellett. Majdnem biztos voltam, hogy az én emberem, de azért kétszer meggondoltam, hogy odaszóljak. „Mario!”. Szerencsére a válasza az én nevem volt, gyorsan behúztam a karámba. Kisvártatva emberi beszédet hallottunk, majd két személy haladt el a karámon kívül. Még szuszogtunk párat, majd kimásztunk az állatok közül. Gyorsan rápillantottam a telefonom térképre, melyik irányba van az autópálya, arra indultunk tovább, most már csak hosszútávfutó tempóban. Egyszer csak észre vettem, hogy a társam sehol. Visszafordultam és láttam, hogy a földön ül. „Én nem tudok tovább menni.” – hangzott el a a mondat, amit a legkevésbé akar hallani az ember hasonló helyzetben. Felsegítettem, előadtam neki a továbbhaladás fontosságát, illetve azt, hogy már mennyire nem vagyunk messze az autópálya „biztonságától”. Megindultunk, de itt már futásról nem beszélhettünk, csak támolygott emberünk. Időközben az egyik autó közeledett felénk, gyorsan bevágódtunk a bokorba. Az autó elhalad mellettünk. Ezt követően egy betonkerítéssel körbevett házhoz érünk, úgy döntök, hogy itt az idő egy hosszabb pihenőre. Bemásztunk a kertbe és megültünk a kerítés tövében. Kis idővel folytattuk utunkat, hogy elérjük az autópálya kerítését, átmásszunk azon, elhelyezkedjünk a vízelvezető árokban és várjunk körülbelül két órát, mire a kimentő fuvarunk megérkezett. Gyönyörű látvány volt az árokból az éjszakai égbolt, sosem felejtem el.

Így visszatekintve hogyan értékeled a munkád, munkátok eredményét?

A szervezet munkája jelentős a madármészárlás visszaszorításában, mindezt számokkal kimutatott pozitív trend is alátámasztja. Ahogy az előbb elmesélt történetemből is kitűnt, ez a munka sok veszélyt hordoz. Egy idő után azonban az aktivisták elleni erőszak egy olyan pontra jutott, hogy mind a helyi, mind az európai sajtó jelentős figyelmet fordított az ügynek, így a hatóságoknak muszáj volt beavatkoznia. Sikerült rendőri támogatást nyerni, amivel megindult egy igen pozitív, még hatékonyabb folyamat. A terepen továbbra is mi voltunk kint, de leadtuk az infókat a rendőrségnek, akikkel közösen szerveztük a rajtaütéseket. Megtörténtek az első letartóztatások, komoly büntetések kiszabása, mindennek köszönhetően az orvvadászat mértéke drasztikusan lecsökkent. Az utóbbi években viszont a probléma egy átalakult formában jelentkezik, mégpedig úgy, hogy a csapdákkal operálók fokozatosan átálltak kiskaliberű sörétes fegyver használatára. Továbbra is magnóval hívják be a madarat, ami illegális, és továbbra is védett fajokat ejtenek el. Viszont az alaptevékenység, azaz a vadászat legális, és ezért az ellenőrzése, szankcionálása is sokkal nehézkesebb.

Lépvesszőn elpusztult kerti rozsdafarkú
Nyaktekercs és barátka lépvesszőn
A begyűjtött lépvesszők
Egy éjszaka alatt több mint 200 db illegális madárfogó hálót gyűjtöttek be
Rendőri fellépés az éjszakában

Mi történt azóta a projekttel?

A szervezet továbbra is – mondhatni töretlen erővel – tevékenykedik a Mediterránum több országában. A vírus okozta helyzet természetesen igencsak megnehezíti az ő munkájukat is. Az elmúlt egy évben mindössze egy-két ember tudott terepi munkát végezni, önkénteseket nem tudott fogadni a szervezet. Reméljük, mihamarabb rendeződik a helyzet, és teljes gőzzel folytatódhat a munka!

Mennyiben befolyásolták a szakmai pályafutásodat, a szemléletedet a kint szerezett tapasztalatok?

Mindenképpen jelentős hatással voltak rám az elmúlt hét év eseményei (Ciprus mellett Máltán is végeztem önkéntes munkát), megerősítették bennem, hogy a természetvédelem az, amire ki vagyok találva. Láttam sok emberi gonoszságot kint, sokszor gyomorforgató, nehezen kiheverhető dolgokat, de láttam azt a kis réteget is, akik ennek a teljes ellentéte, és sokszor halált megvető bátorsággal küzdenek egy jobb világért. Ez utóbbi bizonyosan nagy lökés volt, hogy tovább folytassam a szakmát.

Mi van most veled, merre sodort az élet, mivel foglalkozol?

Jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatánál dolgozom.

Hogyan látod a természetvédelem jövőjét?

Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben nehezen tudok objektíven nyilatkozni, hiszen a természetvédelem szerepe, fontossága az életem középpontját jelenti. Ha csinálok valamit, azt mindig úgy teszem, hogy azzal ne ártsak a természeti környezetnek, de még inkább valamilyen szinten segítsem azt. Véleményem szerint az aktív természetvédelemre az emberiség jelentős része ellenségként tekint. Sokan úgy gondolják, hogy a természetvédők az őzeket simogatják az erdőben, és csak gátolják a fejlődést a különböző korlátozásaikkal, aztán leakasztják a nagy pénzeket az adófizetőktől. Egyértelműen olyan koncepcionális gondok vannak, amit kizárólag megfelelő oktatással, ismeretterjesztéssel lehetne orvosolni. Alapvetően nem gondolom, hogy a természetvédelem valaha is megszűnik létezni, de azt sem, hogy sokkal erősebb lesz, mint napjainkban. A newtoni hatás-ellenhatást nem tudjuk meghazudtolni. Azok, akik magukénak vallják a természetvédelem eszméit, ne adj’ Isten, aktívan részt is vállalnak benne, legyenek rá büszkék, hiszen ők jelentik a természeti értékek fennmaradásának reményét.

dr. Aradi Csaba

ökológus

Nagyné Pálfi Zsuzsa

környezetgazdálkodási agrármérnök

Váradi Zoltán

a Természettár vezetője

Senánszky Petra

többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó

Lenner Ádám

a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere

Szentpéteri-Nagy Veronika

kertészmérnök

Balázs Ákos

Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke

Rácz Gréta Ildikó

biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója

Hosszu Róbert

az NI Hungary Kft. vezérigazgatója

Duzs László

természetvédelmi mérnök

Fodorné Magyar Ágnes

a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola intézményvezető helyettese

dr. Kövér László

a Debreceni Egyetem adjunktusa

Váradi Ferenc

rádiós műsorvezető

dr. Krecz Tibor

kommunikációs szakember

dr. Szűcs István

a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense

dr. Grasselli Gábor

a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója

Kálmánczi Miklós

önkormányzati tanácsadó

Szabó Fruzsina Magdolna

természetvédelmi mérnök

Balogh Dóra

divattervező, környezettervező

Tóth Máté

Természetvédelmi mérnök-hallgató, az MME Hajdú-Bihar Megyei Helyi Csoportjának titkára, önkéntes madármentő

Gorján Ferenc

a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója

Fülöp Ferenc

környezetmérnök, fotográfus

Dancs László

az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője

Szalacsi Árpád

a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója

Csatlakozz hozzánk!