Napelempark - Future of Debrecen

Napelempark

Az ipari forradalom időszaka hatalmas fellendülést hozott az egész világnak, de ez nem valósulhatott volna meg a fosszilis energiahordozókban rejlő energia felszabadítása nélkül. Azonban már az 1960-as években rájöttünk, hogy ezeknek az energiahordozóknak a használata veszélyes, mivel elégetésükkel jelentős szén-dioxidot juttatunk a levegőbe, amely hozzájárul a globális felmelegedéshez, melynek következménye az időjárás kiszámíthatatlansága (aszályok, jégesők, árvizek, éghajlati szélsőségek megjelenése) és a klíma megváltozása. Éppen ezért fontos olyan energiahordozókon alapuló rendszerek használata, amelyek nem járnak szén-dioxid kibocsátással működésük során.

A napelemek közvetlenül a napból érkező energiát képesek átalakítani árammá. Megújuló energiaforráson alapuló rendszereknek tartjuk a napelemeket, mivel a Napból érkező energia (napenergia) korlátlan mennyiségben áll rendelkezésünkre. Mivel Debrecen nem csak a jelen, hanem a jövő nemzedékéért is tenni kíván, így az energiatermelés egy részét mindenképp „zöld” alapokra kívánja helyezni, ezért a város 52 ha területén napelemparkot hoztak létre. Az ez által termelt energia felhasználható lesz a Zöld Busz Program keretében beszerzett elektromos autóbuszok töltéséhez, s ezzel válhat teljesen fenntarthatóvá a járművek üzemeltetése.

Elkészült a napelempark Debrecenben!

Debrecen céljai között szerepel a fenntartható fejlődés, ezért is alakult meg 2019-ben a Zöld Munkacsoport, amely segíti a város vezetését és a debreceni polgárokat a város fenntartható fejlesztésének kialakításában. A város célkitűzései közé tartozik az energiafelhasználás minél nagyobb arányban történő fedezése megújuló, zöld energiaforrásokból. Ennek a célnak az elérése érdekében hozták létre a 28,8 megawattos napelemparkot, amelynek az átadó ünnepségén részt vett a Future of Debrecen is.

Az 52 hektáros területen fekvő napelempark átlagosan 15 000 háztartás éves villamosenergia-szükségletét fogja tudni fedezni, valamint körülbelül 33 000 tonnával csökkentheti éves szinten Derecen szén-dioxid kibocsátását. 

A naperőmű jelentősen hozzájárul a megújuló forrásból származó energiamennyiség növeléséhez és a hazai szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez. A Földre érkező napenergia bőven tudja fedezni az emberiség energiaigényét, így elmondható, hogy elméleti szinten óriási potenciál rejtőzik a napenergia felhasználásában, amelyet gyakorlatban is ki lehet használni, hiszen a környezetvédelmi előnyök mellett jelentős költségmegtakarítást is eredményez. Debrecenre különösen igaz ez, hiszen nagyon magas a napsütéses órák száma, így ideális színtere az ilyen típusú beruházásoknak.

Tornainé Kicsák Edit

környezet biotechnológus

Nagy Péter Zoltán

gazdasági agrármérnök, jogi szakokleveles közgazdász

Géber János

geográfus, projektmenedzser

Nagy-Gergely Valéria

jogi szakokleveles közgazdász

Hamecz Orsolya

okleveles természetvédelmi mérnök

Juhász Lajos

a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója

dr. Aradi Csaba

ökológus

Nagyné Pálfi Zsuzsa

környezetgazdálkodási agrármérnök

Váradi Zoltán

a Természettár vezetője

Senánszky Petra

többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó

Lenner Ádám

a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere

Szentpéteri-Nagy Veronika

kertészmérnök

Balázs Ákos

Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke

Rácz Gréta Ildikó

biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója

Hosszu Róbert

az NI Hungary Kft. vezérigazgatója

Duzs László

természetvédelmi mérnök

Fodorné Magyar Ágnes

tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor

dr. Kövér László

a Debreceni Egyetem adjunktusa

Váradi Ferenc

rádiós műsorvezető

dr. Krecz Tibor

kommunikációs szakember

dr. Szűcs István

a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense

dr. Grasselli Gábor

a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója

Kálmánczi Miklós

stratégiai igazgató, Debreceni Városüzemeltetési Kft.

Balogh Dóra

divattervező, környezettervező

Tóth Máté

Természetvédelmi mérnök

Gorján Ferenc

a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója

Fülöp Ferenc

környezetmérnök, fotográfus

Dancs László

az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője

Csatlakozz hozzánk!