Öt évvel ezelőtt jött létre Debrecen első városi közösségi kertje a Vénkertben. A kezdeményezés akkora sikert aratott a lakosság körében, hogy a Zöld Kódexben, Debrecen Város Környezetvédelmi Programjában már a debreceni közösségi kertek hálózatának bővítése szerepel a városi célok között. Jelenleg a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán működő Hallgatói Közösségi Kert mellett három városi közösségi kert is található: egy a Vénkertben, egy a Tócóskertben és egy az Újkertben. 

Miért fontos, hogy a városi nyüzsgésben is legyen helye a földdel való foglalatosságnak? Hogyan tud a kert nemcsak élelmet, hanem közösséget is teremteni? Erről beszélgettünk Vajda Erzsébettel, aki a Vénkerti Közösségi Kertnek nemcsak a koordinátora, hanem a közösség motorja is. 

– Hogyan indult a Vénkerti Közösségi Kert?

„A kert öt éve indult el, az első komolyabb helyi zöld kezdeményezések egyikeként. Nagyon hamar kiderült, hogy ez sokkal több, mint „palánták és locsolókannák közössége”. Az emberek vágynak arra, hogy legyen egy olyan hely, ahol a saját kezükkel alkothatnak, kapcsolatokat építhetnek, és közben egy kicsit ki is szakadnak a hétköznapokból.”

– Viszont egy ilyen közösségi kertet megépíteni mondhatni könnyű, de az igazán komoly munka a közösségépítés. Mennyire volt nehéz beindítani egy ilyen kezdeményezést egy panelövezet közepén?

„Kezdetben voltak kétségek – főleg amiatt, hogy vajon tényleg lesz-e rá igény. De ahogy elkezdtek jönni az első jelentkezők, nagyon gyorsan megtelt a kert, és azóta túljelentkezés van. Ahogy valaki elköltözik vagy nem tart igényt a parcellára, azonnal jön valaki más helyette. Sokan gyerekkoruk óta nem nyúltak földhöz, de az emlékek ott éltek bennük Az ismerős földillat, a frissen szedett paradicsom íze, mindez visszahozta őket. Ráadásul sok idős ember is bekapcsolódott – számukra különösen fontos, hogy érezzék: még mindig alkotnak, és szükség van rájuk.”

– A kert alapvetően két fős parcellákból áll. Ez hozhatná magával azt is, hogy az emberek elszeparáltan gazdálkodnak, legfeljebb a parcellatársukkal beszélgetnek, mert vele muszáj. Mégis: hogyan válik ebből közösség?

„Ez volt a legszebb meglepetés. Hogy nemcsak a föld lett megosztva, hanem az idő, a tudás, a

figyelem is. Nagyon sokan kezdték el egymást segíteni. Volt, aki a palántáit osztotta meg, más

meg a tapasztalatát. A kert egy idő után elkezdett lélegezni – és ez a közösségi élet jele. Volt

már közös főzés, komposztálási workshop, palántacsere, sőt, a gyerekek míg a szülők kertészkednek, itt medencéznek együtt.”

– Mik a legnagyobb tanulságai az elmúlt öt évnek?

„Hogy az emberek akkor is képesek összefogni, ha egyébként nagyon különböznek egymástól. Itt a kertben fiatalok és idősek, egyedülállók és családosok, egykori falusiak és panelben felnőtt városiak együtt dolgoznak. Ez nagyon értékes, mert manapság kevés az ilyen kapcsolódási pont. A kert egyfajta hídként működik.”

– Milyen hatással van mindez a környezetre és a városi életmódra?

„Nagyon sokan most először termesztenek saját élelmiszert. Ez önmagában is hatalmas lépés. De emellett fontos, hogy megtanuljuk a természet ritmusát. Megtanuljuk, hogy nem minden azonnal történik. Ez türelemre, tiszteletre nevel – nemcsak a növények, hanem egymás iránt is.”

Sokszor említette a lelki hatásait a közösségi kertnek. Ennyire jellemző lenne, hogy nemcsak a növényeket, hanem a lelküket is gondozzák? 

„Ez a kert nem csak a növényekről szól. Az emberek közötti kapcsolódásról, a közös élményekről, az egymásra figyelésről. Többen mesélték, hogy itt szoros barátságok születtek, vagy hogy ez lett az a hely, ahol újra elhitték, hogy jó közösségbe tartozni. Sokan mondják, hogy ez a kert lett számukra a ‘békesség szigete’. Van, aki munka után jön ki csak tíz percre, de már ez is segít kiszállni a hétköznapok rohanásából.” 

– Milyen jövőt képzel el a kert és a hozzá hasonló kezdeményezések számára?

„Én azt szeretném, ha minden városrészben lenne egy ilyen kert. Vagy több. És azt is szeretném, ha egyre több iskolában lenne iskolakert. A fenntarthatóság a gyakorlatban kezdődik. Egy marék földben. Egy közös locsolásban. Egy beszélgetésben a szomszéddal, akit eddig csak látásból ismertünk.”

A közösségi kert tehát egyszerre tanít, gyógyít, összeköt és felelősségre nevel. Debrecen közösségi kertjeiben nemcsak zöldségek teremnek – hanem kapcsolatok, emlékek, és egy újfajta városi kultúra is. A Vénkerti Közösségi Kert példája mutatja, ha van tér, szándék és egy közösség, amely hajlandó együtt gondolkodni, akkor nemcsak a föld hoz termést, hanem az emberi kapcsolatok is.