Madaras Máté
zöldpont
2022.03.22.

Március közepén már javában énekelnek a madarak, zajlik a területválasztás és a párkeresés. A kellemes, meleg időben a parkerdő énekesmadarait figyeltük és hallgattuk meg 2022. március 19-én, a Nature of Debrecen sétán, melyet a Békás-tó körül tettünk.
A programot Lenner Ádám, a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere és Tóth Máté madarász vezették. Ádám beszélt a debreceni Nagyerdő élővilágáról, a víz fontosságáról, a kétéltűek védelméről, az extenzív gazdálkodás jelentőségéről, a fecskékről, a fák és az erdő más élőlényei közti kölcsönhatásokról.
A sétát megelőzően kihelyeztek egy ,,B, és egy C típusú” madárodút, illetve két feketerigó-fészektálcát. Máté beszélt a madárodú-fajtákról, a bennük megtelepedő madarakról, az odúk kihelyezésének módjáról, majd az énekesmadarak anatómiai sajátosságairól.
Hangszóró és letöltött madárhangok segítségével a közvetlen közelünkbe csalhattuk a területüket féltő hím madarakat. A résztvevők közelről megfigyelhettek zöld küllőt, kék cinegét, széncinegét, erdei pintyet, örvös galambot és csuszkát. A madarak gyakran a fejünk felett repültek el és okoztak óriási örömöt és élményt nekünk. Változatos, gyakran erőteljes hangjukat is hallhattuk.
A kihelyezett odúkat reményeink szerint idén vagy jövőre el is foglalja majd egy-egy madárpár. A ,,B” odúba széncinegét vagy örvöslégykapót várunk, a ,,C” odúban szürke légykapó telepedhet meg, a rigótálcákat pedig az urbanizálódott fekete rigók vehetik birtokba. Utóbbi eszköz nem túl elterjedt, ritkán használják. A rigótálca alapterülete 22,5×22,5 cm, a keret magassága 5-7 cm, két csavarral pedig könnyen kihelyezhető fákra vagy épületekre is. Érdemes valamilyen kúszónövény (például borostyán, vadszőlő) indái közé vagy fa, bokor lombjába kihelyezni, hogy ágak és levelek takarják.
Köszönjük, hogy ennyien részt vettek programunkon!
Tartsatok velünk legközelebb is! Közelgő sétáinkról Facebook-oldalunkon adunk hírt!

