Forestgirl
zöldpont
2022.12.08.
A körforgásos gazdaság jegyében karácsonyi díszeket készítettünk advent második hétvégéjén. A díszek újrafelhasznált anyagokból – például használt kávés kapszulákból – készültek, így új életet adtunk egy-egy, már a szemétbe szánt tárgynak. A kapszulából készült díszek mellett volt lehetőség a városi zöldterületek karbantartása során levágott ágakat is felhasználni, amelyekből felszeletelésük után karácsony díszeket készítettünk.

Célunk ezzel a programmal az volt, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy nem szabad megfeledkezni a környezettudatosságról karácsonykor sem, hiszen a pazarlás és túlfogyasztás ebben az időszakban óriási méreteket ölt. Itt is segítségünkre lehet a körforgásos gazdasági modell ismerete, amelynek a célja a hulladék mennyiségének csökkentése és az újrahasznosítás erősítése.
A közös program keretében kérdőívet tölthettek ki a résztvevők a körforgásos gazdaságról és fenntarthatóságól, ezután pedig bemutattuk az említett témákat, beszélgettünk róluk. A fenntartható fejlődés során elengedhetetlen leválni a lineráris gazdasági modellről, ami egyszeri fogyasztással számol. Az alapvetően egyszeri fogyasztásra szánt termék előállításnál a cél, hogy minél olcsóbb legyen, könnyen hozzáférhető, viszont sajnos a rosszabb minőség miatt ezek a termékek nem tartósak. A körforgásos gazdasági modell ezzel szemben a minőségi, tartós termékeket helyezi előtérbe.
Sajnos még mindig nem kap elég szerepet a körforgásos gazdasági modell, s ennek oka elsődlegesen az információhiány. A célunk az volt, hogy megismerjék az emberek a fenntarthatóság fontosságát, illetve a körkörös gazdaságot. Azáltal, hogy jobban megismerik ezeket a területeket a környezetvédelmen belül, lehetőségük lesz a környezettudatosabb életmód kialakítására.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok!
A program a KEHOP-3.1.5-21-2021-00003 azonosító számú, „Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” című projekt keretében valósul meg.