környezetbarát
2023.09.15.
2023. szeptember 14-én Balázs Ákos alpolgármester felavatta a Csokonai Színház előtt található csüngő japánakác páros emlékplakettjét, melyet a 2021-ben elnyert Év Fája címert kaptak.

De mit is takar az Év Fája verseny?
Először 2010-ben került megrendezésre ez a verseny hazánkban, melynek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a környezetünkben élő fákra és a természet fontosságára.
A versenybe bárki nevezhet fát, amely a jelölő számára valamiért kiemelkedő jelentőségű, ez lehet például egy különleges történettel rendelkező fa, egy fontos találkozási hely az adott településen, vagy bármilyen meghatározó szerepet betöltő fa a közösség életében. A benevezett fák közül egy zsűri kiválasztja a döntősöket, a verseny ezután publikussá válik és a legtöbb közönségszavazatot kapott fa nyeri el az Év Fája címet.

A kultúra párosa – a csüngő japánakácok
A Csokonai Színház előtt álló csüngő japánakác páros neve igencsak félrevezető, hiszen ez a faj nem Japánban, hanem Kínában és Koreában őshonos. A fák közel 100 évesek, így nagyon sok mindent megéltek már, találkozhattak Blaha Lujzával, Csortos Gyulával, Mensáros Lászlóval, Latinovits Zoltánnal és Hofi Gézával is.
A kultúra párosa helyi oltalom alatt áll, a debreceniek vigyáznak rájuk és szeretik őket, éppen ezért 2021-ben 3240 szavazattal ezek a fák nyerték meg az Év Fája versenyt, mely nem sikerülhetett volna a debreceniek összefogása nélkül.

Nézzétek meg az emléktábla avatóról készített rövid kisfilmünket is!