Future of Debrecen
2025.09.25.

A Future of Debrecen, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Hajdú-Bihari csoportja és a Debreceni Biodiverzitás Központ közös szervezésében idén szeptemberben volt először bemutató jellegű denevérfelmérés Debrecenben, a Debreceni Köztemető tükörtavánál.
Bár a városban már korábban is voltak alkalmi, repülő emlőseinket célzó faunisztikai felmérések, de most először volt lehetősége a lakosságnak is részt venni egy ilyen alkalmon, és szerencsére igen sok érdeklődőt vonzott az esemény. A programon közel 70 fő vett részt, és hallgatta éjszakába nyúlóan a denevérekről szóló információkat.
Az este során 4 faj 26 egyedét sikerült megfognia a szakembereknek. A befogás célja a jelölés, a fajok elterjedésének vizsgálata és a szemléletformálás volt. A denevéreket meghatározásuk és a testméreteik felvétele után elengedtük, a látogatók fotózhatták őket, de kézbe nem vehették a zoonózis elkerülése végett.

A hálókkal sikerült Debrecen leggyakoribb denevérfaját, a rőt koraidenevért is megfogni, sőt, az egyedek többsége ehhez a fajhoz tartozott. A sokkal kisebb törpedenevéreknek három különböző faját is sikerült megfogni és bemutatni. A szoprán törpedenevér, a fehérszélű törpedenevér, és a közönséges törpedenevér is tiszteletét tette az este folyamán.
A látogatók hasznos információkat is megtudhattak repülő emlőseinkről. Hazánkban 29 denevérfaj fordul elő, mindegyikük védett, tehát zavarásuk és elpusztításuk tilos. Továbbá a hazai fajok mindegyike rovarevő, nem szívnak vért és nem eszik meg a gyümölcsöket, de a hajunkba sem akadnak bele, ezek mind csak tévhitek és alaptalan babonák. A denevérek az ökoszisztéma fontos részei, továbbá az ember számára hasznos élőlények, esténként rengeteg szúnyogot és éjjeli lepkék esznek meg.
Alkalmazkodtak a városi környezethez, így gyakran láthatjuk őket Debrecenben is, előfordulhat, hogy este a nyitott ablakon berepülnek, vagy épületfelújításkor a pihenőhelyükre bukkanunk, nem kell tőlük félnünk, és ne is bántsuk őket, inkább szóljunk szakembereknek, akik segítenek a biztonságos eltávolításukban.

A programon részt vevő denevérgyűrűző szakember, Imre Kornél a Bakonyi Denevérvédelmi Alapítvány tagja, az ő szervezetük is készséggel áll rendelkezésre, ha denevérügyben kérdés merülne fel. Munkáját ezúton is köszönjük!