Future of Debrecen
2026.06.11.

Nagy érdeklődés mellett valósult meg a Past and Future programsorozat legutóbbi sétája, amelynek helyszíne a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusa volt. A résztvevők ezúttal az egyetem egyik legnépesebb karának otthont adó campus múltjával, épített örökségével, művészeti alkotásaival, és különleges zöld kezdeményezéseivel ismerkedhettek meg.
A szakvezetés során Erdei Nóra idegenvezető és dr. Kövér László egyetemi docens, a Zöld Munkacsoport tagja kalauzolta végig az érdeklődőket a campus területén.
A séta első részében a résztvevők betekintést nyerhettek a debreceni gazdasági felsőoktatás történetébe, valamint megismerhették a campus fejlődésének fontosabb állomásait. Külön figyelmet kaptak a 20. század jelentős debreceni építészének, Mikolás Tibornak a campuson található alkotásai. A séta során a résztvevők megálltak a campus szobrainál és művészeti alkotásainál is, amelyek új perspektívából mutatták meg az egyetemi környezet kulturális értékeit.
A program fontos állomása volt az idén fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Egyetemi Madárbarát Mintakert. A résztvevők megismerhették a kert létrejöttének történetét, valamint azt a szemléletformáló és természetvédelmi munkát, amelyet az elmúlt évek során végeztek a campus területén.

Nagy érdeklődést váltott ki az Egyetemi Közösségi Kert bemutatása is. A jelenlévők hallhattak a kert alapításának körülményeiről, valamint arról a pionír szerepről, amelyet a kezdeményezés Debrecen közösségi kertmozgalmának elindításában betöltött.

A séta végére a résztvevők átfogó képet kaptak arról, miként kapcsolódik össze a Böszörményi úti campus történelmi öröksége, épített környezete és természeti értékei, amit a program végén Fekete István, a karon található múzeum munkatársa is megerősített a kiállítás bemutatása során.

A legutóbbi Past and Future sétán a résztvevők egy kevésbé ismert, mégis különösen értékes arcát ismerhették meg a Debreceni Egyetemnek, amiről ezúttal is bebizonyosodott, hogy nemcsak az oktatás és kutatás fontos helyszíne, hanem olyan közösségi tér is, amely gazdag történeti, kulturális és környezeti értékeket őriz.
Agóra Tudományos Élményközpont ügyvezetője
környezet biotechnológus
gazdasági agrármérnök, jogi szakokleveles közgazdász
geográfus, projektmenedzser
jogi szakokleveles közgazdász
okleveles természetvédelmi mérnök
a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója
ökológus
környezetgazdálkodási agrármérnök
a Természettár vezetője
többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó
a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere
kertészmérnök
Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke
biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója
az NI Hungary Kft. vezérigazgatója
természetvédelmi mérnök
tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor
a Debreceni Egyetem adjunktusa
rádiós műsorvezető
kommunikációs szakember
a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense
a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója
stratégiai igazgató, Debreceni Városüzemeltetési Kft.
divattervező, környezettervező
Természetvédelmi mérnök
a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója
környezetmérnök, fotográfus
az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője