Future of Debrecen
2026.03.25.

Különleges hely- és tájtörténeti sétával folytatódott a Past and future sétasorozat március 21-én. A program ezúttal Józsán zajlott, ahol a résztvevők a helyi oktatási élet meghatározó alakja, Lévai Béla nyelvész, egyetemi oktató és helytörténész emléke előtt tisztelegtek.
A sétán Dr. Aradi Csaba ökológus, a Zöld Munkacsoport tagja osztott meg érdekes részleteket Józsa természeti környezetéről és tájtörténetéről. A résztvevők megtudhatták többek között, hogy milyen eltérő tájegységek találkozásánál alakult ki a település, hogyan formálta a tájat az évszázadok során a vízrendszer és a tájhasználat, valamint azt is, mik azok a kunhalmok, amelyekből ma is több található a környéken.

Erdei Nóra idegenvezető Józsa történetébe nyújtott betekintést. Elmondta, hogy a területen már a XIV. században létezett Szentgyörgy nevű település, amely később mezővárosi rangot kapott, majd a XVI. század végén a tatár pusztítás következtében elnéptelenedett. Ezt követően hosszú ideig pusztaként hasznosították, főként Debrecen városa bérleti és zálogjogi formában. Az állandó lakosság csak a XVIII. század végétől kezdett kialakulni, a szőlőműveléssel foglalkozó telepesek megjelenésével. A területet sokáig mezőgazdasági célokra – legeltetésre, szőlőtermesztésre és kertművelésre – használták, mára pedig Debrecen egyik kedvelt kertvárosi övezetévé vált. A környék fontos történeti emlékei közé tartozik a Rózsás csárda és a közeli Zeleméri templomrom.

A séta a több mint háromszáz éves Rózsás csárdánál kezdődött, és a 2015-ben épült modern katolikus templomnál ért véget. A résztvevők így nemcsak a városrész központját járhatták be, hanem egyfajta időutazáson is részt vehettek. Útközben megemlékeztek Lévai Béláról is, aki tanárként, kutatóként és elkötelezett lokálpatriótaként generációk számára tette érthetővé és érdekessé Józsa múltját. Emlékét mellszobor őrzi a település központjában.
A Tócó-patak partján szó esett a kertváros aktuális fejlesztéseiről is, különösen a Civaqua-programról és az ehhez kapcsolódó zöldterületi beruházásokról.
Köszönjük mindenkinek a részvételt!