Future of Debrecen
2024.10.07.

2024 októberének első hétvégéjén három debreceni szervezet (a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Debreceni Biodiverzitás Központ és a Future of Debrecen) közös szervezésében lezajlott az európai madármegfigyelő napok alkalmából szervezett madárgyűrűzési bemutató.

Az európai madármegfigyelő napok programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1993-ban. A program küldetése a tudományos célú madárszámlálás mellett a lakosság figyelmének felhívása a madarak számának csökkenésére, valamint az érdeklődők bevonása a természetvédelembe. A jeles nap mára versennyé nőtte ki magát, amelyben az európai országok összemérik, ki hány helyszínt és hány résztvevőt vont be az adott évben, továbbá ki látta a legtöbb madarat.
A program hazai koordinátora és az esemény egyik szervezője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által közzétett eredmények alapján hazánk az alábbi eredményeket érte el:
A rendezvényhelyszínek száma:
A résztvevők száma (fő):
A látott madarak száma (példány):
(Forrás: mme.hu)
A Debrecenben szervezett madárgyűrűzési bemutatón több mint 50-en vettek részt a program 8-tól 12 óráig tartó időtartamában. Bár tökéletes időjárás volt, sajnos mégis csak két madárban gyönyörködhettek az érdeklődők. Egy széncinegét és egy vörösbegyet sikerült fogni, majd alumínium jelölőgyűrűvel ellátni. A madarakra várva az érdeklődőkkel a biodiverzitás fontosságáról és a mindennapi életben alkalmazható madárbarát tevékenységekről beszélgettünk. Az esemény előadója Tóth Máté természetvédelmi mérnök, madárgyűrűző volt.
