Madaras Máté
zöldpont
2022.05.10.

A madármegfigyelés az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenység világszerte. Éppen ezért, és a közelgő madarak és fák napja miatt rendeztük meg 2022. május 8-án fancsikai madármegfigyelő sétánkat, mely a Nature of Debrecen programsorozat eleme.
A kirándulás reggel kezdődött és délig tartott. Az érdeklődök busszal és autóval is jöhettek a helyszínre. A délelőtt folyamán a Fancsika 1-es víztározót jártuk körbe. A hőség sem szegte kedvünket, és szerencsére a madarakét sem. Több fajt is meg tudtunk figyelni, illetve hallgatni.
Közelről láthattunk színpompás gyurgyalagokat, sárgarigót, bíbiceket. Több ragadozómadár faj képviselője is távcső elé került: barna rétihéja, egerészölyv, karvaly és a ritka hamvas rétihéja. A közeli erdőben fülemülék és barátposzáták daloltak kitartóan.
Nem csak madarakat, de hüllőket és kétéltűeket is megcsodálhattunk. Testközelből láthattunk vízisiklót, zöld gyíkot és zöld levelibékát.

A szakmai vezetést dr. Kövér László és Tóth Máté biztosította. A látogatók pedig új ismereteket szerezhettek a természetvédelem fontosságáról és a madárvilág sokszínűségéről, változatosságáról.
Köszönjük a résztvevőknek, hogy eljöttek!

Tartsatok legközelebb is velünk, figyeljétek a Future of Debrecen Facebook-oldalát a közelgő események és más érdekességek miatt!