
2025. április 2-án az EnCLOD elnevezésű projekt konferenciáján adott elő a LIFE IP HungAIRy csapata, ahol a projektben részt vevő nemzetközi partnereknek mutattuk be a debreceni pilot akciónkat.
Az Interreg Central Europe EnCLOD projekt célja, hogy elősegítse a nyílt adatok és az IoT (Internet of Things) eszközök alkalmazását a kormányzatban és a közszolgáltatásokban, ezzel javítva a lakosság életszínvonalát, valamint növelve az intézmények és gazdasági szereplők hatékonyságát. A kezdeményezés Közép-Európa több országában támogatja ezeknek a technológiáknak az elterjedését mind a kormányzati szervek, mind a lakosság körében. A projektben részt vevő országok közé tartozik Olaszország, Szlovákia, Szlovénia, Csehország és Magyarország is.
A projekt keretében öt kísérleti intézkedés végrehajtása is szerepel, amelyek céljai, hogy konkrét megoldásokat nyújtsanak a mobilitással, közlekedéssel, környezetvédelemmel és éghajlatváltozással kapcsolatos kihívásokra az érintett régiókban. Egyesek erős jogi keretekkel és aktív platformokkal rendelkeznek, míg mások csak most kezdik felfedezni a nyílt adatokban rejlő lehetőségeket.
Debrecen városát, mint projektpartnert, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. képviselte, mint projektgazda.
A nemzetközi partnerek és a DKV Zrt. előadása mellett elhangzott a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. prezentációja, amiből megtudhattuk, hogy a HungaroMet tízmilliárd forintot nyert el a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást segítő, könnyű adathozzáférést biztosító, nyilvános meteorológiai-klimatológiai portál létrehozására a Digitális Megújulás Operatív Program Pluszban.
A projekt célja olyan, „a múltbéli, a digitalizált és a pályázat keretében megvalósuló mérőhálózat adatait is tartalmazó adatbázis létrehozása, az adatok online publikálására alkalmas” portál megvalósítása, amely segíti a klimatológiai és időjárás-előrejelzési Big Data-alapú fejlesztéseket, és támogatja a lakosság klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodását. A projektben fejlesztik, bővítik a jelenleg 150 állomásból álló referencia mérőhálózatukat, kialakítanak a mért adatok fogadására alkalmas adatbázisokat és az adatok minősítését lehetővé tevő IT-rendszert, továbbá az adatok tárolására megfelelő adatbázist építenek ki.
Mintegy 1500, nem akkreditált mérőeszközt is telepítenek, és az azokból származó adatokat is fogadják, minősítik és a feldolgozást követően hozzáférhetővé teszik a lakosság számára. A projekt része az is, hogy digitalizálják a jelenleg papíron tárolt klimatológiai, meteorológiai adatokat. A fejlesztések korszerű digitális és informatikai megoldásokkal járulnak hozzá ahhoz, hogy Magyarország képessé váljon a klímaváltozást, annak hatásait folyamatosan monitorozni, elemezni, a negatív hatásokat megelőzni és a kockázatokat csökkenteni.
A LIFE IP HungAIRy csapatát képviselve Dézsi Gyula projektmenedzser adott elő. Előadásának első felében a résztvevők megismertették a projektet, melynek célja a levegőminőség javítása. Majd bemutatásra került a debreceni pilot akció, ahol a porszűrő funkciót ellátó fásításra alkalmas területek kiválasztásának folyamata, az akció 2022-ben történő megvalósítása, a véderdősítés várható eredményei kerültek bemutatásra. Az előadás második felében a konferencia résztvevői betekintést nyertek az ökomenedzserek munkájába, és Debrecen város levegőminőségi tervének az elkészítési folyamatába is.
Debrecen városa egyre több nemzetközi projektben érintett, ami kiváló lehetőséget kínál a HungAIRy csapatának arra, hogy nemzetközi szinten is hírt adjon a projektről, bemutathassa a projekt pilot akcióját, annak várható eredményeit és kapcsolatokat építhessen. A projekt jelenleg a disszemináció, a szemléletformálás időszakában jár, így kitűnően illeszkedik ezen nemzetközi projektek konferenciáinak, workshopjainak a programjába.
Az ökomenedzser iroda címe: Debrecen MJV Polgármesteri Hivatal Zöldterületi Osztály, 4025 Debrecen, Piac utca 20. 211. sz. iroda
Ökomenedzserek: Tornainé Kicsák Edit, Ulveczki Csaba Lajos
E-mail: hungairy@ph.debrecen.hu
Telefon: 06 52 511 583
A HungAIRy LIFE integrált projekt 2019-ben indult 10 településen, köztük Debrecenben, amelynek fókuszában az egyik legjelentősebb környezetvédelmi probléma megoldása; a levegőminőség javítása áll. Ezt többek között emissziós adatbázisok fejlesztésével, átfogó szemléletformáló, tájékoztató tevékenységgel és egy országos szakértői, tanácsadói hálózat felállításával valósítják meg a projektben részt vevő partnerek. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata ezen célok mentén olyan zöld felületeket alakít ki, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy tisztább legyen a levegő. |
környezet biotechnológus
gazdasági agrármérnök, jogi szakokleveles közgazdász
geográfus, projektmenedzser
jogi szakokleveles közgazdász
okleveles természetvédelmi mérnök
a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója
ökológus
környezetgazdálkodási agrármérnök
a Természettár vezetője
többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó
a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere
kertészmérnök
Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke
biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója
az NI Hungary Kft. vezérigazgatója
természetvédelmi mérnök
tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor
a Debreceni Egyetem adjunktusa
rádiós műsorvezető
kommunikációs szakember
a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense
a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója
stratégiai igazgató, Debreceni Városüzemeltetési Kft.
divattervező, környezettervező
Természetvédelmi mérnök
a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója
környezetmérnök, fotográfus
az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője