Future of Debrecen
2024.09.25.

Szeptember 23-ai Zöld Mozi rendezvényünkön a WALL-E című animációs filmet néztük meg együtt az Apolló Moziban.
A vetítés előtt az érdeklődők egy különleges beszélgetésen vehettetek részt a zero waste életmód és az ökos iskolakezdés témakörében, melyet a Nemzetközi Hulladékgyűjtő Nap alkalmából szerveztünk meg. Köszönjük beszélgetőpartnereinknek, Hamvasné Tömöri Barbarának, pedagógusnak és a Zöldágjáró blog szerkesztőjének, valamint Váradi Ferencnek, rádiós műsorvezetőnek, hogy megosztották tapasztalataikat és gondolataikat!
A beszélgetés azzal indult, hogy a környezettudatos hétköznapokat nem csak elkezdeni nehéz, de fenntartani is kihívást jelent, különösen az iskolakezdéskor. Barbi azonban kiemelte, hogy sosem késő váltani, és hogy a fenntarthatóság bármikor aktuális téma. A közönséggel együtt megbeszéltük, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek a szülők, ha fenntartható alternatívákat keresnek az iskolai eszközök beszerzése során.

Beszéltünk arról is, hogy a pedagógusok nyitottak a környezettudatos újításokra, és hogyan lehet szülői összefogással olyan megoldásokat találni, mint például a hulladékmentes tisztasági csomagok az óvodákban.
A közönséggel folytatott beszélgetés során szóba került a tankönyv- és füzetcsomagolás kérdése, valamint az iskolák szerepe a fenntarthatóságra nevelésben. Felvetődött az ötlet, hogy a gyermekek aktív, cselekvő bevonása az ilyen kezdeményezésekbe hosszú távon is meghatározó lehet.

Reméljük, hogy mindannyian inspirációval tértetek haza, és hogy a WALL-E története is segített abban, hogy tovább gondolkodjunk bolygónk jövőjéről.
Ne feledjétek: kis lépések is nagy hatással lehetnek!
Találkozzunk a következő Zöld Mozi rendezvényen is!