
Emlékszem pár éve még azon a híren csodálkoztunk a barátaimmal, hogy a növények kémiai vegyületek révén képesek a kommunikációra egymás között. Talán úgy képzeltem el ezt, mint a vezetékes internetet. Csak a növények esetén a vezeték a gyökereikhez kapcsolódó gombafonalak voltak, a messenger üzenet pedig a magukból kibocsátott kémiai vegyületek. De ha képesek a kommunikációra, akkor emlékeznek is? Ezt vizsgálták a Debreceni Egyetem MÉK Kar Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatói egy nemzetközi tudományos csoport tagjaként.
„A növények helyváltoztatásra ugyan nem képesek és az őket érő környezeti hatásoktól sem tudnak elmenekülni, azonban a túlélésük érdekében szükséges, hogy a környezetből származó stresszhatásokra és információkra reagáljanak.” – mondta a hirek.unideb.hu-nak Dobránszki Judit tudományos tanácsadó, az Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ vezetője. Továbbá kifejtette, hogy a kutatók vizsgálatai szerint a növények olyan molekuláris hálózatokat fejlesztettek ki, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy:
– Mindezen folyamatokhoz elengedhetetlen, hogy a növények emlékezzenek, azaz memóriájuk legyen.

Idegrendszer hiányában a növények emlékezőképességüknek alapjait biokémiai és molekuláris hálózatok biztosítják. Így képesek az információt:
Az interjú során Dobránszki Judit kiemelte még, hogy:
Ez a kutatás nem csak amiatt jelentős, mert most már tudjuk azt, hogy a szobanövényünk emlékszik arra, hogy megöntöztük-e a héten, avagy sem. Ez a kutatás hozzájárul ahhoz, hogy vizsgálni tudják azt, hogy a növények mennyire tudnak alkalmazkodni például az éghajlatváltozásból fakadó egyre gyakoribb időjárási szélsőséghez. Mindezeken túl a kutatások lehetőséget kínálnak arra, hogy a növényekre ne úgy tekintsünk, mint az élettelen tárgyakra, hanem érző, kommunikáló és emlékező élőlényeket lássunk, amik méltók a gondoskodásra és szeretetre csak úgy, mint minden létező ezen a Földön.
