Ha egy madár képes lenne megnyerni egy zenei tehetségkutatót, az egészen biztosan az énekes rigó lenne. Nem harsány külsejével hódít, nem visel feltűnő tollruhát, viszont olyan koncertet ad hajnalonként, hogy talán mindenki reggele kicsit könnyebben indul. Nem véletlen, hogy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület lakossági szavazásán 2026-ban ő kapta meg az „Év madara” címet. 

Az énekes rigó a fekete rigónál valamivel kisebb termetű énekesmadarunk. Külön érdekessége, hogy a hím és a tojó szinte teljesen egyformán néz ki. Olívbarna felsőteste, fehéres torka és sárgás alapon barna foltokkal díszített melle inkább visszafogott megjelenést kölcsönöz neki. Ám repülés közben a sárgás alsó szárnyfedők árulkodó jelek lehetnek, hisz ha ezeket látjuk, tudjuk, hogy vele van dolgunk. A fiatal madarak szárnyán megjelenő sárgás „rigófoltok” pedig olyanok, mint egy madárszintű életkorjelző: aki tudja, mit kell nézni, az azonnal látja, hogy még tapasztalatlan, de annál lelkesebb példánnyal van dolga.

A faj legismertebb tulajdonsága kétségtelenül az éneke. A hímek Európa-szerte az egyik legszebb madárdalt adják elő, rendszerint a környék legmagasabb pontjáról, legyen az facsúcs, háztető vagy egy magányos antenna. Olyan meggyőzően énekelnek, hogy még a külföldi elnevezések is erre utalnak: angolul Song Thrush, németül Singdrossel. Vele kapcsolatban tényleg minden az énekéről szól.

Eredeti élőhelyét a dús aljnövényzetű lombos és elegyes erdők jelentik, de az elmúlt évtizedekben az énekes rigó egyre bátrabban költözött be a településekre is. Parkokban, kertekben, csendesebb utcákban ma már rendszeres vendég, és a fekete rigóhoz hasonlóan gyorsan megszokja az ember közelségét. Táplálkozása változatos: rovarokat, hernyókat, földigilisztákat fogyaszt, de különösen kedveli a csigákat. A házas csigákat gyakran ugyanazon a kövön töri fel, amit a természetbarátok rigóüllőnek neveznek. Ez egyfajta madárvilág-beli „konyhapult”, amelyhez mindig visszatér. Nyáron és ősszel bogyókkal is kiegészíti étrendjét, és ezek a fiókák etetésében is fontos szerepet kapnak.

Az énekes rigó évente akár kétszer is költ. Csésze alakú fészkét bokrokba vagy fatörzshöz közeli ágvillákba építi, belső falát pedig nyállal kevert korhadék és sár segítségével simítja ki, ami egyszerre praktikus és meglepően tartós megoldás. A tojó általában négy-öt kékeszöld tojást rak, a fiókák pedig rendkívül gyorsan fejlődnek: két hét elteltével már elhagyják a fészket, még akkor is, ha repülni alig tudnak. Ilyenkor sokan azt hiszik, bajban vannak, pedig valójában csak az élet iskoláját kezdik el és a sűrű aljnövényzetben megbújva várják, hogy a szülők etessék őket.

Az énekes rigó állománya Magyarországon jelenleg stabil, 342-357 ezer párra becsülik. A faj védett, példányonkénti természetvédelmi értéke 25 ezer forint. A költési időszakban végzett fa- és bokorkivágások, a városokból eltűnő sűrű aljnövényzet, a szárazabb, forróbb nyarak, valamint a vonulási útvonalakon tapasztalható mediterrán madárvadászat mind komoly veszélyt jelentenek számára. Éppen ezért fontos az „Év madara” program: nemcsak egy kedves titulusról szól, hanem arról is, hogy megismerjük a madarakat. Hisz csak azt tudjuk megvédeni, amit ismerünk is.

Egy kis odafigyeléssel bárki segíthet az énekes rigón. Ha hagyunk bokrokat a kertben, nem vágunk fát a költési időszakban, egész évben működtetünk itatót vagy madárfürdőt, és nem „mentjük meg” a röpképtelen fiókákat, máris sokat tettünk értük. Az énekes rigó ugyanis nem segítséget kér, csak egy kis teret, vizet és nyugalmat – cserébe pedig ezt minden reggel egy ingyenes koncerttel hálálja meg!

Aranyosi Ervin: Rigó vagyok

Rigó vagyok! Fütyülök a világra!
Ha kedvem szottyan, repkedek ágról-ágra!
Mert én vagyok az élet dalnoka,
mert én hiszem, mindennek van oka!