
Gondoltál már arra, hogy ha néhány napelempanel képes egy háztartást ellátni elektromos árammal, akkor mi mindenre lehet még képes?
A napelemfarm, vagy más néven napelempark lényegében egy olyan napelemes rendszer, amely akár több száz, sőt, több ezer napelempanellel állítja elő az elektromos energiát. Érdemes már most megemlíteni a legnagyobb napelemparkot is, amely a Tengger-sivatagban, Kínában található. A dolog pikantériája, hogy környezetszennyezésben is ők állnak az élen a világon. A sivatag 3,2%-át fedi napelem, amelynek így összes területe 43 négyzetkilométer és több, mint 200.000 háztartás villamosenergia-ellátásáért felel. Hazánk jelenlegi legnagyobb napelemparkja Kapuvár mellett található. Egy 220 ezer négyzetméteres volt iparterületen valósult meg. Mintegy 76 ezer napelempanelt szereltek itt fel, s ez a létesítmény a működésének köszönhetően éves szinten több tízezer tonnával csökkenti az ország szén-dioxid-kibocsátását. A 10 milliárd forint összköltségű beruházás 10 ezer háztartás, ezáltal körülbelül 30 ezer ember villamosenergia-igényét fedezi 25 éven keresztül.
Hogyan működnek pontosan a napelemfarmok?
Amennyiben naperőmű létesítésében gondolkodunk, fontos, hogy meglegyen a megfelelő méretű terület (ez körülbelül 0,1-1 hektár, vagyis 5-10.000 négyzetméter), illetve figyelni kell arra is, hogy megoldható legyen a visszatáplálás. A napelemfarm paneljeit földre telepíthető tartószerkezetre kell rögzíteni oly módon, hogy hosszú ideig stabilak maradjanak. Választhatunk, hogy fix vagy egy-, illetve kéttengelyű napkövető rendszert alkalmazunk. Fontos továbbá, hogy a panelek magassága és a sorok közötti távolság is ideális legyen, ezen kívül a dőlésszöget is jól meg kell határozni, mert ez is hozzájárul a hatékony energiatermeléshez. A napenergiából képződött egyenáramot ezután az inverterek veszik kezelésbe, vagyis átalakítják váltakozó árammá, az ideális feszültség elérését pedig a transzformátorok biztosítják. Az inverterek megválasztása különösen fontos. Érdemes minél megbízhatóbb eszközöket választani, hogy hosszú távon hibamentes működést biztosítsanak. A naperőművek az előállított napenergiát általában földkábeleken keresztül a közcélú villamosenergia-hálózatba vezetik be, amely később továbbítja azt a felhasználókhoz.
A naperőművek egyre elterjedtebbek. Egyre többen létesítenek ilyeneket befektetési céllal, és sok közülük turisztikai látványossággá nőtte ki magát. Ilyen például a Solar Mountain is, amely a Burning Man fesztivál tíz kiválasztott, úttörő projektjének egyike volt. A „Naphegy” egy 1600 hektáros ranch a nevadai sivatag közepén. A híres fesztiválra készült létesítmény 300 ezer kWh tiszta energiát tud termelni egy év alatt. A legjobb az, hogy az egész építmény újrahasznosított anyagokból készült. A fejlesztői azt remélik, hogy hamarosan több területen is bevethetik az alkotóelemeket, miután szinte bármilyen területen felállíthatók.
környezet biotechnológus
gazdasági agrármérnök, jogi szakokleveles közgazdász
geográfus, projektmenedzser
jogi szakokleveles közgazdász
okleveles természetvédelmi mérnök
a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója
ökológus
környezetgazdálkodási agrármérnök
a Természettár vezetője
többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó
a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere
kertészmérnök
Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke
biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója
az NI Hungary Kft. vezérigazgatója
természetvédelmi mérnök
tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor
a Debreceni Egyetem adjunktusa
rádiós műsorvezető
kommunikációs szakember
a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense
a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója
stratégiai igazgató, Debreceni Városüzemeltetési Kft.
divattervező, környezettervező
Természetvédelmi mérnök
a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója
környezetmérnök, fotográfus
az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője