
Sokan összetévesztik, mások nem ismerik, egyesek odáig vannak érte. Ez a lágyszárú, évelő növény a tél folyamán mutatja meg magát és díszíti a kert adott szegletét. A leghidegebb évszakunkban alig van olyan növény, amely virágzik vagy téli alakjával – gondolok itt olyan növényekre, amelyek díszes szárukkal (pl. húsos som) vagy beszínesedett termésükkel (pl. tűztövis) – tűnik ki a kertből.
Pár szót említenék a jelenlegi időjárási körülményekről is, amely kapcsolódik a télen virágzó és kora tavasszal virágzó növényekhez, így a hunyorhoz is.
Enyhe volt a január, és a február sem fog komoly hidegeket hozni. Bújnak a tulipánok, virágzik a téli jázmin, az ősszel ültetett árvácskák már újra virágot hoznak… sajnos ezek, mint tudjuk, igen korai jelenségek…
Az idei téli időszak sajnos szokatlanul enyhe időjárást eredményez. Elmaradnak a hosszan tartó fagyok, amelyek sikeresen gyérítik a talajban megbúvó, áttelelni kívánó kártevők számát, vagy a különböző kórokozók téli képleteinek mennyiségét csökkentenék. Óva intenék bárkit is a „korai tavasz” megjelenésétől, illetve annak örömétől! Évről évre enyhe a tél, majd tavasszal nehezíti meg megannyi mezőgazdaságban vagy kertészeti szabadföldi ültetvényből gazdálkodók napjait a tavaszi fagyok alkalmával.
Természetesen még ne kertészkedjünk, hiába „engedett” ki a talaj, semmilyen dísznövényt vagy kertészeti haszonnövény magját ne ültessük még a talajba, kellően hideg van még ilyesfajta műveletekre!
A hunyornak számos faja ismert a világon. A Balkán-félszigeten, Dél- és Közép-Európa, Törökország és Kína nyugati területein honos. Bár hazánkban is fellelhető több faja és számos fajtája, ezekből mindössze csak három faját jegyzik itt őshonosként. Ezek a következők: kisvirágú hunyor, pirosló hunyor és az illatos hunyor. Hazánkban ezek védett fajok, óvjuk őket mi is! Helleborus niger (fekete hunyor) a legkorábban virágzó faj.
A hunyorok jellegzetességei, hogy már enyhe tél alkalmával vagy kora tavasszal megjelennek virágai. Angolszász vidékeken karácsonyi rózsaként tartják számon, hiszen ott még hamarabb nyílnak virágai az enyhe tél miatt. A boglárkafélkék családjába tartozó középmagas évelő dísznövény, amely mérgező. Van közöttük lombhullató és örökzöld faj is. Fényes levelei összetettek, színük mélyzöld vagy világoszöld. A virág igazi jellegzetessége a bókoló sziromok és sárga porzók által alkotott különleges látvány. Színviláguk teljesen változatos, legjellemzőbb a rózsaszín, lila és sötétvörös, valamint a kék és zöldes árnyalatú virágok.
A növény igen hosszan virágzik, akár egy hónapot is fölölhet a virágzási ciklus. Virágkötészetek alkalmazhatják vágott zöldként is. Amit mi színes csészeleveleknek gondolunk, az valójában csészelevekből módosult fellevél. Elvirágzást követően toktermésével díszít, melyek körül a fellevelek még mindig megtalálhatóak, csak mélyebb színben.
Igényeit tekintve kedveli a meszes talajokat, a félárnyékos helyet, valamint a jó vízáteresztésű talajokat. Augusztus végén vagy szeptember elején ültessük. A szakirodalom szerint a több éves tövek esetében kerüljük a nyári öntözést, mivel a növény számára ez egy nyugalmi periódus, ellenben a tő kipusztul. Tapasztalatom szerint nagy forróság esetén háromhetente érdemes kevés vízmennyiséget adni számukra, mert idő előtt elgyengül a tő. Évelő, maximum 5 évig maradhat ugyanazon a helyen, utána, ha még életképes, akkor ültessük más helyre a nyár folyamán. Egyébként ne mozgassuk, bolygassuk, mert azt nem részesíti előnyben a növény. Évente meghálálja a kis adag érett szarvastrágya mennyiségét, melyet ősszel vagy tavasszal dolgozzunk óvatosan a talajába.
Két kórokozó szokta megtámadni, de leginkább a levélfoltosság jellemző. Ezt körültekintő gondozással megelőzhetjük úgy, hogy a régi elszáradt leveleket eltávolítjuk (januárban és februárban) a növényről. Metszőollóval vágjuk ki teljesen a tövénél a fertőzött lombleveleket, majd ezt ne tegyük a komposztba, nehogy befertőzze azt! Természetesen lehet gombaölővel is permetezni, de ez a mechanikai művelet költséghatékonyabb és természetbarát is egyben.
Tőosztással vagy magról szaporítható. Előbbi sikeresebb és kertészeti vonatkozásban bevált szaporítási forma.
a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója
ökológus
környezetgazdálkodási agrármérnök
a Természettár vezetője
többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó
a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere
kertészmérnök
Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke
biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója
az NI Hungary Kft. vezérigazgatója
természetvédelmi mérnök
tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor
a Debreceni Egyetem adjunktusa
rádiós műsorvezető
kommunikációs szakember
a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense
a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója
önkormányzati tanácsadó
divattervező, környezettervező
Természetvédelmi mérnök
a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója
környezetmérnök, fotográfus
az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője