Kertem gyepe I. - Future of Debrecen

Kertem gyepe I.

Naturinda

Gyepszellőztetés

Az idő melegedésével a kerti cserjék rügyei megpattanak, a fák lassan egyre nagyobb árnyékot vetnek, az évelők a talajszinten mutatják magukat és a gyep is éledezik. Általában minden kertbarát gyepe a téli időszakot valamennyire „megsínyli”. Minél jobban felkészítettük az ősz folyamán tápanyaggal a gyepet a télre, annál szebben és eredményesebben „indul meg” az tavasszal. Nyilvánvalóan ne várjunk már április elején olyan teljesen üde, zöld gyepfelületet, amely júniusban megfelelő tápanyagellátással már elérhető.

A kert ékes része a gyep, amelynek kialakítása jelentős anyagi ráfordítással jár. A tavaszi gyepmunkálatok első lépése az állapotfelmérés. Ilyenkor körbejárjuk a területet és átvizsgáljuk állapotát. Ezt követően felírjuk a látottakat, majd kitűzzük a gyepszellőztetés időpontját. Ahogy a talaj menti fagyok elmúlnak, elvégezhető ez a munkaművelet. Ehhez speciális eszköz, gyepszellőztető gép szükséges.

Ez a gép a talajban összetömörödött, mohás, elhalt gyökérszálakat tépi ki könnyedén a talajból. Ez az úgynevezett filcréteg, ha nem kerül eltávolításra a talajból, akkor anaerob (levegőtlen) körülményeket idéz elő.

 Ez a levegőtlen környezet elősegíti a későbbi gombásodást és gyökérfulladást. A gyep is fogékony a betegségekre, hiszen érzékeny élő szervezet, amelyet a meleg és nedves környezet hatására legkönnyebben a gombás betegségek támadnak meg (Alternaria, Phitium, Septoria, stb.) 

A termőgazdaságokban és kertünkben is a prevenció, a megelőzés a cél, ezért ne sajnáljuk a kertészünket elhívni a portánkra, hogy végrehajtsa a levegőztetést. Ha rendelkezünk ilyen géppel, fontos, hogy a kések élesek legyenek. Ha öntözőrendszer van telepítve a kertünkben, valamilyen pálca segítségével jelöljük meg a szórófejek környékét, nehogy megsértsük azokat. A géppel sétatempóban haladunk egyik ponttól a másikig. A helyes eljárás az, ha a géppel előre felé haladva dolgozunk

Jó kondícióban lévő, sűrű gyep esetén lehet visszafelé is dolgozni, így még több elhalt rész távolítható el. Eredményes szellőztetés úgy érhető el, hogy keresztirányban is végighaladunk gépünkkel a területen. Ezt követően az elhalt, már a gyep felszínén található részeket gereblyézzük össze és zsákoljuk, majd adjuk le zöldhulladék-lerakóban!

Évente egyszer elég alkalmazni a gyepszellőztetést, amit tavasszal kell elvégezni. 

A szellőztetést követően fontos a tápanyagutánpótlás, amit április közepén érdemes kijuttatni. A legjobb a nitrogén-túlsúlyos granulált tápanyag használata, amit a terület beöntözése követ.

Eredményes, jó munkát kívánok!

dr. Aradi Csaba

ökológus

Nagyné Pálfi Zsuzsa

környezetgazdálkodási agrármérnök

Váradi Zoltán

a Természettár vezetője

Senánszky Petra

többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó

Lenner Ádám

a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere

Szentpéteri-Nagy Veronika

kertészmérnök

Balázs Ákos

Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke

Rácz Gréta Ildikó

biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója

Hosszu Róbert

az NI Hungary Kft. vezérigazgatója

Duzs László

természetvédelmi mérnök

Fodorné Magyar Ágnes

tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor

dr. Kövér László

a Debreceni Egyetem adjunktusa

Váradi Ferenc

rádiós műsorvezető

dr. Krecz Tibor

kommunikációs szakember

dr. Szűcs István

a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense

dr. Grasselli Gábor

a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója

Kálmánczi Miklós

önkormányzati tanácsadó

Szabó Fruzsina Magdolna

természetvédelmi mérnök

Balogh Dóra

divattervező, környezettervező

Tóth Máté

Természetvédelmi mérnök-hallgató, az MME Hajdú-Bihar Megyei Helyi Csoportjának titkára, önkéntes madármentő

Gorján Ferenc

a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója

Fülöp Ferenc

környezetmérnök, fotográfus

Dancs László

az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője

Csatlakozz hozzánk!