A fermentálás (más néven erjesztés) igen zöld módszer, hiszen nem kell hozzá mesterséges tartósítószer, egyéb adalékanyag hozzáadása.
A fermentált ételek hasonlóan hatékony probiotikumoknak tekintendők, mint a savanyított tejtermékek. Szerepük lehet a koleszterinszint, illetve az elhízás kockázatának csökkentésében.
A kimaradt fél fej lila káposztámat szerettem volna valamilyen módon megmenteni és a konyhában felhasználni, így esett a választásom az erjesztésre.

Recept
A káposztát lereszeltem, majd a súlyának megfelelő 2%-os mennyiségű sóval megszórtam (1 kg káposztához-> 2 dkg só, továbbá jódmentes sót használjunk, mert az erjesztőbaktériumainkkal végez a jód), majd fél óráig állni hagytam. Ezt követően jól átkevertem és ismét pihentettem fél órát. A pihenő után adtam hozzá néhány szem egész borsot, pár babérlevelet és egész köménymagot, majd összekevertem és kisebb befőttesüvegekbe helyeztem, aminek a tetejét sárgarépa-darabokkal szorítottam le. A káposzta enged a levéből, ezért annyit öntsük rá, hogy egy kis üres rész maradjon az üveg tetején.
Végül szorosan csavarjuk rá az üvegre a tetőt, tegyük az üvegeket tányérra (hiszen az erjedés során kiszökik némi folyadék) és helyezzük kb. 20-22 fok hőmérsékletű helyre. 3 hét alatt optimális körülmények között megerjed.