„Csak egy karika” – majd körbefutotta a Balatont

Cikksorozatunk következő állomása a sport. Tudvalevő, hogy a világ megmentése nem kis energiába kerül. Ha szeretnénk, hogy valaminek megváltozzon az állapota, akkor az egyenletbe egy változót kell tegyünk, és, ha hűek akarunk maradni a megkezdett utunkhoz, és célunk a világ megmentése, ez a változó Te, kedves Olvasó kell, hogy légy. Vigyáznod kell magadra – és közben, persze, a körülötted lévő természeti világra, felvértezve azzal a tudással vagy szemlélettel, amit korábban ismertél meg. Az aktivitás célja pedig egy win-win helyzet. Oly módon őrzöd meg pozitív hozzáállásodat – a sportnak köszönhetően -, hogy a bolygónak sem ártasz vele, sőt…

Járj mindig nyitott szemmel, avagy keresd a jót, a jó gyakorlatokat! Általában így készülnek a cikkeim. Most sem lesz ez másképp. Május első hétvégéjén rendezték a már több éves múlttal rendelkező „NN Ultrabalaton” elnevezésű futóversenyt, ahol csapatban és egyéniben is kihívhattuk a 212 km-es Balaton kört. Én is részese lehettem a debreceni csodának, hiszen bajtársiasságból és csapatszellemből biztosan jelesre vizsgáztunk. De hogyan is jön ide a környezet- és természetvédelem?

Pofonegyszerű!

A szellemiség mindenütt ott van. Már a verseny szervezése is törekedett a keletkező hulladékok minimalizálására, és pohármentes frissítést rendeltek el. Ez annyit tesz, hogy – szemben a műanyag poharas megoldással – a futó saját maga viszi a kulacsát vagy poharát. Ez kisebb távokon nem tűnik fontosnak, de gyakori frissítés esetén számtalan egyszer használatos műanyag pohár kerül végfelhasználásra. És ez csak a kezdet! Én 5 szakaszban segíthettem a csapatomat, és minden bátorságomat összeszedve nem vittem poharat, mondván, hogy futni mentem, nem vizet inni. Ám sok esetben alá- vagy – ahogy én most – túlbecsüljük magunkat. Nem vittem poharat… és a korábbi tapasztalataimból kiindulva a legősibbet vettem elő, a tenyeremet. A frissítős standon lévő hölgyek azonban óva intettek ettől, s mondták, hogy hoznak ők poharat. 

Kibújt belőlem a „Bolygó civil kapitánya”, és megköszönve a segítőkészségüket nemleges választ adtam. Ekkor történt az, ami miatt most soraimat írom. A frissítőnél segédkező hölgy korábban önszorgalomból vágott ketté PET palackokat, és egy gyors balesetvédelmi oktatást követően (vigyázzak, mert éles maradhatott a palack széle) töltötte fel azt a frissítő nedűvel. Elképedve és hálálkodva köszöntem meg Neki a segítségét és szellemiségét. És – ami a hab  a tortán – használat után szelektíven gyűjtötte őket össze.

Egy szó, mint száz: a példaképek köztünk élnek és meg tudják, meg fogják változtatni a világot!