
Közeledik március közepe, ilyenkor a kokárda helyes színsorrendje szinte minden évben téma az online-fórumokon. Mivel hivatalosan a kokárdát belülről kifelé „olvassuk”, így a helyesen belül kell lennie a piros színnek. Viszont 1848. március 15-én a kívül piros, belül zöld változatot használták a felkelő fiatalok. Ha visszaemlékezünk a történelemórákra, akkor tudjuk, hogy Petőfi Sándor is ilyet kapott Szendrey Juliától.
Honnan is vásároljunk kokárdát?
Az utóbbi évek nem kedveztek a kézműveseknek. Mivel a vírus miatt rengeteg kézművesvásár és sok rendezvény elmaradt, ezért a kézműves termékek kereslete is visszaesett. Ebben az időben, amikor csak tehetjük, érdemes támogatni a kézműveseket.
A meska.hu, a magyar kézműves designtér teret enged a kézműves termékeknek. Ha egy különleges, tartós kokárdára vágyunk, akkor itt is érdemes szétnéznünk. A kínálatban található horgolt, gyöngyből készült, fonalból készült, sőt még filc-kokárda is, de ez csak „a jégyhegy csúcsa”. Az oldalnak szerintem egy hibája van, hogy csak szállítással lehet bármit is vásárolni, és nem tudjuk a helyi kézműveseket megtalálni. Pedig Debrecenben is bőven akadnak kokárdakészítők. Bár nem ismerem az összeset, de számomra kiemelkedő közülük Varsányi Melinda, aki tűzzománc-technikával készít egyedi kokárdákat. A tűzzománc igazán különleges megoldás. A technika alapja, hogy szilikát alapú festéket egy hordozóként szolgáló fémre ráolvasztanak és így jön létre a fényes, üveghatású felület. Ez biztosan tartós darab és sok március 15-én viselhetjük majd!
Bármilyen kokárda mellett döntünk is, tegyük el azt egy olyan helyre, ahol jövőre is biztosan megtaláljuk, hogy ne kelljen minden évben újat vásárolnunk.
a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója
ökológus
környezetgazdálkodási agrármérnök
a Természettár vezetője
többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó
a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere
kertészmérnök
Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke
biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója
az NI Hungary Kft. vezérigazgatója
természetvédelmi mérnök
tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor
a Debreceni Egyetem adjunktusa
rádiós műsorvezető
kommunikációs szakember
a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense
a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója
önkormányzati tanácsadó
divattervező, környezettervező
Természetvédelmi mérnök
a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója
környezetmérnök, fotográfus
az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője