Zöld karácsony 1. rész – Az ajándékozásról - Future of Debrecen

Zöld karácsony 1. rész – Az ajándékozásról

    A karácsony a szeretet ünnepe – halljuk, mondjuk, tanuljuk és tanítjuk, de gyakran át sem érezzük igazán ennek a jelentőségét. Többek között a karácsonyi témájú amerikai filmek idilli világának, a mindenhonnan ránk zúduló reklámoknak és akcióknak köszönhetően az elmúlt évtizedekben ez az ünnep is kezdte elveszíteni eredeti célját, és vált egyre inkább az ajándékozás, a mértéktelen vásárlás és a fogyasztás ünnepévé. 

   Manapság nem ritkaság, hogy az üzletekben már november elejétől kaphatóak az ünnepi dekorációk, ételek, édességek; és vásárlás közben akár többször is megütheti az ember fülét egy-egy ismerős karácsonyi dallam. A nagyáruházakban és kisebb üzletekben is hatalmas a sürgés-forgás ilyenkor – rajtunk múlik: mennyire veszünk részt ebben a felgyorsult kavalkádban, vagy próbálunk az ünnep igazi jellegéhez kötődően lassítani. Gondoljuk végig, mit tehetünk saját magunk nyugalma és a környezetünk egészsége érdekében, ha ajándékozásról van szó. 

Érdemes kicsit visszanyúlni szüleink, nagyszüleink gyerekkori karácsonyainak hagyományaihoz, amikor még maga az együtt töltött ünnepi idő, a közös étkezés, pihenés töltötte el boldogsággal az embereket, a mai értelemben vett ajándékozás a paraszti kultúrában pedig szinte egyáltalán nem volt jellemző. A gyerekek nagy öröme a feldíszített karácsonyfa volt, esetleg ruhát, cipőt kaptak, ha tellett rá. Ezzel nem az ötven-hetven évvel ezelőtti világot szeretném idilliként beállítani, csupán azt érzékeltetni, hogy a túlfogyasztó, anyagias társadalmunkban újból nagy jelentőséget kaphatnak ezek az eltűnőben lévő értékek. 

Nagy fejtörést okozhat kitalálni, hogy melyik családtagunk, barátunk minek örülne, mit használna, mit hordana, épp ezért érdemes megkönnyíteni a saját helyzetünket idén karácsonykor. Lássuk, milyen lehetőségeink vannak gyári hibás botmixeren és derékban szűk melegítőnadrágon túl:

Ajándékozz időt! Rohanó világunkban alig jut időnk egymásra, de a koncert- mozi- vagy színházjegy, a múzeumi, állatkerti belépő, egy közös tanfolyam vagy szabadulószoba mind-mind kiváló programok lehetnek, ráadásul zero waste-ek is.

Akkor se aggódj, ha nem igazán tudsz költekezni, hiszen saját magad is gyárthatsz „élménykuponokat”! Legyen szó akár vacsoráról, közös főzésről, kutyasétáltatásról, festésről, filmezésről, karaoke- vagy társasjáték estről: vesd az ötleteidet papírra, és minden szerettednek ajándékozz egy-egy kupont. 

Nagyon szép élményajándék lehet, ha közös programként például önkénteskedtek egy szervezetnél, segítetek egy ételosztásnál, vagy egy állatmenhely lakóinak napját teszitek szebbé.

Bármilyen élményajándék mellett döntesz is, nagy sikerre és hosszú ideig megmaradó emlékekre számíthatsz!

dr. Aradi Csaba

ökológus

Nagyné Pálfi Zsuzsa

környezetgazdálkodási agrármérnök

Váradi Zoltán

a Természettár vezetője

Senánszky Petra

többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó

Lenner Ádám

a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere

Szentpéteri-Nagy Veronika

kertészmérnök

Balázs Ákos

Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke

Rácz Gréta Ildikó

biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója

Hosszu Róbert

az NI Hungary Kft. vezérigazgatója

Duzs László

természetvédelmi mérnök

Fodorné Magyar Ágnes

tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor

dr. Kövér László

a Debreceni Egyetem adjunktusa

Váradi Ferenc

rádiós műsorvezető

dr. Krecz Tibor

kommunikációs szakember

dr. Szűcs István

a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense

dr. Grasselli Gábor

a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója

Kálmánczi Miklós

önkormányzati tanácsadó

Balogh Dóra

divattervező, környezettervező

Tóth Máté

Természetvédelmi mérnök-hallgató, az MME Hajdú-Bihar Megyei Helyi Csoportjának titkára, önkéntes madármentő

Gorján Ferenc

a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója

Fülöp Ferenc

környezetmérnök, fotográfus

Dancs László

az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője

Csatlakozz hozzánk!