Érdekes lény az ember. Gondoljunk csak bele: mi vagyunk azok, akik megannyi forgatókönyvet kitalálunk arra, hogyan is érhet véget a civilizációnk. Csak hogy néhány címet említsek: Gozzilla, Alien, Világvége – 2012, vagy épp a Terminátor. Mi sem támasztja jobban alá ezt a kijelentésemet, mint a Google keresési ajánlások:

Szóval filmekből és fantáziából van bőven, azonban néha felkelti az ember figyelmét egy-egy remekmű. Némelyik közülük az emberiség jövőjén töprengő, tudományos és filozófiai gondolatokat, drámákat is felvető utópia. Ettől válnak igazán izgalmassá, s ha emellett még látványosak is, az csak előnyükre szolgál.  Számomra ilyen a Csillagok között (Interstellar). És az ok, amiért ezeket a sorokat írom, épp a film eleje és egyben egyik fő problémája: az élelmiszerválság és a talajok degradációja okozta porviharok. Egyik sem újkeletű dolog, azonban most az utóbbit venném górcső alá, ez talán kevésbé ismeretes. A talajokat sok ezer éve műveljük már, állandó a vita agrárkörökben a talaj forgatás és a forgatás nélküli művelése, de az alternatívák is felszaporodtak. Ez a vita a mai napig folyik, és ahány ház, talán itt is annyi szokás figyelhető meg. A megoldást nem ebben a cikkben és talán nem is én fogom egyszer megadni. Ami viszont megtörtént – és egyben a film apropójaként is szolgálhat –, az az 1930-as nagy amerikai porvihar, vagyis „Dust Bowl”.

Helyesbítek: nem egyetlen viharról beszélünk. Az 1930-as évek a porviharok évtizede volt az Egyesült Államokban. Ez az időszak úgy is ismert mint: Dirty Thirties vagyis a „piszkos harmincas évek”. A „Por-medence” nevet kapta a szárazságtól sújtott középnyugati régió, amelyet a harmincas években több tucat gigantikus méretű porvihar kavart fel. A hatalmas porviharok családok százezreit kényszerítették otthonaik elhagyására Oklahomában, Texasban, Coloradóban, Kansasben és a többi szerencsétlenül járt államban. A termőföld felelőtlen használata miatt alakult ki ez a pusztító jelenség, mely során több száz méter magas vörös és fekete porviharok alakultak ki, amelyek milliók életét tették tönkre. A hibás gazdálkodási módszerek – többek közt a vetésforgó hiánya, a traktorok gyors elterjedése, a fák és növények hiánya, a túl intenzív mezőgazdaság – miatt a földek elveszítették termőrétegüket, a szél a talajjal együtt elfújta azt. A talaj kiszipolyozása időzített bomba volt: csak egy szárazabb év kellett ahhoz, hogy a laza felső talajréteg a levegőbe emelkedjen. 1935. április 14-én sújtott le az amerikai történelem legsúlyosabb porvihara. Ez volt a Fekete Vasárnap, amikor a szél mintegy 300 millió tonna termőtalajt kavart fel Oklahoma keleti és északnyugati részén, valamint Észak-Texasban. A vihar olyan erős volt, hogy a látótávolság egy méterre csökkent, nappal is sötét volt. 1940-re 2,5 millió ember költözött el erről a területről.

Ez nem egy film története volt, hanem a valóság. Bízzunk benne, hogy elég tanulópénz volt ez és nem követünk el hasonló hibákat többször! A jó hír, hogy a Google is mindig feldobja a „jó napom van” lehetőségét. Így van ez most is és – bár bátor kijelentés, de – akkor is. Hiszen ebben az időben ismerték fel az emberek a talajt mint korlátozottan megújuló természeti erőforrást, és ekkor vált politikai erővé a talajvédelem.

A film végére értem – és a cikkem végére is.

És hogy mi a tanulság?

„A Föld tökéletes, nem fogunk hozzá hasonlót találni.”