Forrás: National Geographic

„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

– szól a híres David Brower-idézet, amelynél pontosabban semmi sem írja le a globális túlfogyasztás napjának lényegét. Egy pénzügyi hasonlattal élve: képzeljük el, hogy a bankunk április végén értesít minket, hogy az egész éves fizetésünk elfogyott, a hátralévő nyolc hónapban már kizárólag hitelből, a megtakarításaink felélésével költhetünk. Pontosan ez történik a bolygónkkal is. Az ökológiai büdzsénket kimerítettük, innentől kezdve pedig egy olyan tartozást halmozunk fel a következő generációk terhére, amelynek a valódi árát és kamatait még csak megtippelni sem tudjuk.

Az alábbi infografika azt mutatja be, hogy ahol egyáltalán létezik globális túlfogyasztás napja, ott az év mely napjára esik, így rendkívül jól illusztrálja a túlfogyasztás-beli egyenlőtlenségeket. Forrás: Global Footprint Network

Hogyan számoljuk ki a túlfogyasztást?

A globális túlfogyasztás napját a Global Footprint Network számítja ki az emberiség ökológiai lábnyoma és a Föld biológiai kapacitása alapján. A számítás azt vizsgálja, hogy egy adott évben mennyi természeti erőforrást használunk fel – a természeti  erőforrásoktól kezdve az erdők szén-dioxid-megkötő képességén át egészen a halállományokig –, és ezt veti össze azzal, hogy a természet ugyanebben az időszakban mennyit képes megújítani. A mutató természetesen nem jelenti azt, hogy július végére szó szerint elfogy minden erőforrás, sokkal inkább azt szemlélteti, hogy a fogyasztásunk tartósan meghaladja a Föld regenerációs képességét.

A globális dátum mögött ugyanakkor óriási különbségek húzódnak meg országonként, hiszen a világ lakossága távolról sem fogyaszt egyformán. Ha mindenki úgy élne, mint az átlagos magyar, a túlfogyasztás napja már június 24-én bekövetkezne. Ha a világ az amerikai fogyasztási szintet követné, ez a dátum március 14-re esne. Európa legszélsőségesebb országa Luxemburg, ahol ez a nap február 17. – vagyis a luxemburgi életszínvonalon élő emberiség alig hat hét alatt elhasználná egy teljes évre elegendő erőforrását. Ezzel szemben olyan országokban, mint Banglades, Szomália vagy Mali, ez a fogalom szinte értelmezhetetlen: ezek az országok jóval kevesebb erőforrást használnak, mint amennyit a saját területük megtermel, így nekik gyakorlatilag nincs is „túlfogyasztási napjuk” – ami persze korántsem a jólétükről, sokkal inkább a szegénységükről árulkodik.

A túlfogyasztás gyökerei: a mennyiség csapdája

Egyetlen egyszerű válasz nincs rá, de néhány mélyen beágyazott ok jól azonosítható. Az egyik a fogyasztói társadalom logikája, amelyben a siker és a boldogság mércéje sokszor az, mennyi mindent birtoklunk vagy vagyunk képesek megvásárolni, nem pedig az, hogy hozzájutunk-e ahhoz, amire ténylegesen szükségünk van. Ehhez szorosan kapcsolódik a tervezett elavulás jelensége: számos termék már eleve úgy készül, hogy néhány év után elromoljon, technikailag elavuljon, vagy egyszerűen kimenjen a divatból – így folyamatos újravásárlásra kényszerítve a fogyasztókat.

A probléma azonban ennél is mélyebben gyökerezik: abban, ahogyan a gazdasági teljesítményt mérjük. A GDP és a hozzá hasonló mutatók lényegében azt fejezik ki, mennyivel termelünk és fogyasztunk többet évről évre, tehát a mennyiségi növekedést jutalmazzák, miközben a minőségi szempontok, például hogy mennyire tartós, javítható vagy újrahasznosítható egy termék, vagy, hogy valójában mekkora jólétet és elégedettséget nyújt, alig jelennek meg ezekben a számokban. Amíg a „több”-et és a „jobb”-at összemossuk, addig nehéz elvárni, hogy a fogyasztásunk a bolygó valós korlátai között maradjon.

A képen egy debreceni elektromos busz látható. Az elektromobilitás a jövőben számos lehetőséget kínál a túlfogyasztás visszaszorítása érdekében. Forrás: DKV

Mit tehetünk Debrecenben? Lokális válaszok a globális kihívásra

A fenntarthatóság nem kizárólag globális megállapodásokon múlik, hanem azon is, hogyan alakítjuk a saját életünket lokálisan. Debrecenben egyre több olyan kezdeményezés születik, amely a helyi erőforrásokra és a közösségi szemléletre épít. A túlfogyasztás napja jó apropó arra, hogy helyi szinten is végiggondoljuk, hol van mozgásterünk. A helyi termelői piacok látogatása rövidebb ellátási láncot és kevesebb szállítási terhelést jelent, a palackozott üdítők vásárlása helyett az újratölthető kulacs használata a műanyag hulladék mennyiségének csökkentésével óvja a környezetet, a kerékpáros közlekedés és a tömegközlekedés választása autó helyett érezhetően csökkenti a karbonlábnyomot és a városi levegő szennyezettségét, a közösségi kertek pedig nem csak a „földtől az asztalig” fenntarthatósági szemléletet erősítik, hanem közösséget is építenek. Emellett a másodkézből történő vásárlás, a javíttatás az eldobás helyett, illetve a tudatosan a kevesebbre és jobb minőségre épülő fogyasztás mind olyan apró, mégis kézzelfogható lépések, amelyekkel egy debreceni polgár is hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövő évi túlfogyasztás napja későbbi dátumra csússzon.

A globális túlfogyasztás napja nem jóslat és nem is végítélet. Sokkal inkább emlékeztető arra, hogy a természet erőforrásai nem végtelenek. Ahogy egy pénzügyi hitelnél is előbb-utóbb eljön a törlesztés ideje, úgy a természeti tőkéből felélt „kölcsön” árát sem kerülhetjük el. A kérdés csak az, hogy tovább növeljük-e ezt az adósságot, vagy még időben elkezdjük csökkenteni – saját döntéseinken, közösségeinken és városainkon keresztül. A számla ugyanis már megérkezett, csak rajtunk múlik, mennyi kamatot hagyunk még ráfutni.