„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

– szól a híres David Brower-idézet, amelynél pontosabban semmi sem írja le a globális túlfogyasztás napjának lényegét. Egy pénzügyi hasonlattal élve: képzeljük el, hogy a bankunk április végén értesít minket, hogy az egész éves fizetésünk elfogyott, a hátralévő nyolc hónapban már kizárólag hitelből, a megtakarításaink felélésével költhetünk. Pontosan ez történik a bolygónkkal is. Az ökológiai büdzsénket kimerítettük, innentől kezdve pedig egy olyan tartozást halmozunk fel a következő generációk terhére, amelynek a valódi árát és kamatait még csak megtippelni sem tudjuk.

Forrás: National Geographic

Hogyan számoljuk ki a túlfogyasztást?

A globális túlfogyasztás napját a Global Footprint Network számítja ki az emberiség ökológiai lábnyoma és a Föld biológiai kapacitása alapján. A számítás azt vizsgálja, hogy egy adott évben mennyi természeti erőforrást használunk fel – a természeti  erőforrásoktól kezdve az erdők szén-dioxid-megkötő képességén át egészen a halállományokig –, és ezt veti össze azzal, hogy a természet ugyanebben az időszakban mennyit képes megújítani. A mutató természetesen nem jelenti azt, hogy július végére szó szerint elfogy minden erőforrás, sokkal inkább azt szemlélteti, hogy a fogyasztásunk tartósan meghaladja a Föld regenerációs képességét.

A globális dátum mögött ugyanakkor óriási különbségek húzódnak meg országonként, hiszen a világ lakossága távolról sem fogyaszt egyformán. Ha mindenki úgy élne, mint az átlagos magyar, a túlfogyasztás napja már június 24-én bekövetkezne. Ha a világ az amerikai fogyasztási szintet követné, ez a dátum március 14-re esne. Európa legszélsőségesebb országa Luxemburg, ahol ez a nap február 17. – vagyis a luxemburgi életszínvonalon élő emberiség alig hat hét alatt elhasználná egy teljes évre elegendő erőforrását. Ezzel szemben olyan országokban, mint Banglades, Szomália vagy Mali, ez a fogalom szinte értelmezhetetlen: ezek az országok jóval kevesebb erőforrást használnak, mint amennyit a saját területük megtermel, így nekik gyakorlatilag nincs is „túlfogyasztási napjuk” – ami persze korántsem a jólétükről, sokkal inkább a szegénységükről árulkodik.

Az alábbi infografika azt mutatja be, hogy ahol egyáltalán létezik globális túlfogyasztás napja, ott az év mely napjára esik, így rendkívül jól illusztrálja a túlfogyasztás-beli egyenlőtlenségeket. Forrás: Global Footprint Network

A túlfogyasztás gyökerei: a mennyiség csapdája

Egyetlen egyszerű válasz nincs rá, de néhány mélyen beágyazott ok jól azonosítható. Az egyik a fogyasztói társadalom logikája, amelyben a siker és a boldogság mércéje sokszor az, mennyi mindent birtoklunk vagy vagyunk képesek megvásárolni, nem pedig az, hogy hozzájutunk-e ahhoz, amire ténylegesen szükségünk van. Ehhez szorosan kapcsolódik a tervezett elavulás jelensége: számos termék már eleve úgy készül, hogy néhány év után elromoljon, technikailag elavuljon, vagy egyszerűen kimenjen a divatból – így folyamatos újravásárlásra kényszerítve a fogyasztókat.

A probléma azonban ennél is mélyebben gyökerezik: abban, ahogyan a gazdasági teljesítményt mérjük. A GDP és a hozzá hasonló mutatók lényegében azt fejezik ki, mennyivel termelünk és fogyasztunk többet évről évre, tehát a mennyiségi növekedést jutalmazzák, miközben a minőségi szempontok, például hogy mennyire tartós, javítható vagy újrahasznosítható egy termék, vagy, hogy valójában mekkora jólétet és elégedettséget nyújt, alig jelennek meg ezekben a számokban. Amíg a „több”-et és a „jobb”-at összemossuk, addig nehéz elvárni, hogy a fogyasztásunk a bolygó valós korlátai között maradjon.

A képen egy debreceni elektromos busz látható. Az elektromobilitás a jövőben számos lehetőséget kínál a túlfogyasztás visszaszorítása érdekében. Forrás: DKV

Mit tehetünk Debrecenben? Lokális válaszok a globális kihívásra

A fenntarthatóság nem kizárólag globális megállapodásokon múlik, hanem azon is, hogyan alakítjuk a saját életünket lokálisan. Debrecenben egyre több olyan kezdeményezés születik, amely a helyi erőforrásokra és a közösségi szemléletre épít. A túlfogyasztás napja jó apropó arra, hogy helyi szinten is végiggondoljuk, hol van mozgásterünk. A helyi termelői piacok látogatása rövidebb ellátási láncot és kevesebb szállítási terhelést jelent, a palackozott üdítők vásárlása helyett az újratölthető kulacs használata a műanyag hulladék mennyiségének csökkentésével óvja a környezetet, a kerékpáros közlekedés és a tömegközlekedés választása autó helyett érezhetően csökkenti a karbonlábnyomot és a városi levegő szennyezettségét, a közösségi kertek pedig nem csak a „földtől az asztalig” fenntarthatósági szemléletet erősítik, hanem közösséget is építenek. Emellett a másodkézből történő vásárlás, a javíttatás az eldobás helyett, illetve a tudatosan a kevesebbre és jobb minőségre épülő fogyasztás mind olyan apró, mégis kézzelfogható lépések, amelyekkel egy debreceni polgár is hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövő évi túlfogyasztás napja későbbi dátumra csússzon.

A globális túlfogyasztás napja nem jóslat és nem is végítélet. Sokkal inkább emlékeztető arra, hogy a természet erőforrásai nem végtelenek. Ahogy egy pénzügyi hitelnél is előbb-utóbb eljön a törlesztés ideje, úgy a természeti tőkéből felélt „kölcsön” árát sem kerülhetjük el. A kérdés csak az, hogy tovább növeljük-e ezt az adósságot, vagy még időben elkezdjük csökkenteni – saját döntéseinken, közösségeinken és városainkon keresztül. A számla ugyanis már megérkezett, csak rajtunk múlik, mennyi kamatot hagyunk még ráfutni.