Forestgirl
2022.11.21.
A Zöld Város Program keretében valósult meg a Petőfi tér átalakítása, melynek köszönhetően sokkal természetközelibb és zöldebb lett a Nagyállomás mellett található park. A 400 négyzetméteres tó mellett találkozhatunk a parkban információs táblákkal is, amelyek egyfajta várostörténeti tanösvényként is szolgálnak. A beruházásnak köszönhetően 3000 négyzetméteren ültettek cserjéket, évelő növényeket, valamint 85 darab fát is. A zöldterület növelése mellett fontos volt, hogy a gyerekeknek is kedvezzenek, így épült egy 750 négyzetméteres játszótér is, 12 játszóeszközzel, amely köré – valamint a játszótéren belülre is – előnevelt fákat ültettek, melyek később árnyékot fognak adni a meleg, napos időkben.

Az utcabútorokat is cserélték, padokat, kerékpártárolókat és hulladéktárolókat helyeztek ki, valamint rekonstruálták a már 73 éve felavatott Petőfi-szobrot is. A gyalogoszónák és a parkolók is megújultak, hogy a lehető legtöbb kényelmet kaphassák a debreceniek.

A zöldterület bővítése mellett cél volt a közbiztonság növelése is, így a téren 14 nagy felbontású, extrém időjárási körülmények között is működő, képfeldolgozó intelligenciával ellátott közbiztonsági kamerát is elhelyeztek.

Reméljük, Ti is élvezni fogjátok a megújult parkot!