Véderdőkkel a debreceniek egészsége érdekében! - Future of Debrecen

Véderdőkkel a debreceniek egészsége érdekében!

Forestgirl

Józsán és Pallagon, valamint Tócó-patak mentén az elmúlt évben 40.000 erdészeti és 725 kertészeti facsemete lett elültetve. Idén folytatódik a program hat helyszínt jelöltek ki, ahol majd összesen 3596 kis fát és több mint 30.000 cserjét fognak elültetetni. Ennek köszönhetően 147 tonna szén-dioxid és 55 tonna por megkötésére lesz lehetőség éves szinten.

A társadalmi felelősségvállalás jegyében a faültetések téren a város célja, hogy együttműködjön  Debrecenben működő közösségekkel és cégekkel is. A véderdősítések folytatódnak, új helyszínek kerültek kijelölésre, ezeknek kiemelt helyszíne lesz az ipari területeket környezete. Ilyen lesz például a Déli Gazdasági Övezet mellett, a 47-es és a 481-es főút kereszteződése, ahol 649 kis fa kerül majd a földbe. A BMW gyárának területe körül is jelentős mértékű lesz a véderdősítés, illetve parkosítás történik majd 30.000 cserje és 1315 kis fa ültetésével. 

Ezen felül Debrecen levegőjének minőségének javítása érdekében létrejött 2019-ben az Ültessünk 10.000 fát Debrecenbe! program. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően eddig 7163 kertészeti fa került elültetésre, ez a szám pedig ebben az évben még 1160 fával fog nőni. Ezek a fák évek múlva 8000 gépjármű légszennyező hatását fogják tudni majd kompenzálni, összesen 32 hektárnyi árnyékot adnak, valamint 45 tonna port, és 80 tonna szén-dioxidot fognak megkötni. 

Nagyon fontos kiemelni, hogy ezzel együtt szeretné az Önkormányzat a zöldterületek fenntartásában jelentős részt vállaló a Dekert Nonprofit Kft. öntözési kapacitását is fejleszteni, hiszen ezeket a fákat nem elég csak elültetni, kiemelten fontos azoknak utógondozása, locsolása is. A tervek között szerepel a város területén keletkező csapadékvíz összegyűjtése és ennek az öntözési célokra való felhasználása is. 

Tornainé Kicsák Edit

környezet biotechnológus

Nagy Péter Zoltán

gazdasági agrármérnök, jogi szakokleveles közgazdász

Géber János

geográfus, projektmenedzser

Nagy-Gergely Valéria

jogi szakokleveles közgazdász

Hamecz Orsolya

okleveles természetvédelmi mérnök

Juhász Lajos

a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet erdészeti igazgatója

dr. Aradi Csaba

ökológus

Nagyné Pálfi Zsuzsa

környezetgazdálkodási agrármérnök

Váradi Zoltán

a Természettár vezetője

Senánszky Petra

többszörös világ- és Európa-bajnok uszonyos úszó

Lenner Ádám

a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere

Szentpéteri-Nagy Veronika

kertészmérnök

Balázs Ákos

Debrecen Környezetvédelmi ügyeiért is felelős alpolgármester, Debrecen Környezetvédelmi munkacsoportjának elnöke

Rácz Gréta Ildikó

biológus, a Green Drops Farm Kft. Társalapítója

Hosszu Róbert

az NI Hungary Kft. vezérigazgatója

Duzs László

természetvédelmi mérnök

Fodorné Magyar Ágnes

tanár, köznevelési szakértő, iskolakert mentor

dr. Kövér László

a Debreceni Egyetem adjunktusa

Váradi Ferenc

rádiós műsorvezető

dr. Krecz Tibor

kommunikációs szakember

dr. Szűcs István

a Debreceni Egyetem intézetigazgató egyetemi docense

dr. Grasselli Gábor

a Debreceni Regionális Gazdaságfejlesztési Alapítvány igazgatója

Kálmánczi Miklós

stratégiai igazgató, Debreceni Városüzemeltetési Kft.

Balogh Dóra

divattervező, környezettervező

Tóth Máté

Természetvédelmi mérnök

Gorján Ferenc

a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója

Fülöp Ferenc

környezetmérnök, fotográfus

Dancs László

az EDC Városfejlesztési csoportjának vezetője

Csatlakozz hozzánk!