A sirató gerle Észak-Amerika tipikus gerlefaja. Több névvel is illetik, többek között gyászos gerle vagy teknős gerle. Előnyben részesíti a nyílt területeket, farmokat, de nem szereti a mocsarakat, sűrű erdőket. Sokszor lehet a hízlaldák vagy utak mentén látni őket, miközben a földről szedegetik össze az elhullajtott magvakat. A könnyebb emésztés kedvéért néha kavicsot, homokot csipkednek. Ha „ellenség” közeledik a fészkéhez, a tojó az utolsó pillanatig is kivár, majd a földre veti és sérültnek tetteti magát, csapkod a talajon – sikeresen csalva el ezzel a fészkére veszélyt jelentő ragadozókat. Fészke nem épp egy műalkotás. Ránézéskor olyan érzésünk támad, mintha valaki marokkót játszott volna egy faágon. A fészket a tojó készíti, míg a hím szorgosan hordja a „marokkó” anyagait. A szakirodalom szerint két tojás található a fészekben. Jómagam több alkalommal is találkoztam három tojásos fészekkel, azonban sosem láttam kettőnél több fiókát. A költési időszak két hét, a fiókák az első 3-4 napban úgynevezett galambtejet (tápanyagdús, pépszerű anyag) fogyasztanak, majd a növényi tejeket fokozatosan magvakkal növelik a szülők. Két hét alatt ki is tollasodnak és készen állnak meghódítani az eget. A melegebb területeken hat fészekaljat is felnevelhetnek egy év alatt. A párok egymáshoz hűségesek. Állományuk több tízmillióra tehető, így természetvédelmi szempontból nem fenyegetett.